Sötét ló, politikai fenomén, elképesztő idegek – próbálják megfejteni Márki-Zay titkát

Miért mondja el annyiszor Márki-Zay Péter, hogy hétgyermekes, keresztény, konzervatív politikus?

"Ma belépni a Fideszbe olyan, mint '89-ben a Munkásőrségbe" – az MTI-nek sikerült éjjel végre hírt adnia az előválasztásról

Több hétig kerülték a témát, mint gyújtogató a nedves szénát, aztán az előválasztás végén csak sikerült két nagyobb hírt kitenniük a hírfolyamukba – ráadásul mindkettő egész korrekt kis híranyag lett.

Márki-Zay Péter vitte Vas megyét és a budapesti 7-es választókörzetet

Az ellenzéki előválasztás második fordulójának harmadik részadata szerint Márki-Zay Péter egy vidéki és egy fővárosi körzetet is meg tudott nyerni.

Újabb részadat: Zalát is Dobrev Klára vitte, a Budapest 3-as körzetben Márki-Zay Péter nyert, összesítésben egyelőre ő vezet

A második részadat is megszületett, eszerint Zala megyében Dobrev Klára győzött, de egy újabb budapesti körzetet vitt el Márki-Zay Péter, aki összesítésben is vezet egyelőre.

Két órán belül jöhetnek az első részadatok az ellenzéki előválasztásról

Reggel óta zajlik a szavazatok számlálása, egy-két órán belül elkezdhetik bejelenteni egy-egy fővárosi és vidéki választókerület részadatait.

Dobrev Klára szerint a Fideszt egyedül sem ő, sem Márki-Zay Péter nem tudja legyőzni

Ehhez az ellenzéki összefogásra van szükség, és bárki lesz is a miniszterelnök-jelölt, azt mindenkinek támogatnia kell.

Schmidt Mária nem tudja hova tenni Márki-Zay Pétert

Számára a vásárhelyi polgármester egy fekete lyuk.

Már javában számolják az ellenzéki előválasztás második fordulójának szavazólapjait – videó

Reggel kilenctől álltak neki, elvileg déltől-kora délutántól már jönnek a feldolgozottsági adatok. Szoros meccsre lehet számítani az előzetes várakozások szerint.

Új rekord: 118 ezernél is többen szavaztak az előválasztás utolsó napján

Jó harmincezerrel többen szavaztak a második fordulóban, mint az elsőben.

Kormányközeli politikai elemző: Márki-Zay csak a szavazatokért mutatja magát konzervatívnak

Deák Dániel mindent elkövetett a Kossuth Rádió vasárnapi műsorában, hogy Márki-Zay Pétert összegyurcsányozza.

Márki-Zay Péter úgy számol, legalább félmillió embernek kell szavaznia, hogy ő legyen a miniszterelnök-jelölt

Szerinte Gyurcsány Ferenc volt az, aki megakadályozta, hogy ő is ott legyen a hatpárti ellenzéki előválasztási egyeztetéseken. 

Az MTI-nek két bővített mondatot ért a Momentum elnökének lemondása

Ez két bővített mondattal több ugyanakkor, mint amennyit Márki-Zay Péter vasárnapi fővárosi rendezvényéről írt az adófizetők pénzéből fenntartott távirati iroda.

Megvan az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek következő vitájának időpontja

Az Index cikke szerint az is eldőlhet hétfőn, hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közül ki lép vissza a másik javára.

Megvan az ellenzéki előválasztás második fordulójának időpontja

Az eredetileg tervezett október 4-10. helyett október 10-16. között rendezik meg a második fordulót.

Elemzők szerint Dobrev Klára elsőségét hozhatja az előválasztás első fordulója

Karácsony Gergely lehet a második, ráadásul csak kevéssel lemaradva. Az utolsó helyre Fekete-Győr Andrást várják az elemzők, akik szerint a második fordulóban várható visszalépések még okozhatnak meglepetéseket.

Szerda délután derülhet ki az ellenzéki előválasztás első fordulójának eredménye

Reggel állnak neki megszámolni választókerületenként a leadott szavazatokat. Az előválasztáson több mint 633 ezren szavaztak. A miniszterelnökjelölti eredmények estére várhatóak.

Hvg.hu: Tóth Csaba visszalépése mögött más is állhat, nem csak a "nemtelen támadások"

Az országosan a legmagasabb részvételi arány nem kedvezett az előválasztáson Tóthnak a lap szerint, ugyanis Hadházy Ákos messze népszerűbb nála, és már nyerésre állhatott.

Előválasztás: hétfő reggeltől újraindult a szavazás, két nappal meghosszabbították a határidőt

A szavazás technikai hátterét bonyolító szervezet szerint többlépcsős támadás érte szombaton a rendszert, de szerencsére adatvesztés nem volt. Az ellenzék szerint a kormány keze van a dologban, de kínai hackerek is előkerültek.

Fekete-Győr azon csodálkozik, hogy még van, akit meglep Tóth Csaba ügye

Lelevet írt Jakab Péternek, a Jobbik elnökének, aki vasárnap jelentette be, hogy etikai eljárást kezdeményezett Tóth Csaba ellen, akiről Hadházy Ákos és a 444 derítette ki, hogy a cégének van kapcsolódása egy egy gyártelephez, amelyet egy olyan alapítvány vett meg, amelynek vezetői Tóthtal jó viszonyt ápolnak.

Ki győzheti le Orbánt? Karácsony Gergely nyerte az ATV szavazását

Megszavaztatták a nézőket, ki a legalkalmasabb arra, hogy legyűrje a választáson a mostani miniszterelnököt.

Kőszeg Ferenc és Jeszenszky Géza is aláírt Márki-Zay Péternek – videó

A Telex az ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelöltek egy napját kíséri végig új videós sorozatában, a sort Márki-Zay Péterrel nyitották.