Közös jelöltről egyezett meg az ellenzék Újbudán, az LMP sem maradt ki az összefogásból

Újbuda az első budapesti kerület, ahol sikerült megegyezni: öt ellenzéki párt közösen fordult rá a választásra.

Donáth Anna: A DK káros és toxikus, gyakorlatilag gátja a kormányváltásnak

A momentumos EP-képviselő szerint az ellenzéknek hitelességet, felelősségvállalást és tanulási képességet kell felmutatnia.

Hatalmas pálfordulásról határozott a Jobbik

Gyöngyösi Márton, Jobbik-elnök szerint„politikai közösségünk nem léphet ismét a baloldali pártokkal való összefogás bizonyítottan kudarcos útjára”.

Dobrev 2022-ről: Tanítani fogják, hogyan lehet kampányt így elrontani

Dobrev Klára szerint 2026-ban is összefog majd az ellenzék, ő pedig három hónap alatt le tudná hívni az uniós pénzeket.

Tordai: az orosz-ukrán háború miatt nyert tavasszal ekkorát a Fidesz

A Párbeszéd új társelnöke úgy látja, a háború nélkül csak szűk többséggel nyert volna április elején a Fidesz-KDNP – de az ellenzék sem volt a legjobb formában. Arról is beszélt, hogy a Párbeszéd "megkerülhetetlen ereje az ellenzéki tábornak", támogatottságuk is nagy – noha országos választáson még önállóan nem...

Magyar György: tessék a nyilvános élve boncolást abbahagyni! - Különben marad a kétharmados kudarc, utána meg a marakodás....

Bibó Istvánt idézve: mindenütt meg kell teremteni a szabadság kis köreit, ahol nem a félelem uralkodik.

A Nézőpont Intézet megtalálta, hogy ki a felelős az ellenzéki összefogás bukásáért

Szerintük természetesen Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter.

Márki-Zay interjú: a baloldal szavazói megvoltak, a Jobbik viszont elvesztette a saját voksolói kétharmadát

A hatpárti ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje megköszönte Gyurcsánynak, hogy a kampányban hátrébb lépett. Szerinte a kormányoldali propaganda volt a fő ok a vesztésükben, mert az 12 éve agymosást folytat, és így bármilyen képtelenséget is mond, sikerül azt sokakban elültetnie.

Márki-Zay megkapta a köztévén az öt percét, el is mondta, hogy folyamatosan hazudik a Fidesz

Az orosz-ukrán háború is szóba került, de az ellenzék programját is igyekezett gyorsan ledarálni a szűkös időkeretben az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Csütörtök este rendkívüli ülést tart az országgyűlés Ukrajna ügyében

Az ellenzék kérte az ülés megtartását, egy határozati javaslatot is el akarnak fogadtatni. Nagy kérdés, hogy a Fidesz elmegy-e az ülésre.

Egy felmérés szerint a tavaszi országgyűlési választás az utolsó pillanatban fog eldőlni

A Republikon Intézet februári pártpreferencia-felmérése szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz 48, az Egységben Magyarországért 46 százalékon áll, a bizonytalanok aránya pedig 16 százalék.

200 ezerig emelné az átlagnyugdíjat az ellenzék

A minimálnyugdíj legkisebb összegét pedig 75 ezer forintnál húznák meg.

Felmérés: a bizonytalanokat jobban elérte az ellenzék, mint a Fidesz

A Publicus közvélemény-kutatása szerint február közepén az ellenzék szűken, de vezetni kezdett a szavazók között, és a bizonytalanok egy nagyobb részét is megnyerték – ám itt a legnagyobb tömböt még mindig azok adják, akik elmennek majd szavazni, de még nem tudják, hogy melyik oldalra is voksoljanak.

A Kutyapárt társelnöke arra kéri a fideszeseket, hogy az ő jelöltjeiknek inkább ne írjanak alá

Bayer Zsolt kezdte buzdítani a fideszes párthíveket, hogy minél többen írjanak alá a kis ellenzéki pártoknak, mert ezzel is erodálhatják az ellenzéki összefogást. Kovács Gergő, a Kétfarkú Kutya Párt társelnöke ezt rém kellemetlennek ítélte, és arra kérte a fideszeseket, hogy a Kutyapárt jelöltjeinek ne írjanak alá inkább.

Márki-Zay továbbra is számít Király Júliára az "árnyékkormányban"

Van némi feszültség Király Júlia és az ellenzéki összefogás köztársasági elnöki aspiránsa, Róna Péter között a devizehitelesek ügyei miatt.

Telex: indul az ellenzéki kampány, Márki-Zaynak több kérdésben engedtek a pártelnökök

A lap információi szerint a héten már megjelenhet közel hárommillió példányban az ellenzéki közös kampánykiadvány. Január elején volt egy közös pártelnöki értekezlet, ami után a miniszterelnök-jelötlttel is leültek beszélni, hogy a köztük fennálló vitás kérdéseket rendezzék és nekiálljanak végre a kampánynak.

Márki-Zay Péter: „Visszaadjuk Miskolcnak a tőle elvett forrásokat”

Népszavazási kezdeményezésük támogatása érdekében indult országjáró körútra Márki-Zay Péter, aki pénteken több borsodi településre is ellátogatott.

Az ellenzék azt ígéri, leállítja a kilakoltatásokat és szociális bérlakásprogramot indítanak

A családi pótlékot pedig 50 százalékkal emelnék, ha ők kerülnek kormányra. A fedezet szerintük megvan.

Hadházy Ákos: Rossz esetben nem választásokon, hanem forradalommal kell a rendszert megdöntenünk

Beáldozta-e a Fidesz Völner Pált, kiket ránthat még magával a végrehajtók korrupciós botránya, hogyan illik ez a NER rendszerébe – erről is beszélt a hvg360-nak adott interjúban Hadházy Ákos független képviselő.

A Republikon felmérése szerint erősödött a Fidesz, de még vezet az ellenzéki összefogás

A teljes népesség körében 3, míg a pártválasztók között 5 százalékos az előnye az ellenzéki összefogásnak. 

Gattyán szerint az ellenzék sosem fog kétharmadot összeszedni, neki van erre nagyobb esélye

Kiderült, már pártot is csinált magának az egyik leggazdagabb magyar ember.

Törökországban is összefoghat az ellenzék Erdogan ellen

Előrehozott választást akarnak kiharcolni az ellenzéki pártok, amin a parlamentáris demokrácia visszaállításával kampányolnának.

Felmérés: egyre növekvő előnyben van a hatpárti összefogás a Fidesszel szemben

A Republikon úgy mérte, hogy a Fidesz stagnál, míg az ellenzéki mozgósítás jobban megmozgatta az embereket, a hatpárti összefogás a pártválasztók körében nyolc százalékpontot erősödött a kormánypárttal szemben.

Republikon: augusztusban esett a Fidesz támogatottsága

Nem sokat, csak egy százalékpontot a teljes népesség körében, de a Jobbik és a DK ezzel párhuzamosan erősödött egy kicsit. A pártválasztók körében már annál nagyobb volt a Fidesz esése. A felmérés szerint az ellenzéki összefogás már erősebb, mint a kormánypárt.

Kövér László bízik hosszú földi létében: úgy véli, megéri az Európai Unió összeomlását!

Még megérem, amikor az EU jelenlegi formájában megszűnik létezni – véli a házelnök.

Kunhalmi: „fel sem merül, hogy nem kerülünk be a parlamentbe”

Kunhalmi Ágnest, az MSZP társelnökét kérdezte a Blikk az ellenzéki összefogást érintő terveikről és az MSZP jövőjéről.

Ma Időközi országgyűlési képviselőválasztás Dunaújvárosban - Újabb próbatétel előtt az ellenzéki összefogás

Az őszi helyhatósági választáson Pintér Tamást a Jobbik országgyűlési képviselőjét Dunaújváros első emberévé választották.

Eddig tartott az ellenzéki összefogás – már most külön indulnak, egymás ellen

Már biztosan nem lesz ellenzéki összefogás Angyalföldön, a Momentum jelöltbemutatása után ugyanis az MSZP is bemutatta saját képviselőjelöltjét.

Tégláról téglára: a rendszerépítés zavartalanul folytatódik

Miközben a centrális erőteret megroppantó önkormányzati választás feldolgozása komoly zavart keltett a hatalom gépezetében – ennek egyik jele az egyszerre győzelmi jelentéseket és aggódó lamentálásokat közvetítő kormánysajtó kakofóniája –, az Orbán-rendszer építése zavartalanul folytatódik. Október 13-a előtt sokan...

Dunaújvárosban jobbikos váltja a jobbikost, megvan az ellenzék újabb közös jelöltje

Kálló Gergely (Jobbik) lesz az ellenzék közös jelöltje a február 16-ai dunaújvárosi időközi országgyűlési választáson – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Pintér Tamás, aki október 28-ai hatállyal mondott le országgyűlési mandátumáról, miután Dunaújváros polgármesterévé választották.