Borlai Gergő: Jelen kell lenni

„A nemzetközi vérkeringésbe kerülés érdekében igencsak nagy a verseny és a siker folyamatos munkát igényel, teljes életet kíván akkor is, hogyha az embernek van menedzsere, és akkor is, ha nincs” – vallja Borlai Gergő világhírű dobos, akit a Magyar Jazz Szövetség októberben felkért a magyar jazz nagykövetének.

Nekem csak a zenén jár az eszem

“Ebben a világban, amelyben ma élünk, ahol megkérdőjeleznek hagyományos emberi értékeket, a kultúra lehet az egyetlen, ami megóvhatja azokat, megérintheti az ember lelkét.

Pelsőczy Réka: nagyon jó érzés volt visszaállni a színpadra

“A karanténidőszakban is igencsak aktív voltam, rendeztem két darabot, elkezdtem egy performansz színház szervezését, irodalmi sétát vezettem Pasaréten a Hosszúlépés.

A zenéhez elsősorban alázat kell

“Fontos, hogy mit tudsz, de még fontosabb, hogy önmagad add” – vallja Temesi Bertalan.

Színészként a katarzist nem tudjuk garantálni

“Mikor felépítek magamban egy szerepet, bizonyos dolgokat kölcsönadok neki a saját életemből, a többit pedig elképzelem.

2010-ben is PANKKK HungaroConnections pályázat!

Az immár 9. alkalommal kiírt HungaroConnections program az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK közös kezdeményezése.

Nyilvánosságra hozták a Fonogram-jelöltek listáját

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége, együttműködésben az Előadóművészi Jogvédő Irodával, 2010. február 10-én, szerdán, este 8 órai kezdettel rendezi meg a magyar zenei élet kiemelkedő eseményét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaestet.

Újra HungaroConnections pályázati lehetőség

Az immár 8. alkalommal kiírt HungaroConnections program az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK közös kezdeményezése.