Elon Musk IT cége, az OpenAI mesterséges intelligenciája segíti a magyar lakásvásárlókat

A Tesla és SpaceX alapító Elon Musk IT cége, az OpenAI hozta létre a ma legfejlettebbnek tartott mesterséges intelligenciát, a GPT3-at, melyhez csak fokozatosan, korlátozott számban ad hozzáférést a világ fejlesztő cégeinek.

Indul a Jupiter holdjára Elon Musk rakétája

Elon Musk SpaceX nevű űrvállalatának hordozórakétáját választotta ki az amerikai űrkutatási hivatal a Jupiter Europa nevű holdjára összpontosító kutatási programjához – írja az MTI.

Elon Musk, a zseni "Vasember"

Június 28-án lett ötvenéves Elon Musk üzletember, vállalkozó, a világ egyik leggazdagabb embere, többek között a Tesla Motors és a SpaceX vállalatok alapítója, akit korunk Einsteinjeként is emlegetnek.

A visszalopózó feudalizmus

A hivatalos mítosz szerint a kapitalizmus garantálja a demokráciát és fordítva.

A NASA újra embert küld a Holdra – Elon Musk cége építi hozzá az űrhajót

A NASA választása Elon Musk vállalatára, a SpaceX-re esett, hogy megépítse a következő generációs űrhajót – írja a 444.hu.

200 millió dollár lesz a költségvetése Tom Cruise űrben forgatott filmjének

Mindössze egy lelkes telefonhívás kellett ahhoz Tom Cruise-nak, hogy megkapja a 200 millió dolláros büdzsét új filmjéhez, melyet az űrben fognak forgatni. A Mission Impossible sorozat sztrája a film megvalósításához a NASA-val és Elon Musk-al is tárgyalt, a produceri munkákat Christopher McQuarrie fogja ellátni, akivel korábban gyakran...

Elon Musk szerint a Tesla autói drágák és utalt egy lehetséges kompakt modellre a közel jövőben - Autósajtó

Elon Musk elismerte, hogy a Tesla jelenlegi modelljeinek ára túl magas.

Donald Trump a történelmi űrrepülésről: "Nem lehetsz első a Földön, ha második vagy az űrben"

Az amerikai elnök gratulált Elon Musknak.

Elon Musk májusban embert küld az űrbe - Qubit

A SpaceX először az ISS-re, majd a Marsra tervez emberes utakat.

Megérkezett a Tesla Cybertruck - autósajtó

Igaza volt Elon Musknak: tényleg teljesen szürreális az új autójuk Sok dolog van, amiért a Tesla vezetőjének megmozdulásait vitatni lehet, de hogy bátor újítószellem van benne, az vitathatatlan.

Berlinben lesz a Tesla első európai gyára - autósajtó

Autós hírek. Az Autósjató naponta friss hírekkel, érdekességekkel jelentkezik az autók világából. Valamint tesztjeinket is megtekinthetik.

TESLA Biztosító? Nagy fába vágja a fejszéjét Elon Musk, Warren Buffett a fejét rázza

Döcögni fog a Tesla, ha beszáll a biztosítási üzletbe – így kommentált a Warren Buffett – a Berkshire Hathaway tulajdonosa - Elon Musknak - Amerika Vasemberének - legújabb nagyratörő terveit.

Hyperloop One a száguldó jövő

Suhanás a semmiben.

„Oda akarunk visszatérni, ahol egyszer már voltunk” - magyar űrhajóst remél az űrbiztos?

Deklasszált szektor a magyar űrkutatás, melynek most Oroszország és az Európai Unió között lavírozva kellene utat törnie a nagyhatalmak projektjei között, és így a világűr felé - állítja Ferencz Orsolya frissen kinevezett miniszteri biztos.

Az FBI nyomoz a Tesla ellen

A Tesla a Model 3-mal kapcsolatban hamis gyártási információkat közölhetet, ezzel félrevezethette a befektetőket.Az FBI az üggyel kapcsolatban nyomozást indított, a vizsgálatok mér 2017 eleje óta tarthatnak.Az elmúlt hetekben a vizsgálat intenzívebbé vált, amelyet a San Francisco-i ügyészség…

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította Tesla ellen

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította, elektromos autókat gyártó Tesla vállalat ellen, Musknak a társaság privatizálásáról korábban közzétett Twitter-bejegyzései miatt - értesült a Bloomberg hírügynökség.

Elon Musk most az újságírókat minősítgetné

A sokak által bálványozott Elon Musknak nem felhőtlen a viszonya a sajtóval, ezért kitalálta, hogy pontozni fog.

A SpaceX Falcon Heavy tesztről

Nemrég sikeresen tesztelte Elon Musk és a SpaceX a világ egyik legnagyobb hordozórakétáját, a Falcon Heavyt, amivel kilőtték a világűrbe a Tesla legújabb autóját, a Roadster 2-t. A teszt azonban nem egy öncélú menőzés volt, jóval túlmutat önmagán.

Kustán Magyari Attila: A Musk-jelenség sötét oldala

A kapitalizmus prófétáinak és a szuperhősök korában Elon Musk – a „Vasember” – hatalmas népszerűséggel bír napjainkban.

Az Elon Musk vezette SpaceX fellőtt az űrbe egy titokzatos űreszközt

Egy titokzatos űreszközt állított pályára a Föld körül vasárnap az Elon Musk vezette SpaceX magáncég az amerikai kormány megbízásából.

A Tesla elektromos pickup gyártására készül

A Tesla elektromos pickup autók gyártására készül - hozta nyilvánosságra Elon Musk, a cég vezérigazgatója a Twitter közösségi oldalon csütörtökön.

A Tesla bemutatta a teherautóját, és egy meglepetést is tartogattak

Először is vége a találgatásoknak, a félszavakból megalkotott összeesküvés elméleteknek, mert a Tesla hivatalosan is bemutatta az elektromos kamionját.

November 16-án mutatja be a Tesla az új teherautóját

A Tesla következő projektje körül hatalmas volt az érdeklődés, és még most is az. A hírek szerint az elektromos autógyártó egy új, – értelem szerűen – elektromos teherautón dolgozott, de ezt többen kérdőre vonták.

Így repeszt majd 1200-zal Elon Musk szupervonata

Elon Musk 2013-ban dobta fel a Hyperloop ötletét, amivel forradalmasítaná a tömegközlekedést. A tervek szerint a vonat kapszulái egy légritkított csőben haladnak majd, és akár 1200 km/ó sebességre is fel tudnak majd gyorsulni.

Huszonhat havonta indulna a Marsjárat

Egymillió embert juttatna el a Marsra a következő 50-100 évben Elon Musk - derül ki az amerikai milliárdos, a SpaceX vállalat vezetője által papírra vetett tervekből.

Elon Musk újabb fantasztikus tervvel állt elő

Föld alatti alagútrendszerekbe vinné le az autókat.

Direkt ütközött a Teslás, életet mentett

München mellett egy autópályán vágott be az előtte közlekedő Volkswagen elé egy önvezető Teslával közlekedő sofőr, ám ezzel nem vagánykodni akart, hanem életet mentett – olvasható a jalopnik.com cikkében.

Még a Trumpot támogató cégvezetők is elítélik a bevándorlást korlátozó rendeletet

Az Apple után az Uber ügyvezetője is aggodalmát fejezte ki Donald Trump új, bevándorlásellenes politikája miatt – olvasható a Mashable cikkében.

Gyors és olcsó internetet mindenkinek!

Elon Musk nem tud leállni, most gyors és olcsó internetet álmodott mindenkinek.

Gigagyárat tervez Európába a Tesla

Még el sem készült teljesen a Tesla első gyármonstruma a nevadai sivatagban, de a cég feje, Elon Musk már a következőt tervezi, amiről azt is elárulta, hogy Európában építik majd meg.