L. Simon László (első) találkozása a Covid-sújtotta magyar egészségüggyel - Erről beszéltünk, nyuszó-muszó!

Van az úgy, hogy a NER-elit egy-egy tagja szembe találja magát azzal az egészségügyi helyzettel, amivel mi, egyszerű emberek Magyarországon nap, mint nap küzdünk!

Portugáliába kivándorolni: csak egy buddhista nyugalmával és erős hátországgal

Portugália csendes kis ország Latin-Európában, ahogy én szoktam mondani, de hallottam már olyat is, hogy olyan ez olyan, mint az édes méreg.

Még mindig felírják terhes nőknek azt az epilepsziagyógyszert, ami miatt 20 ezer baba jött világra fogyatékkal

A bajt tetézi, hogy a gyógyszer sokszor leírás nélküli csomagolásban kerül a betegekhez.

Ujhelyi: Kásler Miklóst orvos-professzorként és emberként tisztelem, de határozottan megvetem politikusként és miniszterként!

Kásler Miklóst tisztelem orvos-professzorként és emberként, de határozottan megvetem politikusként és miniszterként.

Magyar szakértők: Nem volt sikeres a hazai járványkezelés, és továbbra sem vagyunk felkészülve az újabb hullámra - Qubit

A halálozási adatokat tekintve iszonyatosan nagy a különbség a sikeresen védekező országok és Magyarország között.

Joseph Lister, az antiszeptikus sebészeti eljárások felfedezője

195 éve, 1827. április 5-én született és 110 éve, 1912. február 10-én halt meg Joseph Lister angol sebész, aki elsőként alkalmazta a karbolsavat (fenolt) a sebészeti műszerek és sebek tisztítására.

Dr. Kunetz: erre szavaztunk tegnap, ezt fogjuk kapni holnap!

Miután megbukott a nemváltós népszavazás, így ezek a beavatkozások a megszokott mederben mehetnek tovább (aki tud egyről is, majd szóljon). Azonban többi ellátás esetében továbbra is hosszú várólistákra lehet majd számítani, amelyek hossza egyre csak növekedni fog - kezdte közösségi oldala bejegyzését Dr. Kunetz Zsombor...

Egészségügy Magyarországon: használt, véres, koszos kesztyűkkel dolgoznak az orvosok – fotók

A Napidoktor számolt be arról, hogy szinte megdöbbentő tendencia terjed az országban, amely különösen felháborító egy olyan, koronavírus-járványos időszakban, mint a mostani.

Épp az omikron enyhébb tünetei miatt lehet veszélyesebb a „Covid-köd”

Egyre többen vannak, akik tünetmentesen vészelik át a fertőzést, így nem kezelik őket időben, ezért náluk nagyobb eséllyel alakulhat ki hosszú ideig tartó poszt-Covid-szindróma, amelynek leggyakoribb tünete a fejfájás, a feledékenység, a tompa, nehézkes gondolkodás – azaz a „Covid-köd”.

A DK szerint egy új kormány tudná csökkenteni a kórházi várólistákat

A kórházi várólisták csökkenését ígérte az ellenzéki összefogás pártjainak kormányra kerülése esetére Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője keddi budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

Katasztrofális a kórházi várólisták helyzete – Eltűntek az adatok arról, hogy mennyit kell várni a műtétekre

A NEAK honlapján eddig bárki megnézhette, hogy az egyes műtétekre mennyit kell várni – az adatok viszont mára már nem elérhetőek.

Düböröggetünk, csak úgy magyarosan: 28.600-zal dolgoznak ma kevesebben szociális és egészségügyi területen, mint egy éve

Ne azon csodálkozzon, hogy az egészségügy bármely területén órákat kell "sorbaülni", vagy, hogy 1 nővér felel több szobányi betegért, esetleg, hogy 1 évet kell várnia a kezelésére, hanem azon csodálkozzon, hogy egyáltalán még nyitva van az ajtó a kórházak, rendelők kapuiban.

Dr. Kunetz: direkt kőbaltával verik szét az egész egészségügyi ellátást!

Manapság, amikor Zacher Gábor szavaival élve "egyszerűen az embereknek már tele van a tökük ezzel az egésszel", -célozva itt a covid-járvány kapcsán naponta változó kormány-itinerekre- még rátett egy lapáttal a "hozzáértók csapata" és az amúgy is leterhelt háziorvosokra és persze a betegre újabb tortúrát lőcsöltek - hívta...

4,5 milliárd közpénzt a biztonságos művesekezelésekre, vagy Rákay Petőfi-filmjére adná? - Az utóbbira már kiutalták.....

Akár néhány héten belül leállhat a művesekezelés és utána 10.000 ember kerülhet közvetlen életveszélybe.

Oligarchák és a magánegészségügy

Már nem a szakmai szereplők, az orvosok diktálják az ütemet a magánegészségügy fejlődésében, hanem a pénzügyi befektetők – erről beszélt lapunknak Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász. Annak kapcsán kerestük meg, hogy az elmúlt időszakban ez a kérdés a kampány egyik kiemelt témájává vált. A kormányoldal...

Oltás után halt meg az édesanyja – beperli az Orbán-kormányt egy nagykanizsai férfi

A liner írta meg, hogy beperli a magyar kormányt egy nagykanizsai férfi, aki az édesanyját és a testvérét is elveszítette a koronavírus miatt.

Blikk: tovább nőttek a kórházi várólisták

Szürkehályog-műtétre a 2020 májusi adatokhoz képest már hatezer fővel többen várnak, de a csípőprotézis-műtétre váróknál is megduplázódott a létszám.

Csipőprotézis 528 nap múlva: éves várólisták a magyar kórházakban, egyre csak romlik a helyzet

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyilvántartása szerint a műtétre várók 2022-ben sem számíthatnak kevesebb várakozásra, mint a járványt megelőzően, sőt még romlott is a helyzet 2020-hoz és 2021-hez képest – írta a penzcentrum.hu

Kolléganőjét fojtogatta a fóti bunyós doki

Az év orvosa fojtogat és verekszik.

17 ezren hagyták el egy év alatt az egészségügyet 

A kereskedelemben volt ennél nagyobb csökkenés egy év alatt.

Tetanusz, te drága! - Az ügyeleten nincs, váltsd ki, -ha van rá pénzed- ha mázlid van, nyitva van a patika....

Az ember azt hinné, hogy a Tetanusz injekcióhoz jutni annyiból áll, hogy az ember lány-fia elmegy az orvoshoz és, ha indokoltnak látja a hozzáértő, már szúrja is.

"A kommunista szombat még jobb is volt" – kiborultak a háziorvosok Müller és Kásler javaslatain

Nem örülnek az ATV híradó által megkérdezett háziorvosok Müller Cecília rendeletének, amely kötelezi őket arra, hogy januárban egy hétvégén mindenképpen oltsanak, mert ha nem teszik, akár 5 millió forintos büntetést is kaphatnak.

Karácsonyi öngyilkosok, szilveszteri alkoholmérgezettek - Év végi terhelés a kórházakon + a járvány és az oltás

Minden évben hangsúlyos kérdés, hogy az év végi ünnepek, miként telnek az egészségügyben.

Árpa Attila: „a magyar egészségügy egy kib*ott katasztrófa”

Addig nincs baj, amíg nincs baj!

Kunetz doktor: Müller Cecília és Kásler Miklós „garázdálkodása” már túl van az etikán, az már „bűncselekmény”!

A kásleri intézkedések abban merülnek ki, hogy a miniszter kiküld egy e-mailt péntek délután vagy este, esetleg szombat éjjel, azzal az utasítással, hogy hétfőig hajtsák végre a levélben lévő intézkedéseket – nehezményezte Kunetz.

Tragédia és káosz az egészségügyben: leállnak a sürgős baleseti sebészeti műtétek, fogy az oxigén

Amíg az elektív betegellátást érinti csak a járványkezelés válsága, addig sokak számára nehezen megfogható az egészségügy drámája. Hiszen ebben az esetben az akut ellátáshoz való hozzáférés még megmarad, a várólisták hossza fog "csupán" a végtelenbe nyúlni, és az elektív ellátás hiányának áldozatai sem az utcán...

Több mint 50 ezren várnak jelenleg valamilyen műtétre Magyarországon

A járvány előtt jellemzően 25-28 ezer fő volt a várólistákon, a szám nyárra már 35 ezerre nőtt.

"Sz*r kanadai provokátor" – Ez Bayer véleménye Márki-Zayról

A Mandiner szerint a baloldali miniszterelnök-jelölt azt mondta egy kampányeseményen, hogy Zala megyében nincs traumatológia, ehhez képest Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen is működik ilyen osztály, illetve szakrendelés.

Összeomlás szélén az egészségügy: már a járóbeteg- és a gyermek ellátást is korlátozzák

Tragikus a helyzet, hiszen az akut ellátáson kívül szünetel többek között a gyermek neurológia, a gyermek epilepszia, a kardiológia, a gasztroenterológia, de a rákos betegek megfelelő gondozása is.

Kásler elmondta lehet-e pálinkával kezelni a covidot – sokak csalódhatnak most

Az emberi erőforrások minisztere örül annak, hogy az oltási akcióhét keretében aktivizálták magukat az emberek, ugyanakkor a vírusról terjengő tévhitekkel kapcsolatban rámutatott: legalább annyira veszélyesek, mint maga a vírus.