Dóka Attila legújabb dala rendhagyó karácsonyról szól

Karácsony.

Minden gyümölcsnek saját érési ideje van

  Közeli ismerőssel, hasonló érdeklődési körű művészemberrel amilyen könnyű, éppen olyan nehéz úgy beszélgetni, hogy abból elfogadható interjú szülessen.

Ebben a nagy-nagy rohanásban- Dóka Attila a FIX TV műsorában

Tegnap este a Mikulásgyárból élőben jelentkezett a FIX Televízió, FIX Magazin című műsora, amelynek vendége volt Dóka Attila és Winkler Flóra.

Dóka Attila dalai világszerte a digitális zeneáruházakban

Újabb előadó csatlakozott az ECDC.hu által világszerte digitálisan terjesztett előadók sorához.

Honda CRV teszt

„Végre egy szép autó a Hondától” – mondta őszinte lelkesedéssel a benzinkút pénztárosa, miután konstatálta, hogy én tankoltam tele az imént az aranybarna CR-V-t a kettes kútnál.

Lendületben a József Attila Színház

Még el sem kezdődött az új színházi évad, Rékasi Károly balesete miatt még azok is a József Attila Színházról beszéltek, akik eddig be sem tették a lábukat az épületbe, nem hogy eszükbe jutott volna előadást nézni benne. 

Hüvelykujj számítás

Dóka Attila a www.amdala.hu hírportál főszerkesztője: Számít-e a Raiffeisen a Volkswagen-botránnyal kapcsolatban valamifajta negatív hatással a magyar gazdaságot illetőleg?

Az amdala hírportál is kitüntetésben részesült

A magyar iparosság, a családi és mikrovállalkozások fontos szerepet vállaltak a magyar gazdaság rendszerváltás utáni talpra állításában, és a mai napig megkerülhetetlen szereplői a foglalkoztatásnak, a termelésnek, a szolgáltatásnak, a helyi gazdaság felépítésének - hangsúlyozta Németh László, az Ipartestületek Országos...

Próba az Óbudai Társaskörben

ŐSZ A KRÚDY-NEGYEDBEN címmel ma este 18:00 óakor irodalmi előadás lesz az Óbudai Társaskörben.               

Fergeteges évadnyitány, három helyszín, három bemutatóval

Világhírű rendező, Stefano Poda állítja színpadra Verdi Otellóját, az Operaház első nagytermi premierjét az évadban.

Az Opel Astra premiere a Frankfurti Autókiállításon (IAA)

Igen nagy népszerűségnek örvendett az új Opel Astra a Frankfurti Autókiállításon.

Ismét visszatér a motorsport a Honda életébe

Dóka Attila, a www.amdala.hu hírportál főszerkesztője Szabó Gábort, a Honda Hungary személyautó részlegének PR- és marketingosztály vezetőjét kérdezte a 66. Frankfurti Nemzetközi Autókiállításon (IAA).   https://youtu.be/RogH041Ghd8 Fényképezte: Juhász Melinda

Magyar álom-ARC – a képtelenség és arctalanság ellen!

„Miről álmodsz, és mekkorát?..

Korábban BKF, mostantól MET

Tegnap délután utoljára vehettek át Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola neve alatt diplomát a végzős hallgatók. Mostantól Budapesti Metropolitan Főiskola néven lehet keresni a Nagy Lajos király útja 1-9. alatt.

Rendhagyó iskolakezdés 2015-ben is!

Szerkesztőségünk második éve követi figyelemmel a Pető Intézet rendhagyó iskolakezdését, ahol neves versenyzők, színészek stb.

Barátokkal Esztergomba

Jó hír a MÁV háza tájáról: újra indul népszerű nosztalgia programsorozatuk Vasutazz Velünk címmel.

Minden, ami színház Angyalföldön

Évadnyitó sajtótájékoztatón ismertette Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója az angyalföldi teátrumra váró feladatokat.

Hol van az az ország?

Újabb klippel lepte meg egyre növekvő közönségét Dóka Attila!

Dóka Attila is utazik Esztergomba a felújított vonalon

Dóka Attila is utazik Esztergomba a felújított vonalon 2015. szeptember 11-én, pénteken este 18:00 órakor.

Dóka Attila – Winkler Flóra: Közel vagy hozzám

Elkészült Dóka Attila "Közel vagy hozzám" című klipje, amely ezúttal is rendhagyó technológiával készült, teret hagyva a zenének és a mondanivalónak.

Dóka Attila ifjúkori álma vált valóra 2015.08.30-án vasárnap a Hungaroringen

A kétezres évek elején még gyorsulási versenyekre látogatott ki rendszeresen az autó-motorsportot igencsak kedvelő zeneszerző-előadó.

Sebesség- Ide most győzni jöttem!

Dóka Attila gyermekkora óra elkötelezett híve az autó-motorsportnak és a zenének.

Gerendai Károly a 2015-ös Sziget Fesztiválról

Immár 90 ezren is "szigetelhetnek" egyszerre Magyarország legnagyobb fesztiválján.

Miniring – Tanulj meg közlekedni!

Jótékonysági tábor nyílt hétfőn délelőtt a mogyoródi Miniringen.

Jótékonysági tábor nyílt a mogyoródi Miniringen

Mintegy kétszáz hátrányos helyzetű gyermeket lát vendégül a Hungaroring Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával a mogyoródi Miniringen. 

Kamion vezetett Vajna Tímea!

Több alkalommal is megírtuk már, hogy negyed évszázad után ismét Magyarországra, a Hungaroringre látogat a Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál. 

Csillagfény expressz a Hondától

„Végre egy szép autó a Hondától” – mondta őszinte lelkesedéssel a benzinkút pénztárosa, miután konstatálta, hogy én tankoltam tele az imént az aranybarna CR-V-t a kettes kútnál.

Törékeny Természet – Herend kincsei a Természettudományi Múzeumban

A tudomány és a művészet természethez fűződő viszonyát mutatja be herendi porcelánok és természeti tárgyak segítségével a Magyar Természettudományi Múzeumban kedden nyílt kiállítás.

Dragacs elfáradt, de már “kipihente” magát

Kohári Zoltán a Dragacs tulajdonosa beszélt Dóka Attilának, a www.amdala.hu főszerkesztőjének arról, hogy a 3000 lóerős csodajárgánya ismét startra kész.

Ha Hernád, akkor Talmácsi Ring!

Aki szereti a motorsportokat, az tudja, hogy Hernád mellett található Talmácsi Gáborék gyakorlópályája, a Talmácsi Ring.