Obama is támogatja egykori alelnöke, Joe Biden elnökjelöltségét

Barack Obama egykori amerikai elnök kedden közzétett videóüzenetben biztosította támogatásáról volt alelnöke, Joe Biden elnökjelöltségét.

Katasztrófával fenyeget az amerikai elnökválasztás

Joe Biden elnökjelölt-aspiráns látványos sikere elhomályosítja a tényt, hogy a 77 éves politikus nincs már szellemi képességeinek teljes birtokában – figyelmeztet egy publicista ünneprontó elemzésében. Ez óriási kockázatot jelent, különösen, ha végül őt választanák az USA elnökének.

Nem találja ki, ki lett a DK új elnöke

Az, aki eddig is volt, vagyis Gyurcsány Ferenc. De kapott ellenszavazatokat is.

Rasszizmus gyanújába keveredett a demokraták elnökjelöltségére pályázó Bloomberg

Rasszizmus gyanújába keveredett egy kedden nyilvánosságra került korábbi beszéde miatt a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos.

Demokrata előválasztás: Bernie Sanders nyert New Hampshire-ben

Bernie Sanders vermonti szenátor nyerte meg a demokraták előválasztását az északkeleti New Hampshire államban kedden.

Ki lesz Trump demokrata ellenfele novemberben, megy a box

Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázók közül hét politikus vitázott péntek este a New Hampshire államban lévő Manchester városában.

Részeredmények: 15 százalékpontos előnnyel nyerte Iohannis az első fordulót

Mintegy 15 százalékpontnyi előnnyel nyerte a tisztségben lévő, második mandátumára pályázó Klaus Iohannis román államfő az elnökválasztás vasárnap befejeződött első fordulóját a második helyezett Viorica Dancila szociáldemokrata exkormányfővel szemben – igazolták a központi választási bizottság honlapján hétfő reggel...

Republikánus kihívója is lesz Donald Trumpnak a 2020-as elnökválasztáson

John Walsh személyében republikánus kihívója is lesz Donald Trump amerikai elnöknek a 2020-as választásokon, a volt képviselő maga jelentette be vasárnap az ABC televízió heti politikai vitaműsorában, hogy indulni kíván a párt elnökjelöltségéért.

Eggyel kevesebb a demokrata elnökjelölt-aspiráns

Kiszállt a demokraták elnökjelöltségéért folyó küzdelemből John Hickenlooper, volt coloradói kormányzó, aki maga jelentette be ezt csütörtöki közleményében.

Újabb demokrata jelentette be: elnök akar lenni

Tom Steyer kaliforniai milliárdos üzletember és környezetvédelmi aktivista is csatlakozott kedden a demokrata elnökjelölt-aspiránsok népes táborához.

A balközép kormánypárt jelöltje nyerte az észak-macedóniai elnökválasztást

Sztevo Pendarovszki, a kormányzó balközép Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) jelöltje nyerte meg az észak-macedóniai elnökválasztást vasárnap, az előzetes eredmények szerint.

Csaknem teljes feldolgozottság mellett is 70 százalék fölött áll Zelenszkij

Az ukrán elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulójában leadott szavazatok 97,84 százalékának összeszámlálása után továbbra is Volodimir Zelenszkij humorista-producer jelölt vezet 73,15 százalékkal, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfő 24,53 százalékon áll – tájékoztatott hétfőn a Központi Választási...

Ukrán elnökválasztás: Porosenko elismerte vereségét, Zelenszkij mindenkinek megköszönte a segítséget

Petro Porosenko elnök elismerte az exit poll eredmények ismertetése után, hogy vereséget szenvedett az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójában Volodimir Zelenszkij humorista elnökjelölttel szemben, utóbbi pedig szinte mindenkinek köszönetet mondott a sikerért, hosszan sorolva mindazokat, akiknek hálás.

Exit poll: Zelenszkij toronymagasany nyert Porosenko ellen Ukrajnában

Volodimir Zelenszkij toronymagasan nyerte az ukrán elnökválasztás második fordulóját a vasárnap esti urnazárás után közzétett első exit poll-felmérés eredménye szerint.

Észak-Macedónia: nagyon úgy tűnik, hogy lesz második fordulója az elnökválasztásnak

Véget ért az elnökválasztás első fordulója vasárnap este Észak-Macedóniában, és az előzetes közvélemény-kutatások alapján biztosra vehető, hogy május 5-én második választási fordulót kell tartani.

Ukrán elnökválasztás: több szavazókörben is bombariadó volt

Nyugalomban zajlik Ukrajnában a szavazás az elnökválasztás második fordulójában, már mindét elnökjelölt leadta a szavazatát.

Zajlik az ukrán elnökválasztás, Zelenszkijt megbüntették, mert megmutatta a szavazólapját

Nyugalomban zajlik Ukrajnában a szavazás az elnökválasztás második fordulójában, már mindét elnökjelölt leadta a szavazatát. Zelenszkij ugyanakkor pénzbüntetést kapott, mert véletlenül megmutatta a sajtónak a szavazólapját, ami pedig tilos az ottani törvények szerint.

Egyelőre alacsony a részvételi arány az észak-macedón elnökválasztáson

Egyelőre eseménytelenül zajlik az észak-macedóniai elnökválasztás, a választási bizottság adatai szerint délelőtt alacsony volt a részvételi arány.

Ukrajnában erre használják a stadionokat

A kampánystábok közi egyeztetések nyomán az már biztos, hogy pénteken helyi idő szerint este hét órai kezdettel rendezik meg a kijevi Olimpiai Stadionban Volodimir Zelenszkij humorista és Petro Porosenko hivatalban lévő államfő közötti elnökjelölti vitát. Az azonban még kérdéses, hogy utána a köztévében folytatják-e egymással...

Zelenszkij ukrán elnökjelölt: először valódi tűzszünetet kell elérni a Donyec-medencében

Volodimir Zelenszkij ukrán elnökjelölt szerint a Donyec-medencei válság rendezésének első lépése, hogy valódi fegyvernyugvást érjenek el a térségben. Erről abban az interjúban beszélt, amelyet vasárnap adott az Ukrajina televíziónak.

Egyszer még ő lehet az USA elnöke?

Egy Iowában készített felmérés szerint a demokrata párti szavazók körében jelenleg Joe Biden volt alelnök a legnépszerűbb lehetséges elnökjelölt a 2020-as elnökválasztáson.

Politológus: Manfred Weber közvetítő lehet, ha az Európai Bizottság elnökévé választják

Manfred Weber, ha az Európai Bizottság elnökévé választják közvetítő szerepet játszhat kelet és nyugat, észak és dél között – jelentette ki Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Politológus: az ország szempontjából mindegy, ki lesz az MSZP vezetője

Az ország szempontjából mindegy ki lesz az MSZP elnöke – erről beszélt Galló Béla politológus a szocialista párt tisztújítása kapcsán az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

EU: nem felelt meg a nemzetközi normáknak a venezuelai elnökválasztás

Nem felelt meg a nemzetközi normáknak a venezuelai elnökválasztás, nem tartották tiszteletben a politikai sokszínűség, az átláthatóság, a demokrácia és a jogállamiság követelményeit – hangsúlyozta kedden az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Milo Djukanovic lett az elnök Montenegróban

27 éve vezeti az országot Djukanovic.

Putyin egységet akar a választás után, de nem akar 100 éves koráig elnök lenni

Vlagyimir Putyin újraválasztott orosz államfő kijelentette, hogy nem készül újabb alkotmányreformra. A második helyen végzett elnökjelölt szerint ez volt minden idők egyik legmocskosabb választása.

Putyin nyerte az orosz elnökválasztást

A voksok kb. 74 százalékát kaphatta Vlagyimir Putyin, újabb hat évre övé Oroszország.

Elhalasztják a katalán elnökválasztást – tüntetés kezdődött Barcelonában

Elhalasztja az elnökválasztást a katalán parlament, mivel a posztra a Brüsszelbe menekült volt elnök Carles Puigdemont is bejelentkezett, ami eléggé csípi a spanyol kormány szemét. Barcelonában a halasztás hírére tüntetés szerveződött.

Elég bizonytalan a helyzet a cseh államfőválasztás első fordulója után

Bizonytalan helyzetet eredményezett a cseh államfőválasztás múlt hétvégi első fordulója.

Szoros második kör várható a cseh elnökválasztáson

Tóth Norbert, az Alapjogokért Központ kutatója szerint nagyon szoros lesz a cseh köztársaságielnök-választás második fordulója, amelyben több párt megpróbál összefogni Milos Zeman jelenlegi államfő ellen.