Jeszenszky Géza: „Az a célunk, hogy kirepüljünk azokból a szövetségekből, amelyekbe vágytunk”

Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, politikus, diplomata.

Ez vajon miféle madár? - Nemzeti imareggel

Szokásos pénteki nemzeti imareggelén házi rádiójában Orbán Viktor kimerítő tájékoztatást adott boldog (és boldogtalan) hallgatóságának az egyetemek modellváltásáról is, a műveletet a „nemzeti erők” és a „globalisták” közötti harc egyik fejezeteként említette.

Egyetemisták, figyelem! Újra lehet pályázni az Erasmus+ programban

Újra lehet pályázni az Erasmus+ programban, melyben idén rekord összegű források állnak a magyarok rendelkezésére – közölte az ösztöndíjprogram lebonyolításával megbízott Tempus Közalapítvány szombaton az MTI-vel.

A rablóprivatizáció ellenszere: 2022-ben újra állami fenntartásba kell venni az egyetemeket!

Hat ellenzéki párt azt ígéri: ha 2022-ben hatalomra kerülnek, újra állami irányítás alá vonják az alapítványi fenntartásba került felsőoktatási intézményeket.

Őket fizetjük azért, hogy az egyetemek fenntartásáért felelős alapítványokban trónoljanak

A parlament ma megszavazta, hogy a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem alapítványi fenntartásba kerüljön.

Vásárhelyi Mária: ezért tényleg kár volt rendszert váltani!

Ha valakit tényleg érdekel, hogy mi történik akkor, amikor egy kínai munkáltató - akár egyetem formájában - megjelenik egy demokratikus országban, az nézze meg a Netflixen az Amerikai gyáregység c.

Párbeszéd: a kormány álljon el a Fudan Egyetem kampuszának megépítésétől!

A Párbeszéd arra kéri a kormányt, hogy álljon el a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának tervétől.

Papír van róla - stratégiai cégnek számítanak az egyetemek -Fudan is!- és a film, videó, televízióműsor gyártás, a könyvkiadás és a műsorszolgáltatás!

Több új kormánydöntést is tartalmaz a friss Magyar Közlöny – írja az Mfor. Az egyik kormányrendelet értelmében a kormány stratégiai megállapodást köt a Fudan Egyetemmel. Mindenről jelenteniük kell a kormánynak, ami cégen belüli változást érint….

Palkovics: a Fudan egy \"ékszerdoboz\" - Önt megkérdezték, hogy kell-e az 500.000 milliós smukk?

Palkovics miniszter tárgyalni akar a fővárossal és a ferencvárosi polgármesterrel a kínai egyetem Budapestre telepítéséről.

Tényleg csak egy egyetem?

a képzés volumenét sem érzem meggyőzőnek. Magyarországon aligha kihasználható egy ilyen mértékű képzési koncentráció. Ha pedig ezt nyomásgyakorlással, aszimmetrikus támogatásokkal próbálják egyensúlyozni, akkor a szakmai elszívó hatása lehet túl nagy. A tanárok és diákok körében egyaránt. Hogy aztán az így kiüresedett...

Tarjányi Péter: Palkovics miniszter úr tényleg nem ért a hírszerzés világához! Ha értene, tudná.....

 "Olvasom, hogy arra a kérdésre, mi garantálja, hogy a kínai kormányzat direkt irányítása alatt álló egyetem nem hírszerzési célból épül meg, Palkovics László azt felelte: " a titkosszolgálatokhoz nem értek, de ha egy nagy ország titkosszolgálati tevékenységet akar végezni Magyarországon, ahhoz nem kell egyetem, mert macerás...

Szanyi Tibor: szabad ország, szabad sajtó, szabad egyetem

A hazai liberális közvélemény totálba’ kibukott a sanghaji székhelyű Fudan Egyetem budapesti (“európai”) fiókintézményének ötletétől, sőt, a helyszínként kiszemelt Ferencváros polgármestere egyenesen helyi népszavazással kívánja eldönteni a megvalósítást.

Nem leszünk gyarmat! - vagy mégis? - Az adósságcsapda-diplomácia

Nem leszünk gyarmat!

Karácsony: kinek kell hinni? A kormány előterjesztésének, vagy egyik minisztere szavának? Vagy egyiknek se?

„Az előterjesztés szerinti beruházás (vagyis a kínai egyetem) a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínén valósul meg”. Már megint kinek kell hinni?

Fizetésemelést Szijjártónak!

Nincs ez a szegény külügyminiszter megfizetve. Olyan szellemi és fizikai strapának van kitéve, amit nem sokan bírnának ki.

Szél: "mégis hány harmad kell ahhoz, hogy helyre tegyenek egy rasszista-szexista alakot?!"

Üzenem a Sándor-palotába: az ég szerelmére, a köztársasági elnöknek törvény-kezdeményezési joga van!

11 egyetem pénteki elzabrálása elé

És lesz még minden: egyetem egyházi kézbe adása, Demeter Szilárd PIM-jének meg mindenféle “alapítványoknak” közvagyonhoz juttatása…

Itt vannak a törvényjavaslatok újabb 11 egyetem modellváltásáról

Szerda éjjel, nem sokkal éjfél előtt benyújtotta a kormány az újabb modellváltó egyetemekről szóló törvényjavaslatokat.

Havi egymillió forintos tiszteletdíjat kapnak azok a tagok, akik bekerültek a Navracsics vezetésével megalakult kuratóriumba

Navracsics Tibor vezetésével megalakult a modellváltó Pannon Egyetem kuratóriuma.

Az „egyetemisták”, akik üdvözlik a modellváltást egy szélsőjobbos szervezet "katonái"

A kormány 2021-ben felgyorsította a szabad felsőoktatás modellváltását -bedarálását-, az SZFE után gyors egymásutánban tarolta le a Pécsi Tudományegyetemet, a Debreceni Egyetemet, a Semmelweis Egyetemet és a Szegedi Tudományegyetemet.

Döntöttek! Modellt vált a PTE!

2021.01. 29-én 14:00-kor élőben közvetítette a Pécsi Tudományegyetem a sorsdöntő Szenátusi ülést, melyen egyetlen programpontot tárgyaltak: Legyen-e modellváltás a PTE-n?

Megvan, hol épülhet fel a kínai egyetem Budapesten

A telkeket a kormány vásárolja meg a Fudan Egyetem európai belépéséhez több százmillió forintért.--------Az új Atlétikai Centrummal átellenben, a Kvassay-híd másik oldalán épülhet fel a kínai Fudan Egyetem első európai campusa. Az viszont egyelőre nem tisztázott, hogy az egykori Nagyvásártelep, a Kvassay Jenő út, illetve a...

Üzent a neves egyetem: Száműzzük a nyelvből a koronavírus által ránk kényszerített szavakat!

Túl sok covidos szót használunk.

800 milliós épületet vesz a magyar állam egy kínai egyetemnek

Nem tudni még, melyik épület.

800 milliós ingatlant kaphat Magyarországon egy kínai egyetem

A kínai Fudan Egyetem budapesti elhelyezéséhez a kormány komoly segítséget nyújt, ugyanis egy 800 milliót érő épületet ad nekik a kezdéshez.

Szívmelengető gesztus az SzFE egyetemfoglalóitól: A számukra felajánlott adományok egy részét rászoruló gyerekeknek adják

Nem szeretnék, hogy kárbavesszen az, ami nem fér el náluk.

Üzent az SzFE vezetősége: Következmények lesznek, ha maradnak a diákok

Nem mennek el a hallgatók.

Komoly fordulat: Elfoglaltak még egy épületet is az SZFE diákjai

További fejlemények.

Elhalasztják a tanévkezdést az SZFE-n – kihagyták a döntésból a kuratóriumot

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumát nem értesítette Upor László, az SZFE rektorhelyettese arról, hogy elhalasztja az egyetemen a tanév megkezdését és meghosszabbítja a beiratkozás határidejét – tájékoztatta az alapítvány az MTI-t.

Itt a szöveg, ami kézről kézre jár az élőláncos SZFE tüntetésen

A demonstráción az egyetem chartáját megpróbálják eljuttatni a Parlamentbe.