Ártalmas lehet az éjszakai műszak

Kutatók szerint az éjszakai műszakban dolgozóknál nagyobb eséllyel jelenhetnek meg az elhízás és a diabétesz tünetei, mint a nappal munkálkodóknál.

A hely, ahol élsz és az egészség

Nem csak a megfelelő táplálkozásra és a rendszeres mozgásra kell figyelmet fordítani az elhízás elkerülése és az egészséges életmód érdekében…

Hogyan mérjük az elhízást?

Amerikai kutatók szerint a testtömeg index kiszámolása nem leplez le minden túlsúlyt.

A génjeinkben rejlik az elhízás oka

Az eddig sem volt titok, hogy az elhízás folyamatában bizonyos gének jelentős szerepet töltenek be.

A kardiomozgás a gyerekeket is védi

Egyre riasztóbb méreteket ölt a gyerekek körében is terjedő mozgásszegénység és elhízás, valamint az ezek talaján kialakuló betegségek, mint például a magas vérnyomás és a cukorbetegség.

Kampány az elhízás ellen

Rengeteg egészséges életmódra motiváló kezdeményezést láthattunk már.

Mit tegyünk, ha gyermekünk túl sokat eszik?

Akár gyerekről, akár felnőttről van szó, előfordul, hogy még akkor is tömik magukba az ételt, ha egyáltalán nem éhesek, ez pedig súlygyarapodáshoz és elhízáshoz vezethet.

Lefogyasztási hirdetéshez használták Dubajban egy haláltábor képét - Fotó

Dubajban egy edzőterem súlyvesztést ígérő hirdetéséhez használták fel az Auschwitz-Birkenau haláltábor bejáratának a fényképét.

Ne dagadj meg Karácsonykor!

Nagyon durva: egy brit felmérés azt bizonyítja, hogy 6000 kalóriányi ételt-italt fogyaszt el egy átlagember az ünnepek ideje alatt.

Az elhízott nőknél rosszabb a mellrák kimenetele

Az emlőrák korai stádiumában lévő nők közül az elhízottaknak rosszabbak a túlélési esélyei, mint normál testsúlyú társaiknak - idézte amerikai kutatók megállapítását a HealthDay című ismeretterjesztő portál.

Miért vagyok dagadtabb télen?

Állati ösztönként növesztjük meg magunkat télire, de nem a szőrzetünket, hanem a súlyunkat, térfogatunkat.

Hogyan függ össze az elhízás és az akné?

Egy új kutatás szerint talán igaz a népi bölcsesség, mely szerint a pizza, a csokoládé és az ezekhez hasonló ételek pattanásokat okoznak, hiába tagadta az összefüggést a bőrgyógyászok többsége.

Az elhízás és konyhasó együtt fokozottan káros

A magas vérnyomás kifejlődésének a kövérség és a sok konyhasó egyaránt jelentős kockázati tényezője, együttes hatásuk azonban rosszabb, mint a kettő “matematikai összege” volna – állapították meg japán kutatók, akik az Amerikai Élettani Társaság konferencián ismertett tanulmányukban megjegyzik: ezért egy különleges...

Az elhízott szív szívinfarktusra hajlamosít

Régóta és általánosan ismert tény, hogy a sörhas, a zsíros pocak a szívroham egyik kockázati tényezője.

Mi lesz a fiatal kori fogyókúra eredménye? Íme!

Az elhízás egyre gyakoribb a fiatalok körében is, bár egyre többen vannak azok, akik tesznek is ez ellen.

TOP 10 elhízott focista

Ma, a brit The Sun, kiadott egy top-listát a tíz legnagyobb túlsúlyos focistáról.

Alacsony zsírtartalmú desszertekkel megakadályozható a gyermekkori elhízás?

Az elhízott kislányok lefogyhatnak, és egészségesen étkezhetnek, ha egy héten többször is fogyasztanak alacsony zsírtartalmú, cukormentes desszerteket, ahelyett, hogy hagyományos édességgel kényeztetnék magukat.

A gyermekkori elhízás megelőzhető

A mai társadalomra jellemző helytelen táplálkozás és mozgásszegény életmód súlyosan rányomja a bélyegét egészségünkre, gyermekeinkre nézve azonban még nagyobb veszélyt jelent.

Milyen hátránnyal jár a cumisüveg használat?

Azok a kétévesek, akik még mindig cumisüvegből isznak, nagyobb valószínűséggel híznak el óvodáskorukra, derült ki egy új tanulmányból.

Nyáron romlik a visszerek állapota

A nagy melegben egyre többen tapasztalják, hogy visszereik erősebben kidagadnak és kellemetlenebb tüneteket is okoznak.

Hamburgert csak havonta?

Hagyományos, kontra reformételek - avagy hogyan alakult át étkezésünk?

NORBI TITOK újratöltve

A „NORBI TITOK újratöltve” című könyv 7 év tapasztalatát foglalja össze.

Túlsúlyosan is vállalhatok gyermeket? - az endokrinológus válaszol

Bár a szépségideálok korról-korra változnak, azt azonban ma már tudjuk, hogy az elhízás számos betegség, sőt akár a terméketlenség hátterében is állhat.

5 ok, amiért fájhat a hátunk

Szinte nincs olyan felnőtt ember, aki ne érezte volna élete bizonyos szakaszaiban a hátfájdalmat.

Félmillió brit gyereknek van májbetegsége az elhízás miatt

Félmillió brit gyerek szenved májbetegségben az elhízás miatt - közölte a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása vasárnap.

Mi az elhízás 4 rejtett oka?

Előfordul, hogy valaki minden fogyókúrás utasítást betart, mégis egyre gyarapodnak a zsírpárnái.

Új diétatipp: ami valóban működik!

A gyermekkori elhízás világszerte mind nagyobb gond, a tizenéves lányok pedig különösen veszélyeztetett csoportot képeznek.

Az elhízás veszélyesebb a májra, mint az alkohol

Aki azt gondolja, csak a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás jelent veszélyt a májra, az téved.

Heti 15 ezer lépés véd a cukorbetegségtől

A mozgás nem csak az elhízás megelőzésében segít, de csökkenti a cukorbetegség rizikóját is.

Hogyan terjed az elhízás?

Az elhízás az utóbbi évek kutatásai szerint társadalmilag fertőző.