Pedagógussztrájk: volt olyan tanár, akinek azt ajánlották, hogy keressen egy jó ügyvédet

A sztrájkban résztvevő tanárokkal szembeni retorziókról még nem kapott hírt a PDSZ, ám sok fenyegetőzés elhangzott már a múlt hétfői tanársztrájkkal kapcsolatban.

Rétvári nem kommentálta, hogy Völner Pál trágyadombnak nevezte az EMMI-t

Rétest és teát osztott, válaszokat nem nagyon.

A bíróság döntése szerint az EMMI nem tilthatja ki a sajtót a kórházakból

A Fővárosi Törvényszék úgy látja, jogtalanul tette meg ezt az EMMI a koronavírus-járvány idején, a döntés joga a kórházigazgatókat illeti.

Pótlékstop: bércsökkenés lett a béremelés sok védőnő számára

Van olyan védőnő, akinek a béremeléssel a 80 ezer forintos pótléka esik ki, más 60 ezer forinttól búcsúzott.

Karikó Katalin megszólalt a vakcinák keveréséről

A kormány azt javasolja, hogy a harmadik oltás más típusú legyen, mint az első kettő, a magyar tudós pontosított.

Később kapják meg a tanárok a félmilliós juttatásukat

Novemberről tudtak az érintett tanárok, de decemberben és februárban lesz a juttatás kifizetve a minisztérium szerint. 

Az Emmi elismerte, hogy mégsem ingyenes a meddőségkezelés január elsejétől

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma három hete még január elsejéről beszélt, de még fél évet kell várni az ingyenes meddőségi kezelésre.