A Hír TV fekete öves propagandistája megfejtette az oktatási válság okát

Velkovics Vilmos, a Hír TV főszerkesztője a csatorna vasárnapi Sajtóklubjában villantott fel néhány, elsőre talán nem teljesen érthető összefüggést.

Balatonfüreden ősztől megszűnik két szakképzés, mert nincs elég szaktanár

A diákoknak Veszprémbe kell járniuk szeptembertől.

A református egyház szerint politizálnak és lejáratják az egyházi iskolákat a NAT-ot kritizáló tanárok

A katolikus püspöki kar is sietett hangsúlyozni, hogy a mintegy ezer, egyházi intézményben dolgozó pedagógus állásfoglalása nem tükrözi az álláspontjukat.

Politikai támadásról beszél az egyház, pedig csak alkalmatlan volt az igazgatójuk

Csökken az egyházi fenntartású iskolák száma Tolna megyében, szeptember 1-jétől a gerjeni református iskola ismét állami fenntartású lesz, a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola megszűnik.

Az egyházi iskolák fejlesztése egy politikai üzenet is

A rendszerváltozás előtt csak tíz iskolájuk volt az egyházaknak Magyarországon, ezért is üzenetértékű az, ahogyan az elmúlt több mint nyolc évben az egyházi iskolák fejlődhettek – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Szombathelyen.

Soltész államtitkár: „Az iskolának, az egyháznak és a szülőknek közösen kell egy irányba nevelniük a gyermekeket”

Az iskolának, a pedagógusoknak, az egyháznak és a szülőknek közösen kell „egy irányba” nevelniük a gyermekeket - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára vasárnap Geszteréden.

Államtitkár: ma már 220 ezer gyerek jár egyházi fenntartású köznevelési intézménybe

Ma már 220 ezer gyerek jár egyházi fenntartású köznevelési intézménybe, miközben a rendszerváltoztatás előtt mindössze tíz felekezeti – nyolc katolikus, egy református és egy zsidó – középiskola működhetett Magyarországon – mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán...

DK: egységesíteni kell az egyházi és az állami iskolák finanszírozását

Amennyiben a Demokratikus Koalíció kerül kormányra, akkor megszünteti az egyházi iskoláknak járó többlettámogatásokat – jelentette be a párt szakpolitikusa szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Mit titkol Klebensberg Központ - fellebbent a vasfüggöny

A Klebensberg Központ nem volt hajlandó kiadni a közérdekű adatait, ezért a Magyar Nemzet peres úton tudta meg a mindannyiunknak fontos információt: hány állami iskola fenntartását kérvényezték az egyházak.

Az egyházi iskolák „feltőkésítésével” a Fidesz-bázist erősítik

A Fidesz kormányra kerülése óta az egyházi iskolák száma csaknem hetven százalékkal,diákok száma pedig több mint nyolcvan százalékkal nőtt.

Papi pofon, ordibálás, kötelező hétvégi körmenet – élet az egyházi kézbe vett iskolában

Nagy divat lett vallásosnak mondani magát annak, aki Magyarországon haladni akar a korral.

Háromszor több pénz jut az egyházi iskolák diákjaira

Több pénzt költ az állam az egyházi iskolákba járó diákokra, mint azokra, akik az állami iskolarendszerben tanulnak – derül ki a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) vizsgálatából, amelyről a Hír TV számolt be.

Kifütyülték a szülők az iskolára hajtó kisegyház pópáját

Nem tetszik a szülőknek a fenntartóváltás, sem a célozgatás.

A Sátánnal ijesztgetik a gyerekeket etika órán, ha az RTL híradót nézik

Megszokhattuk már, hogy a hithű fideszesek nem szeretik, ha valaki a pártjukat szidja. Az azonban még a mai napig meglepő, hogy az ideológiai nevelést már az iskolákban elkezdik a tanárok. Nem véletlen, hogy a kötelező erkölcstan- és hittanórák esetében olyan témákról esik szó, amelyek eltántorítják a tanulókat a gondolkodásra...