Márki-Zay Péter és az őket nem támogatók

Napokig tartó huzavona után eldőlt, hogy Karácsony lép vissza Márki-Zay javára, és ezután az is kiderült, hogy az MSZP, az LMP és a Jobbik sem áll be Márki-Zay Péter mögé, csak a Momentum.

"Karácsony Gergely nem egyeztetett velünk" – Kunhalmi nehezen fogadta a visszalépést

A szavazólapokról fekete filctollal húzták le Karácsony Gergely nevét, miután az MSZP, a Párbeszéd és az LMP jelöltje visszalépett Márki-Zay Péter javára. Bár támogató pártjai nem örültek a döntésnek, az MSZP és az LMP is részt vesz a mozgósításban a második fordulóban – írja az atv .

Ellenzéki előválasztás: Ezeken a helyeken szavazhat a második fordulóban

Az ország valamennyi szavazópontján voksolhat az, aki jogosult rá, mivel a második fordulóban az egész ország egy választókerületnek számít – írja a 444.hu az elovalasztas2021.hu nyomán.

Juszt László beszólt - Respublika

Juszt László egykori televíziós személyiség már a demokrácia legelkötelezettebb szószólója, akinek szinte minden mondatára érdemes odafigyelni, most se rejtette véka alá mit gondol, a Fidesz legújabb pávatáncáról, amit az ellenzéki előválasztás körül lejt.

Hatalmas pofon ez Rogánnak és Orbánnak – Márki-Zay porszem a propaganda szemében

Komoly pofont kaphat a Fidesz-kampány, ha Márki-Zay Péter tud élni a lehetőséggel, a második fordulóban legyőzi a DK-s Dobrev Klárát, és ő lesz az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje, akkor olyan helyzet állhat előre, melyre biztosan nem volt vész-forgatókönyv.

Gulyás Gergely kínos ellentmondásba keveredett – mégsem Karácsony az előválasztás előre megírt győztese

Gulyás Gergely nemrég magabiztosan nyilatkozott arról, hogy egyértelműen Karácsony az előválasztás előre megírt győztese – számol be róla a T elex .

Vásárhelyi Mária: ki volt ez számítva! - A téma meg sem karcolta az emberek ingerküszöbét. Pedig lett volna min felháborodni!

Ki volt számítva, hogy az előválasztás izgalmai majd felülírják azt, hogy ez a bejelentés legalább néhány napig uralja a napirendet, és hogy ez a - szerintem az elmúlt évtized legpofátlanabb, legfelháborítóbb, legbotrányosabb döntése elnyerje méltó helyét a közbeszédben.

ISZOMM: Egy milliárdos oligarcha és egy mélykonzervatív szemfényvesztő között választhatnak az előválasztással átvert ellenzékiek - Szócikk

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom bekövetkezettnek látja korábbi vélekedését, hogy a baloldalinak nevezett, vagy gúnyolt előválasztás egy hatalomtechnikai termék, amelyben a programok versenye híján a szereplők erőforrásai határozzák meg a kimenetet – írják friss közleményükben Karácsony Gergely mai...

Jakab Péter: Márki-Zay folyamatosan üzenget, arra kért, hogy lépjek vissza a javára

Jobbik elnökét az eredménye okairól, az előválasztás feszültségeiről, és pártja második fordulós szerepéről is kérdezte az Index .

Márki-Zay Péter: megérkezett a villamos

Márki-Zay csütörtök este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt.

Nyomoz a rendőrség az előválasztási rendszer meghackelése ügyében

A Magyar Hang a rendőrségtől tudta meg, hogy nyomozást indítottak az előválasztás technikai hátterét ért hackertámadás okán.

ATV: Karácsony léphet vissza az előválasztáson

Az ATV több forrásból úgy értesült, hogy a mai délutánon Karácsony stábja összeült, hogy többek között az esetleges visszalépését is megtárgyalják.

Dobrev Klára is elárulta, hogy ki tudja 2022-ben legyőzni Orbánt

Lassan már Magyarország összes politikusa és politikai kutatóintézete megnevezi, hogy ki a legnagyobb esélyes. 

Eldőlt, hogy kit támogat a Momentum az előválasztás második fordulójában

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Fekete-Győr András, hogy a Momentum elnöksége egyhangú döntésével Márki-Zay Pétert támogatják az előválasztás második fordulójában. 

Márki-Zay: a választók nem fogják annak elhinni, hogy hitelesen elszámoltatna "aki Tóth Csabával közösen vezette Zuglót"!

Csütörtökön sem hagyott alább a már-már fideszes retorikára hasonlító ellenzéki adok-kapok.

Dobrev Klára a legalkalmasabb Orbán leváltására, de Karácsony vagy Márki-Zay visszalépése gond lehet – itt a legújabb felmérés

Dobrev Klára a legalkalmasabb Orbán leváltására, a többség nem tartja elfogadhatónak, ha Karácsony Gergely vagy Márki-Zay Péter visszalépne. A Pulzus kutató az ATV megbízásából készített felmérést az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekről és a lehetséges visszalépések megítéléséről.

A Pécsett megfegyelmezett Karácsony Gergő és a damaszkuszi út lehetősége!

Az előválasztás első fordulójának eredménye után MZP és Karácsony gondosan Gyurcsányozik tovább.

Fekete-Győr elmondta, mennyi esélyt lát arra, hogy a Momentum elnöke marad

A Momentum Mozgalom elnöke kedden jelentette be, hogy bizalmi szavazást kezdeményez saját maga ellen.

Meglepetést hozott a Medián felmérése: Márki-Zay megelőzte Karácsonyt

Hann Péter ügyvezető az ATV Voks című műsorűban ismertette a Medián legújabb felmérésének eredményeit.

Megállapodott az ellenzék! Több kérdésben is született döntés az előválasztás második fordulójáról

Az OEVB közleménye szerint a második fordulóba továbbjutó miniszterelnök-jelöltek közül két jelölt részéről felmerült az igény, hogy egy sorban szerepeljenek a szavazólapon. Az OEVB hétfő este ezt a javaslatot elutasította. A Pártelnökök Értekezlete megállapodott abban, hogy az előválasztás második fordulójának biztonságos...

Napló Hungarikum 1. (Budapest, 2021. október 5. kedd.) - Respublika

Reményeim szerint hiánypótló munkába kezdek, amikor a mai napon Napló Hungarikum cím alatt gépbe ütögetem a sokágú magyar nemzeti politika bugyraiban folytatott mindennapi vagy minden kétnapi (esetleg többnapi) kutatómunkám dokumentálását.

Az előválasztás filctollas segítséget kér! - Három név lesz, legfeljebb kihúzzák, ha valaki visszalép....

Magyaros értelmezésre kényszerültek a pártelnökök az előválasztás második fordulója kapcsán a keddi ülésükön: nesze neked XXl. század!

Magyar György: nem lehet "tandemben" indulni, (...) az olyan lenne, mintha meccs közben arról döntenénk, hogy kézzel is rúghatunk gólt"

Döntenie kell az Országos Előválasztási Bizottságnak (OEVB) arról, hogy pontosan kiknek a neve és milyen formában szerepeljen a szavazólapon az ellenzéki előválasztás második fordulójában – az idő sürget, a szavazólapokat sürgősen el kell küldeni a nyomdának.

Megy, vagy marad Fekete-Győr András?

Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelölt pártelnöke az előválasztás első fordulójának eredménye után, amelyen a negyedik helyen végzett, így kezdi Facebook bejegyzését: "Vállalom a felelősséget bizalmi szavazást kezdeményeztem". 

Tényleg esélytelenebb Dobrev, mert Gyurcsány felesége? Most ő maga árulta el a választ

A blikk.hu Dobrev Klárát, a DK miniszterelnök-jelöltjét kérdezte, többek között az esélyeiről a volt miniszterelnök feleségeként.

Jakab Péter: a Jobbik egyik jelölt mögé sem áll be az előválasztás második fordulójában

A Jobbik elnöksége összeült, hogy megvitassák, kit támogatnak az előválasztás második fordulójában, az eredmény pedig sokak számára meglepő lehet.

"Karácsonyék" és az eredendő bűn -a szög a zsákból - Na és Dobrev?

Nem az, hogy nyerni akarnak.

Márki-Zay Péter: Mutyizunk Karácsony Gergellyel

Először az ellenzéket kell leváltani és megtisztítani a korrupciótól, és csak utána a kormányt.