Jules Bianchi elhunyt

Éjjel véget ért Jules Bianchi közdelme, küzölte a családja Kilenc hónappal a Japán Nagydíjon elszenvedett súlyos balesete után, Jules Bianchi 25 évesen elhunyt.

Elhunyt Haás Vander Péter

Haás Vander Péter több mint húsz éve szinkronizált, számtalan sorozat főszereplőjének adta a hangját. Hosszan tartó betegség után hunyt el.

Elhunyt Mednyánszky Ági színésznő

88 éves korában elhunyt Mednyánszky Ági Bársony Rózsi-emlékgyűrűvel és Gobbi Hilda-díjjal kitüntetett színésznő, a magyar operettjátszás kiemelkedő alakja – közölte kedden a Budapesti Operettszínház az MTI-vel. 

116 évesen elhunyt a világ legidősebb embere

116 évesen hunyt el a világ legöregebb embere, a michigani Jeralean Talley. Az asszony halálhírét lánya megerősítette. A Detroit Free Press -nek elmondta, hogy édesanyja csütörtökön váratlanul kórházba kerül, ahol folyadékot találtak a tüdejében. Az idős hölgy nagyon hálás volt, hogy visszatérhetett inksteri otthonába meghalni.

Kirúgják a részeg betegszállítókat

Menesztik a Gróf Tisza István Kórház két betegszállítóját, akik egy éjszakai műszakban beittak, majd botrányosan viselkedtek – írta a Bors .

59 éves korában elhunyt Pap Vera színművész

59 évesen, a Vígszínház honlapja szerint "méltósággal és türelemmel viselt hosszú betegség" után elhunyt a Vígszínház vezető színésznője, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész.

Elhunyt Bicskey Lukács színművész

A Blikk értesülése szerint április 8-án, hajnali ötkor, 53 éves korában elhunyt Bicskey Lukács színművész. A lap információi szerint Bicskey súlyos betegségben szenvedett.

Árokba borult egy autó Örkénynél, a sofőr meghalt

Lesodródott az útról, majd fának csapódott és árokba borult egy személyautó Örkény és Pusztavacs között péntek este, a sofőr meghalt – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.

Elhunyt az Omega együttes hangmérnöke

Az Omega hangmérnöke és mindenese, Küronya Miklós február 18-án épp feleségéért ment autójával, mikor a csepeli útkereszteződésben hirtelen belerohant egy másik személygépjármű – tudta meg a Blikk .

Meghalt Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter

Elhunyt Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter – tudatta a család az MTI-vel kedden.

Az ukrán fronton vérzett el egy magyar sorkatona

Kárpátalja területén több fiatal is megkapta már a behívóparancsot, nagyban zajlik a teljes mozgósítás és egyre több ember veszíti el életét a harcokban.

Elhunyt az utolsó élő versenyző is az 1950-es bajnokságból

Elhunyt az utolsó élő versenyző is az 1950-es bajnokságból - Robert Manzon 97 éves korában hunyt el.

Elhunyt Zsombolyai János filmrendező

Életének 76. évében vasárnap elhunyt Zsombolyai János Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, érdemes művész, egyetemi tanár. A család közlése szerint az alkotó temetéséről később intézkednek.

Elhunyt Lóránd Hanna

Elhunyt Lóránd Hanna Jászai Mari-díjas színművésznő, az ugyancsak Jászai-díjas Ruttkai Ottó színész, színházigazgató özvegye.

Elhunyt Zavoda László

Elhunyt a Steaua Bukarest Futballklub történetének egyik legjelentősebb labdarúgója: Zavoda László 85 évesen távozott közülünk, adja hírül a klub honlapja.

Meghalt Grosics Gyula

Nyolcvannyolc éves korában, pénteken elhunyt Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa. A család tájékoztatása szerint "Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója 11.20 perckor, álmában, megtért Teremtőjéhez".

Gyorshír: halálos áldozatot követelt a kedd reggeli tűz Debrecenben

A reggeli órákban riasztották a debreceni hivatásos tűzoltókat,hogy a megyeszékhelyen kigyulladt egy 70 nm-es családi ház.

Elhunyt Déry Gabriella, az Operaház örökös tagja

Életének 85. évében hétfő reggel váratlanul elhunyt Déry Gabriella, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze - közölte az Operaház.

Elhunyt a Szellemirtók egykori sztárja

Elhunyt Harold Ramis, a Szellemirtók egykori sztárja, az Idétlen időkig vagy a Csak egy kis pánik rendező-forgókönyvírója - közölte hétfőn a Variety.com filmes portál.

Borbély Szilárd gyönyörű pokla

Borbély Szilárd elment.

Fotók: így emlékeztek a borzalmas hétvégi balesetben elhunyt orvosokra

A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház tragikus közlekedési balesetben szombaton elhunyt ideggyógyász orvosaira emlékeztek meg hétfőn este a főépület előtt.

A legjobb Philip Seymour Hoffman filmek, amiket látnod kell

  Sokként érte a filmvilágot a tegnapi hír, miszerint drogtúladagolásban elhunyt Philip Seymour Hoffman .

Elhunyt a soproni zenei élet tehetsége, Szekendy Tamás

Péntek éjjel, rövid szenvedés után elhunyt Szekendy Tamás orgona-, zongora-, csembalóművész – közölte a soproni önkormányzat internetes oldalán.

Elhunyt Ferrari Violetta színművész

Életének 84. évében csütörtökön elhunyt Ferrari Violetta, az ötvenes évek egyik legnépszerűbb hazai színésznője, Jászai Mari-díjas művész - tudatta évfolyamtársa, Gordon Zsuzsa színésznő az MTI-vel.

Elhunyt John Button, Jenson Button édesapja

A 2009-es világbajnok édesapja valószínűleg szívrohamban vesztette életét.

Elhunyt Szokolay Sándor - Méltatások

A Magyar Állami Operaház mély megrendülésének adott hangot a kiemelkedő operaszerzőként is nevet szerzett Szokolay Sándor halála fölött, és közölte, hogy jövő ősszel újra műsorra tűzi a soproni otthonában vasárnap, életének 83. évében elhunyt zeneszerző legsikeresebb operáját, a Vérnászt.

Elhunyt Szokolay Sándor

Életének 83. évében elhunyt Szokolay Sándor.

Elhunyt Szokolay Sándor

Életének 83. évében elhunyt Szokolay Sándor.

Elhunyt Edouard Molinaro, az Őrült nők ketrece rendezője

Elhunyt Edouard Molinaro, akit az Őrült nők ketrece című vígjáték rendezéséért Oscar-díjra jelöltek.

Elhunyt Lou Reed legendás amerikai rockzenész

Meghalt Lou Reed amerikai énekes, dalszerző, szövegíró, fotós, a legendás Velvet Underground együttes alapítója - jelentette honlapján a Rolling Stone amerikai zenei magazin.