Október 10-16. között lesz az előválasztás második fordulója

Szeptember 28-án ért véget az előválasztás első fordulója, amin minden előzetes várakozást messze meghaladó számban, több mint 630 ezren vettek részt.

Ideje lenne a már a lényegről szólni!

Rémesen unom már Orbán Viktort.

A kép tisztul. Sajnos!

Az a helyzet, amikor egy verseny két résztvevője futás közben egyeztet arról, hogy azzal segítik egymást a célba, hogy felrúgják menet közben a harmadikat, számomra egy inkorrekt állapot. Elkövetői pedig morális nullák.

Mítoszok -közös főjelölt

Szinte már meg is vagyunk az előválasztással.

Bruck Gábor: A második forduló - a prédikátor, az ügyész és a politikus

Bruck Gábor  tanácsadó, társadalomelemző, kampánytanácsadó, a Sawyer Miller Group elnöke, is megszólalta a szinte a teljes előválasztásra árnyékot vétó elnök-jelölt jelölti botrány okán, és a tőle megszokott módin kristály tiszta logikával és kevés szóval elemzi a helyzetet.

Fekete-Győr: Jakab Péter éppen győzelemhez próbálja segíteni Dobrev Klárát

Egyre inkább izzanak az indulatok az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért versengők között, de azok sem maradnak ki, akik az első forduló után kiestek. 

Karácsony, Márki-Zay és az ellenzéki előválasztás szembe köpése!

Megvolt az előválasztás első fordulója.

Jakab Péter is megszólalt Karácsony és Márki-Zay előválasztási mestertervéről

Ahogy azt meg is írtuk az ellenzéki előválasztás egyértelműen legnagyobb vesztese a Jobbik elnöke Jakab Péter, aki most közösségi oldalán foglalt állást a miniszterelnök-jelölti versenyben még futó második Karácsony Gergely, és harmadik helyezett Márki-Zay Péter mestertervével kapcsolatban.

Jakab Péter kiborult a Karácsony-Márki-Zay összefogáson

A Jobbik elnöke nem ért egyet a formálódó egységgel.

Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter is odavágott a Karácsony-Márki-Zay duónak - Mit hoz a második forduló?

Egyre elkeserítőbb helyzetbe navigálja az egész ellenzéki előválasztást Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közel sem erkölcsös kapálózása a választói akarat ellen, amely első helyre sorolta a miniszterelnök-jelöltek elsőkörös versenyében Dobrev Kárát.

A legócskább trükkel készül az előválasztás második fordulójára a Karácsony-Márki-Zay tandem

Érthetetlen, mit művel az ellenzéki előválasztás második és harmadik helyezett miniszterelnök-jelöltje.

Gyurcsányt kemények kiosztották a követői! - Gyurcsánynak elege van?.... nekünk is!

Az ellenzéki előválasztás első fordulójának eredménye felkorbácsolta az indulatokat, beindult a helyezkedés, a sárdobálás, tisztára úgy viselkednek a pártok megszólalói, mintha elfelejtették volna, hogy mi a céljuk.

Orbánt nem igazán érdekli az előválasztás, inkább a hadseregünket méltatja

Tudvalevő, hogy Orbán imádja a háborús retorikát. Az előválasztáson leadott szavazatok összesítésének napján is inkább ennek a szenvedélyének hódolt.

A Jobbik gyakorlatilag megsemmisült az előválasztáson

Hidegzuhanyként érte a pártot Jakab Péter pártelnök-kormányfőjelölt gyenge szereplése.

Dobrev Klára köszönetet mondott szavazóinak: "A változás elkezdődött!"

Dobrev Klára első körben köszönetet mondott kollegáinak a közös munkáért.

Van mit megbeszélnünk a két előválasztási forduló között

Véget ért az ellenzéki előválasztás első fordulója.

Gyurcsány: "Nincs alku a Fidesz világával!"

Gyurcsány Ferenc Dobrev Klára előtt szólalt fel a DK sajtótájékoztatóján.

Ezzel a három feltétellel lép vissza Márki-Zay Péter Karácsony javára

Bejutott az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójába Márki-Zay Péter. Jelenleg Dobrev Klára és Karácsony Gergely mögött a harmadik helyen áll.

Az MTI valóságában nem létezik az előválasztás: 0 fotót közöltek eddig róla

Miközben a vadászexpóról összesen már 459 különböző anyagban emlékezett meg a nemzet távirati irodája, az ellenzéki pártok választásról viszont szinte kizárólag azokat a pártközleményeket hozzák le, amiket amúgy is kötelező.

De mi lesz veled, Budapest?

Budapest szinte biztosan bukta a fő-polgármestert az előválasztások során. Ha Karácsony Gergelyt, a jelenleg nem létező, választási párt, a jelenleg nem létező, párlistájának első helyén miniszterelnöknek jelölik, akkor azért. Mert nem lehet egyszerre miniszterelnök, illetve Budapest polgármestere. Ha az előválasztások során...

Az előválasztás igazi győztese: Rokker Zsoltti nyert Sátoraljaújhelyen

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. választókerületében az ismert humorista, Rokker Zsoltti nyert. 

Ungár Péter: "azért szépet küzdött a zavaros hátterű b**i zsidó budai milliárdos, valljuk be..." - Amikor nem harc, hanem versengés zajlik.....

Czeglédy Csaba nyerte a Vas megye 1.-es OEVK előválasztását, Ungár Péterrel szemben.

Lehet még meglepetés! - Ez az éjféli ellenzéki előválasztás állása

Délután óta csöpögnek az adatok a feldolgozottság függvényében az ellenzéki előválasztás eredményéről.

Vona Gábor felocsúdva meglepetéséből megfejtette a Márki-Zay rejtélyt: "elnyeli-e őt is a félhomály, vagy ő lesz-e a szoba új főnöke?"

Sokaknak okozott meglepetést, amit az előválasztás eddigi eredményeiből kiderült: Márki-Zay Péter harmadikként futott be a miniszterelnök-jelölt posztra.

Részadatok! Dobrev Klára nyerte az előválasztás első fordulóját

Az első helyen Dobrev Klára, a második Karácsony Gergely végezhet.

Kinyer holnap? - Mert ma nem lesz előválasztási végeredmény!

Az előválasztás Facebook-oldalán megerősítették: nem várható, hogy ma megérkezzen a miniszterelnök-jelölti választás végleges eredménye.

Végleges: így fogják nyilvánosságra hozni az előválasztás első fordulójának eredményeit!

Magyarország első országos előválasztásának első fordulója véget ért.

Köpködés és rendőrségi feljelentés – így ért véget egy előválasztási incidens

Rendőrségi feljelentéssel ért véget egy előválasztási incidens Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – írja a Narancs.hu . 

Na tessék! Akár egy hetet is csúszhat az előválasztás második fordulója

A Népszava azt írja: késhet a szavazólapok nyomtatása, ezért a DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum szakemberei is egyetértenek abban, hogy halasztásra lehet szükség.

Ez a fideszes polgármester elmondta, miért akart szavazni az előválasztáson

Pétervására fideszes polgármestere, Eged István a Telexnek mondta el, hogy miért szeretett volna szavazni az előválasztáson.