860 ezer forint egy kebabért?

Egy amerikai turista miután elfogyasztotta kebabját egy izraeli étteremben, kártyával fizette ki ételét. A számlát azonban hibásan állították ki és 10.100 sékelt, vagyis átszámítva mintegy 860 ezer forintnak megfelelő összeget vontak le a nő bankkártyájáról.

Folytatódik a kánikula – ezt nem árt tudnunk a nagy melegben

Végre beköszöntött a legmelegebb nyár, ám a tikkasztó hőségnek megvannak a veszélyei, amiről a vízparton épp úgy hajlamosak vagyunk megfeledkezni, mint a város közepén. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány tippet, hogy véletlenül se ártson meg a hőség.

Üres a ház, cincognak a … betörők

5+1 tipp a megelőzéshez.

Fontos tudnivalók a játékokról

A játékvásárlást célszerű előre megtervezni.

„Elővigyázatossági” IMF-szerződés?

A Boc-kormány azt reméli, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tavaly kötött készenléti hitelmegállapodást májustól úgynevezett elővigyázatossági hitelszerződéssé módosítják – jelentette ki tegnap Bukarestben Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter.