Bíróságok tették helyre Trumpot

Az elnök rendelete ellenére maradhatnak a vízummal rendelkező muszlimok.

OS Országos Sajtószolgálat

December 10-én, 11 órakor a Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány békés demonstrációs sétát tartott Budapesten a Nyugati térről az Oktogonon keresztül a Hősök terére.

Putyin: Oroszország mindig is támogatta az ENSZ-t az emberi jogokért folytatott küzdelemben

Oroszország támogatja az ENSZ szerepének növelését és konstruktív párbeszédre számít az új főtitkárral – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta António Guterrest, a világszervezet adminisztrációjának megválasztott vezetőjét.

A gyermekek jogainak világnapja.

Az ENSZ közgyűlése 1959.november 20-án fogadta el a Gyermekek Jogairól szóló nyilatkozatot. Azóta november 20-a a gyermekek jogainak világnapja. A nyilatkozat célja, hogy a gyermekek gondtalanul, örömökben gazdagon éljék meg gyermekkorukat.

A tolerancia nemzetközi napja alkalmából.

Az ENSZ Közgyűlése az 1996. december 12-i 51/95-ös számú határozattal hivatalosan is felszólította a tagállamokat, hogy november 16-án tartsanak tolerancia napot.

Bloggerek életveszélyben: Amikor az olaj győz az emberi jogok fölött

Amíg Európában nyugodtan tolhatjuk a Facebook és blogposztjainkat a napi cukiságoktól kezdve a legkomolyabban vérre menő aktuálpolitikáig, addig a világ egyéb tájain vannak bloggerek, akik életükkel, bebörtönzéssel és megkorbácsolással fizetnek meg akár egy-egy sorért vagy egy videó feltöltéséért,…

Inkább maradjon állami gondozott, csak ne azonos neműek neveljék

A homoszexuálisok „csinálhatnak, amit akarnak”, de nem köthetnek az állam által elismert házasságot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Expresso című portugál lapnak adott interjújában. Valóban azt csinálnak, amit akarnak? A Budapest Beacon ennek járt utána.

Nemi betegsége van? A kormány tudni akarja!

Gyakorlatilag felszámolná az orvosi titoktartást a kormány legújabb javaslata, mely egy központi adatbankba gyűjteni az összes magyar állampolgár összes egészségügyi adatát, és az állampolgároknak nem lenne jogorvoslati vagy valódi "letiltási" lehetősége – írja a nol.hu .

"Mondj igent!" -skandálták – Így kérte meg pasija kezét ez a kínai fiú

Bár Kínában nem legális a melegházasság, elköteleződni papír nélkül is lehet. Így gondolhatta az a srác is, aki az emberekkel tömött metró kellős közepén kérte meg a párja kezét. A videó nyugati sikerét a CNN-nek köszönhetjük.

Halott magzatokat fotóznak

Egyre több nő tölti fel az Egyesült Államokban a közösségi médiumokra idő előtt világra jött magzatainak fényképét.

Ha ez igaz… Egy hír, amit már kommentelni sem lehet!

Ha ez igaz, akkor bízok benne, hogy azok a barátaim, ismerőseim, akik eddig a demokrácia liberális elveit vallották, újragondolják az eddigi, néha már számukra is furának tűnő ismert dolgokat.

Vélemény - Mister Nemzetközi Nyomás

Jó hír: Petro Porosenko ukrán elnök végül engedett a nemzetközi nyomásnak, és a minap a kijevi parlament elé terjesztette a decentralizációra vonatkozó alkotmánymódosítási tervezetet, amely lehetővé tenné a keleti régiók, Donyeck és Luhanszk sajátos státuszának kialakítását. Az idén februárban megkötött minszki...

Profit vagy emberi jogok? – Kailash Satyarthi Nobel-békedíjas előadása

„Olyan világban élünk, ahol úgy adják el a gyermekeket mint az állatokat, csak gyakran még alacsonyabb áron” – fogalmazott Satyarthi, aki nagy beleéléssel érvelt amellett, hogy a gazdaságban és a gyermekjogban több etikára lenne szükség. „Vissza kell adnunk a gyerekeknek a gyerekkort, vissza kell nekik adnunk az álmaikat és a...

Ombudsman: nem sérti az emberi méltóságot a települési adó kivethetősége

Az ombudsman szerint nem sérti az emberi méltóságot a települési adó kivethetősége, ezért az ügyben nem is fordul az Alkotmánybírósághoz (Ab) – tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-t. Az ombudsmannál egy országgyűlési képviselő kezdeményezte, hogy forduljon az Ab-hez és kérje a helyi adókról...

Magyarország szégyenpadon az emberi jogok lebontása miatt

A Human Right Watch legújabb jelentése keményen kritizálja Magyarországot az emberi jogok folyamatos megsértése miatt. A jogvédő szervezet felszólította az Európai Uniót, hogy cselekedjen végre. Ugyanis szerintük Brüsszel gyakorlatilag nem tett semmit a kifogásolt jogszabályok és intézkedések ügyében. Pedig az Európai Bizottság...

Emberi jogi nyári tábor diákoknak

Nem tudjuk, mit szól majd ehhez Lázár János, de kiderült, hogy részben norvég pénzből rendezett emberi jogi tábort az Amnesty International Magyarország a legmotiváltabb diákoknak.

BBC propaganda: „Miért akarok mikrocsip beültetést”

Szeretnél RFID chipet a bőröd alá? Én személy szerint soha nem engedném, de sokan vannak, főleg a fiatalok körében, akik semmi rosszat nem látnak ebben. Az RFID chipeket és a többi testen vagy testben hordható technológiát egyre több, magát „fejleszteni” kívánó fiatal tartja trendinek. A tömegmédia persze teljes...

A nő, aki harcol a jogaiért – Rigoberta Menchú

Kit ne csúfoltak volna az iskolában vélt vagy valós defektjei miatt?

Béremelést és jogokat a dolgozóknak!

A többkulcsos adórendszer eltörlésével, az adójóváírás újbóli bevezetésével a lakosság elszegényedő tömegeinek nagy segítséget jelentene az a havi plusz 8-10 ezer forint keresetenként, amit az újra bevezetendő adójóváírás jelentene számukra.

DNS-be kódolt etikai fejtörő

Az emberi jogok helyzete a világon elég rózsásnak tekinthető akkor, ha a rózsa színét nem firtatjuk.

Roaring silence

Ez az írás minden lesz, csak korrekt nem. Hogy is lehetne? Amikor először olvastam ezt az abszurditást, majdnem könnyekig idegesítettem magam. A hajamat téptem. Malin betiltották a zenét. Olvasd el az előző mondatot újra meg újra, míg be nem áll a dühkitörés.

Az emberi jogok és Az ártatlanság ára

Tegnap vetített egy súlyos filmet az MTV1, a címe: Az ártatlanság ára.

Miért fél az állam egy 13 éves kislánytól?

Felzúdulást okozott az ítélet, mely eltiltotta a külföldi utazástól egy bebörtönzött emberi jogi ügyvédnő, Nasrin Sotoudeh férjét és 13 éves kislányát, Mehraveh Khandanát.

Kisebbségi jogsegélyszolgálat indul a külhoni magyarok jogvédelméért

E célra 50 millió forintot különítettek el - mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, aki megjegyezte: ennek az összegnek a többszöröse áll rendelkezésre, hiszen számos olyan szervezetet támogatnak a Bethlen Gábor Alapon keresztül, amely szintén foglalkozik a külhoni magyarok jogi segélyezésével, védelmével.

RibiSéta és beszélgetés szombaton!

Gyertek el idén is a RibiSétára, hogy együtt kiálljunk a szexuális erőszakot túlélők mellett, tiltakozzunk a nemi erőszakot övező társadalmi előítéletek ellen, hogy követeljük mindannyiunk személyes szabadságának és önrendelkezési jogának tiszteletben tartását, valamint tisztességes bánásmódot az áldozatok számára a...

Luvnya kiáltvány 2012

Olyan társadalomban élünk, amely arra tanít, hogy hogyan kerüljük el, hogy megerőszakoljanak minket ahelyett, hogy azt tanítaná: ne erőszakolj meg senkit. Olyan társadalomban, amelyben a partnerkapcsolaton belüli nemi erőszakot a többség nem tartja bűncselekménynek, mert a nőt a férfi tulajdonának tekinti.

RibiSéta június 30-án a szexuális erőszak ellen!

Ribi Séta idén is!

Egy nap békesség, 364 nap háború – Talán megfordult a világ?!

1982 óta minden évben szeptember 21-én tartjuk a Béke világnapját. Mit jelent ez a nap egy magyar fiatalnak? Talán egy átlagos napot, amikor megfordul a fejükben, de jó is lenne ha béke lenne a földön.

Tánc a Békéért

Az elmúlt 63 évben egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol a világon ne dúlt volna háború. Szeptember 21. a Béke Világnapja. Szóljon a zene a békéért!

Börtönbe kerültek, mert egymásba szerettek

A két tinédzser egy fagylaltgyárban találkozott.