Megtalálták II. Ptolemaiosz templomát

II. Ptolemaiosz egyiptomi király mészkőből épült 2200 éves templomára bukkantak egyiptomi régészek a Kairótól délre fekvő Gabal el-Núr tartományban.

Kiderült, hogyan építették a piramisokat

Eddig az egyik legnagyobb történelmi rejtélynek számított, hogyan szállították a hatalmas kőtömböket jó messziről az építkezések helyszínére gépek nélkül az ókori egyiptomiak.

Ilyen lett Tutanhamon sírjának a mása

Tutanhamon több mint háromezer éves sírhely síremléke további károsodásának elkerülése érdekében megépítették annak pontos mását Egyiptomban, Luxorban, az eredeti nyughely felfedezője, Howard Carter háza mellett.

Négy és fél ezer éves lépcsős piramist találtak Egyiptomban

A gízai Nagy Piramisnál néhány száz évvel idősebb, mintegy 4600 éves lépcsős piramist találtak amerikai régészek az egyiptomi Tell Edfuban.

Halandzsa fáraó kora

Mint az ismeretes, Halandzsa fáraó Narmer atyja volt, az első dinasztia alapítója, palettáján nyaktekercs látható, három lila képtelenséggel.

Egyiptom az árverési cégek ellen

Az egyiptomi kormány véget akar vetni a kincsvadászok tobzódásának és a nemzeti örökség elherdálásának.

A történelmet néha át kell írni

Az ókori Egyiptom kronológiája eddig megközelítő becsléseken alapult, bizonytalan dátumokkal, amelyekről mára kiderült, hogy hibásak.

Orbán Viktorék tesznek rendet Egyiptomban!

Úgy néz ki, egyedül a magyar miniszterelnök tudja megoldani az egyiptomi válságot. Orbán Viktor azonban nem egyedül utazik az afrikai országba...

Forrong Egyiptom, a Külügyminisztérium utazásra nem javasolt országok kategóriába sorolja.

A Külügyminisztérium – a Vörös-tenger melletti, védett üdülőkomplexumokba szervezett és közvetlen utazások kivételével – nem javasolja az utazást Egyiptomba, így az országot az egyelőre biztonságos és viszonylag nyugodt üdülőterületet leszámítva az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriába sorolja.

Egyiptom miatt megszívtuk. Még a benzinünk is drágul - Videó

A Brent világpiaci ára az egyik fő tényezője a hazai üzemanyag árak alakulásának.

Feladta a leckét a vitrinjében rejtélyesen megforduló ókori egyiptomi szobor

Feladta a leckét a tudósoknak a Manchesteri Múzeumban megfigyelt rejtélyes jelenség: egy ókori egyiptomi szobrocska a jelek szerint magától fordult meg a vitrinjében.

Luxus Búvárszafari Egyiptomba!

Minden búvár álma, hogy a lehető legtöbbet lássa egy búvártúrán és lehetőleg olyan helyen merülhessen, ahol nincsenek sokan.

Piramisok a világ körül I. rész - Afrika

Korábbi bejegyzésünkben már foglalkoztunk azzal, hogy mi maradna a Földön az emberiség után, milyen nyomokat hagynánk, hogy nézne ki a bolygónk, miután a természet visszavette jogos jussát.

Gyors szárnyakon szálló halál

Május kilencedikén 139 évvel ezelőtt született meg Howard Carter, aki Tutankhamon sírjának feltárójaként vált ismertté.

Friss hírek, fotók, videók: Fegyveres beduinok raboltak el egy magyar megfigyelőt + TEK közlemény

Kiszabadult Egyiptomban az magyar megfigyelő, akit néhány órával korábban raboltak el fegyveres beduinok a Sínai-félszigeten - jelentette be a Multinacionális Erők és Megfigyelők Békefenntartó Missziója (MFO).

Búvárkodás Egyiptomban - ezeket láthatod

Dahab a Vörös-tenger egyik legvédettebb része, ahova hajós búvárszafarival nem is lehet eljutni. Itt csak parti merülések lehetségesek. Ennek köszönhetően burjánzó Vörös-tengeri élővilág várja a korallzátonyoknál a búvárokat. Tűzhalak, Napóleon halak, vasaló- és bőrönd halak és maszkos gömbhalak megszámlálhatatlan...

Új piramisokat fedeztek fel a Goole Earth-el

Két, eddig ismeretlen piramis együttest fedezett fel Angela Micol, aki már tíz éve foglalkozik műholdas felvételek régészeti szempontú elemzésével.

A véletlennek köszönhetjük a sörünket

Keleten és Egyiptomban kedvelt ital volt, még a fáraó sírkamrájába is tettek, hogy élvezhesse a túlvilágon is.

Tiltakozás a szexuális zaklatások ellen

A forradalom óta egyre több egyiptomi áll ki és szólal fel az állampolgári jogokért, köztük a nők jogaiért.

Kik az angyalok? Most megtudod!

Egyáltalán, kik is az angyalok?

Nem találják a második világháborús vadászgép pilótáját

Az egyiptomi Nyugati Sivatagban egy lengyel férfi második világháborús repülőgépet talált.

A Google mai megemlékezése

Egy amatőr régésznek, Howard Carternek állít emléket a mai Google doodle.

Örök szenvedés

A nő szarkofágjában férfi feküdt és az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy borzalmas kínos között halt meg.

Egyiptomi babonák - miben hittek?

Az egyiptomiak túlvilágban való hite egész kultúrájukat átszövi, beleértve az asztrológiát is.

Igy jósolnak az egyiptomiak tüsszentésből!

Ha nem a téltől és nem influenzától szenvedünk, és nem is allergiás roham tör ránk, akkor miért tüsszentünk?

Véres összecsapás: több mint 70 halott és több száz sérült az egyiptomi focimeccsen (videó)

Az egyiptomi al-Masry és az al-Ahly focimeccs véres tragédiába torkolt, miután a két szurkolótábor összecsapott.

Ikonok az Égő Csipkebokorban

A Sínai-félszigeten oroszországi ikonokat találtak.

Sátánista gyilkolt Tutankhamon nevében?

Az emberek a fáraó átkáról suttogtak, amikor többen rejtélyes körülmények között haltak meg azok közül, akik részt vettek a fáraó sírjának felnyitásában.

Dráma Egyiptomban - Pápaiak az áldozatok között

A legfrissebb értesülések szerint gyorshajtás vagy műszaki hiba, esetleg a kettő együtt okozta az egyiptomi Hurghadában történt vasárnapi buszbaleset.

Smaragdtábla

Az ókori Egyiptomból származó Smaragdtábla, amelyet Hermész Triszmegisztosznak tulajdonítanak, útmutatást nyújt az ember számára a mágikus erők használatához.