Egri László költő kapta az Év Fiatal Művésze díjat

Egri Lászlót 2017 márciusában egyhangúlag választották meg újabb négy évre a Kortárs Költő Liga irodalmi szervezet vezető teendőinek ellátására, amely pozícióját 2013 óta tölti be. Az idei évben rangos elismerést, Művészetpártoló díjat nyert el, amelyet Székesfehérváron vehetett át nyáron. 2017-ben Egri László...

Színpadra viszik Egri László művét

Színpadra viszik Egri László művét - A közelmúltban Fiatal Költők Kulturális Követe címet elnyerő művész Közösségi kóter című kisregényét kívánja színpadra vinni a kolozsvári Horizont Társulat.

Egri László költő lett a Fiatal Költők Kulturális Követe

A kolozsvári Reményik Sándor Kör a Fiatal Költők Kulturális Követe címet adományozta Egri László költőnek (1988), aki Hajdúszoboszlón él és alkot.

Megjelent Egri László új kötete

Hajdúszoboszló - Világmező címmel új verseskötet jelent meg Egri László hajdúszoboszlói költő és író tollából.

Lapra magyar! - Könyvgyűjtő kezdeményezés

Lapra, magyar! címmel szervez tavaszi könyvgyűjtő akciót a Kortárs Költő Liga irodalmi szervezete Egri László elnök kezdeményezésére. Olyan megunt, de jó állapotú könyveket várnak, amelyekkel kis anyagi forrásokkal rendelkező könyvtárak könyvi állományszámát növelhetik.

Slam poetry Hajdúszoboszlón

Slam poetry csoport alakult Hajdúszoboszlón Egri László író-költő kezdeményezésére.

A költő, aki regényt ír

A közelmúltban egyre gyakrabban botlottam a jelen cikk témáját képező regénybe.

Hajdúszoboszlói irodalmi siker

Hajdúszoboszló – Egri László hajdúszoboszlói író és költő alig egy hónapja megjelent Közösségi kóter címet viselő kisregénye vezeti a Bookline könyváruház legfrissebb E-könyv kategória toplistáját.

Új regénnyel jelentkezett a hajdúszoboszlói irodalmár

Megjelent Egri László hajdúszoboszlói író és költő legújabb kisregénye, amely a Közösségi kóter címet viseli.

Látható költészet címmel nyílik kiállítás

2014. január 22-én, a Nyírbátori Kulturális Központban nyílik meg Komiszár János debreceni festőművész és Egri László hajdúszoboszlói költő közös művészeti kiállítása, amely a Látható költészet nevet viseli.

Hajdúszoboszlói költő a Liga élén

Egri László, Hajdúszoboszlón tevékenykedő író és költő került a Kortárs Költő Liga elnevezésű szervezet elnöki pozíciójába.

Irodalmi díj átadására kerül sor

Egri László, költő 2013 nyarán művészeti elismerésben részesült.