Meghalt Killik László kosárlabda mesteredző

Életének 89. évében elhunyt Killik László, a női kosárlabda-válogatott történetének legsikeresebb szövetségi kapitánya.

Nyártól Bekő Balázs a DVTK vezetőedzője

A következő szezontól a jelenleg még Kecskeméten dolgozó Bekő Balázs lesz a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának vezetőedzője. 

Milyen edző való Neked?

A jó edző a legjobbat hozza ki a versenyzőjéből, azonban ez a fogalom mindenkinél mást jelent.

Tatabánya saját halottjának tekinti Grosics Gyulát

Grosics Gyulát Tatabánya is saját halottjának tekinti, a városban ugyanis focistaként és edzőként is helyt állt, két éve róla nevezték el a tatabányai labdarúgó stadiont.

Fodor megy, Popovics jön

Nem hosszabbította meg az elnökség Fodor Sándornak, a Várfürdő-Gyulai Termál FC eddigi trénerének szerződését.

Mourinho marad-e a Real Madridnál?

Cristiano Ronaldo szerint a következő idényben is a Real Madrid kispadján ül majd Jose Mourinho, a futballcsapat vezetőedzője.

Egy edző, aki mindig gondolt arra is, hogy embert neveljen tanítványaiból

A közelmúltban befejezte aktív edzői pályafutását Gyulai Gyula.

Zalakerámia-ZTE KK - Edzőváltás lesz?

A Zalakerámia-ZTE KK férfi kosarsainak szerdai, hazai veresége nem kis indulatokat váltott ki.

Az elit edzés alapjai - Egy hitvallás

Mottó: Egy bizonyos gyakorlat, vagy néhány gyakorlatból találomra összetákolt szabadidőtöltés nem fogja valóra váltani a kitűzött célokat, a ki nem tűzötteket pedig pláne nem.

Végre kávézhatott - Véber távozik Pápától

Pápa - Közös megegyezéssel szerződést bontott Véber György és a Lombard Pápa első osztályú labdarúgó csapata.

Sokk! Lemondott Sabău a Marosvásárhelyi FCM edzői tisztségéről

Elege lett a megalázó helyzetből.

A jó választás titka

Képzeld el, hogy éppen boldogan lubickolsz abban az elégedett érzésben, hogy megtaláltad a világ legjobb edzőét és immáron heti rendszerességgel jársz a világ egyik legjobb edzőtermébe, mikor egyszer csak puff.

Ki lesz a Zalakerámia-ZTE KK edzője?

A bajnoki évet hivatalosan a szerdai edzéssel zárta a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapata, azonban szó sincs ezt követően sem önfeledt vakációzásról.

Brutális videó: Megfejelte a kapus az edzőt

A kamera előtt fejelte le a Cruz Azul kapusa a Morelia edzőjét.

Videó: Hatalmasat esett a finn válogatott edzője a repülőtéren

Pasi Nurminen segédedző kissé illuminált állapotban lépett ki a repülőgépből, megbotlott, és behorpasztotta a kupát.

Az edző becsületét, jó hírnevét sértették meg

Kártérítés, valamint elnézéskérés illeti meg Schmaltzl Jánost, a gutorföldei női futballcsapat edzőjét.

Videó: Leütötte az edző a drukkert

Ümit Özat török edző agya elborult!

Florida Boot Camp 2011 Április 1-10 Élmény és eredmény

2011 április 1. (péntek)-április 10. (vasárnap) Boot Camp tábort szervezünk az USA-ban.

Szarházi g.cik, menjetek a picsába! – mondta a Loki edzője

A DVSC új mestere, Zdenek Scasny nem kertel és nem a játékvezetők szerelmese.

Barca-Real 5-0, de Mourinho jobb, mint Guardiola?

A labdarúgás statisztikáival és történelmével foglalkozó IFFHS nyilvánosságra hozta 2010-es rangsorát a világ legjobb klubedzőiről: az interes, majd realos Mourinho nyert, a barcás Guardiola csal második.

De ki az a Zdenek Scasny?

Cseh edzője lesz a DVSC-nek januártól.

Válasszuk ki a Loki új edzőjét!

A hisztis, önjelölt, frenkizős zsenik Debrecenben soha nem tudtak sokáig „megélni”, és az garantálható, hogy ezután sem fognak.

Elhunyt a világbajnokok edzője

A neve fogalom a labdarúgásban, minden jelenlegi sztáredző példaképének alkalmas volt.

Akár már hétfőn lehet (új) edzője a Lokinak

Igazgatótanácsi ülést tartanak hétfőn a DVSC-nél: a napirend lényegi pontja természetesen Herczeg András klubmenedzser beszámolója és némi információ a hogyan továbbról.

A harkivi Loki-botrány semmi! Moszkvában nemi erőszak a vád!

A Liverpoolt is megjárta a chilei válogatott Mark González, aki jelenleg a CSZKA Moszkvánál ügyködik, de nem túl nagy csendben.

Mezey váltja Pruknert

Az MLSZ előző vezetése nem kért a munkájából, de a mostani nagyon nagyra tartja Mezey Györgyöt, aki az MLSZ-nél legutóbb úgy lett az év edzője, hogy nem nyert semmit.

Beszélni könnyű a sportról, megtanulni, az a nehéz!

Hatvan (!) sportágban indít sportoktatói képzést a megyei önkormányzat sportbizottsága.

Edzőválasztó és szabadidős portál

Bármely sportághoz is keresel magadnak edzőt vagy egyesületet, edzőtermet, Nálunk megtalálod.

Mindössze öt forduló után menesztették

Két döntetlen, három vereség, egyetlen győzelem se - ez volt a "bűne".

Csank János, a ZTE edzője: ha nem a futball, akkor az erdő puskával

Az egyik legsikeresebb hazai edző, ha nem ellenfelet néz, edzést tart vagy meccsen vezényli focicsapatát a kispadról, az erdőt járja, másfél évtizede vadászik.