Majka: ha valaki ilyen sikert ér el, miért nem lehet csak annyit mondani, hogy gratulálok??

Azahriah bejelentette a harmadik Puskás Aréna-koncertjét.

Fontos döntést hozott Sztojka Tibi, a dobozi énekes - Körös Hírcentrum

Sztojka Tibi néhány nappal ezelőtt a Csaba Rádió stúdiójában elárulta, a jövőben modernebb hangzásvilág jellemzi majd dalait. A zenei irányzatváltás mellé pedig új előadói név is dukál.

Zorán keményen beolvasott a Fidesz kegyeltjeinek!

Ha eddig nem gondolkoztunk el azon, hogy a kormány miért támogat profitorientált zenészeket, előadókat az Arénában tartott nagykoncertjeiken, talán érdemes elkezdenünk. A színházra, a kortárs irodalomra csak mutyik szintjén jut pénz, a szórakoztatásra, a kedvenc előadókra pedig ömlik a hozzájárulás.

Kowalsky meg a Hujber

Hujber Feri a minap a Kowalsky meg a Vega próbatermében járt és Kowával énekelt egyet.

Mező Misi: „Még egy ilyen gyereket nem láttam”

A Class FM hétről hétre hazánk legnagyobb sztárjait hozza közelebb a hallgatókhoz és immár a nézőkhöz is, hiszen nemrég elindult a Class utas című webes műsor Garami Gáborral.

Edzés közben látogatta meg Lilu és Malek Andi a paralimpikont

Lilu, Malek Andi és Illés Fanni a vízi sportok szerelmesei.

Király Viktor még versenyben

Biztosan hallottál már Király Viktor külföldi sikereiről, a múlt héten nagy izgalom volt a rajongók körében ugyanis sok furcsaság keringett az interneten az énekesről.

Picit laposra sikerült a tegnapi Sztárban Sztár

A Sztárban Sztár című showműsor már az ötödik adását is megélte idén, viszont talán ez az első műsor, ahol nem szakadhattunk meg a nevetéstől.

Rékasiék lánya kínosan lebőgött a Got Talentben

Rékasi Eszter jelentkezett a Got Talent című tehetségkutató műsorba, ahol szerette volna elkápráztatni a zsűrit és az összes nézőt az éneklésével, illetve táncos produkciójával.

Most megtudhatod melyek az idei legtutibb zenék

Az Axone Media Enterprise Inc, az igen sokak által közkedvelt és újdonsült nemzetközi támogatásokkal működő médiaguru cég, most 4 kiemelt előadót szeretne bemutatni a kedves hallgatóközönségnek.

Te mit tudsz a bebop-ról?

Egy hiteles tanú, Dizzy Gillespie szerint a „bebop” nem más, mint hangutánzó szó.

X-Faktor szerelmesek

Az X-Faktorból mostanában nem nagyon szenvedhetünk hiányt, hiszen az utóbbi 5 évből egyet sem hagytak ki a műsor készítői.

Még 6 nap és kiderül, kiket díjaznak a 28. Kids’ Choice Awards-on

A Nickelodeon március 28-án rendezi meg a 28. Kids’ Choice Awards díjátadót, amelyen most is igazi sztárkavalkádra számíthatnak a nézők.

Ki is az az Alexandra Stan?

Alexandra Stan Romániából származó énekesnő.

Hírességek apró hibával

Kivétel nélkül minden gyermek tökéletes a szülei szemében, amikor napvilágot lát.

A zene és a 90-es évek

Az 1990-es években rég nem látott fellendülésen ment át a popzene, jobbnál jobb előadók, lemezek jelentek meg.

Lányok a zenei csúcson

A kilencvenes évek sok tekintetben a nők évtizede volt.

Pop az 1970-es években

Csápolás és lábdobogás jellemezte az 1970-es évek popzenéjét, amikor az újonnan feltűnt együttesek és tinibálványok a legkülönfélébb stílusokat vitték sikerre a punktól a reggae-n át a glam rockig.

Az American Idol óta megállíthatatlan vagyok

A barátok fontos szerepet játszottak a karrierje elindulásában.

Leona Lewis mai napig is aratja a babérokat

A karrierje 17 évesen kezdődött, amikor elhagyta a Brit school intézményét.

Ismerd meg jobban Pink életét

A ritka tehetséggel megáldott énekesnő Pennsylvania államban található Doylesown városában látta meg a napvilágot 1979 szeptember 8-án.

Megan Nicole feldolgozta Taylor Swift Style-ját

A zeneipar feltörekvő sztárja nemrég töltötte fel hivatalos YouTube-csatornájára új feldolgozását.

Az idei Kids’ Choice Awards házigazdája Nick Jonas lesz

A Jonas Brothers legnépszerűbb tagja, Nick Jonas lesz az idei Kids’ Choice Awards házigazdája.

Mi történt a Spice Girls lányokkal?

Ha valaki nem ismerné igazán őket, akkor most összefoglalom röviden, történetüket.

ByeAlex véleménye a munkakerülőkről

Márta Alex Kisvárdán született, 1984. június 6.-án, művésznevén ByeAlex Fonogram díjas magyar énekes.

Kikinek elege van az Első Emeletből?

Patkó Béla Kiki szólókarrierbe szeretne fogni.

Celine Dion egy ideig nem lép színpadra

Celine magánéletével kapcsolatban azt érdemes tudni, hogy Celine 1980-ban, 12 éves korában találkozott menedzserével, aki férje lett később, René Angélillel.

Rácz Gergő újra A Dal babérjaira vágyik

Rácz Gergő Budapesten született, mégpedig 1976. Március 4.-én.

Jon Bon Jovi: „Világéletemben rockzenész akartam lenni”

Elmondása szerint már az iskolában is csak a zene körül forgott minden gondolata, és ahogyan nagyon sok kamasz, ő is rock zenész szeretett volna lenni.

Rising Star: Újabb fordulatok ezen az estén

Egyre szorosabb a verseny a Rising Star tehetségkutatóban, aminek már csak 8 versenyzője volt a műsor megkezdésekor.