Még csak 22 éves, de máris emberkereskedelem a vád ellene

Nyugat-Európában futtatott egy nőt.

Egy ukrán nő a feketepiacon próbálta meg eladni fiát

Az újszülöttet a nő a feketepiacon próbálta meg eladni és azzal sem törődött, hogy a gyerek akár emberkereskedőkhöz is kerülhet – írja az Origo .

Egy kiskunhalasi férfi prostitíúcióra kényszerítette 13 éves lányát

Alkalmanként 5-15 ezer forintot kért a kiskunhalasi férfi, jelenleg is letartóztatásban van.

Prostituáltakat futtató emberkereskedőre csaptak le a rendőrök Miskolcon – videó

Zömében a nőktől elvett pénzekből élt a 45 éves miskolci férfi, akit már korábban is megfogtak a rendőrök hasonló dolgokért.

Minisztérium: középosztálybeli gyerekek is kerülnek emberkereskedők csapdájába

Középosztálybeli családok gyermekei is bekerülnek az emberkereskedelmi hálózatok csapdájába, tehát – sokak vélekedésével szemben – nem elsősorban roma szegregációs problémáról van szó – mondta az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi módszertani irányításért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.

Így kapták el a Bécsben lányokat futtató egyik elkövetőt – videó

Hat embert kaptak el a rendőrök, a bűnszervezet egyik vezetője még szökésben van.

Németh Ágnes: A magyarországi egyházak fontos segítői lehetnek a rendőrségnek

A magyarországi egyházak fontos segítői lehetnek a rendőrségnek az emberkereskedelem elleni harcban - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője pénteken a Szerzetesek a kényszerprostitúció ellen címmel megrendezett konferencián, a budapesti Párbeszéd Házában.

Az Európai Bizottság az emberkereskedelem felszámolására irányuló további lépéseket sürget

Noha az Európai Unió a migrációt segítő embercsempészek elleni küzdelem bizonyos területein eredményeket ért el, az Európai Bizottság az emberkereskedelem felszámolására irányuló további lépéseket sürget – jelentette ki az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért...

ENSZ: az emberkereskedelem áldozatainak csaknem harmada gyerek

A globális emberkereskedelem azonosított áldozatainak 28 százaléka gyerek – derül ki az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és az Emberkereskedelem Elleni Ügynökségek Közötti Együttműködési Csoport (ICAT) jelentéséből az emberkereskedelem elleni küzdelem világnapja (július 30.) alkalmából.

Elkezdődött a halál-kamion per

2015. augusztus 26-án hajnalban egy embercsempész banda 71 menekültet zárt egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba.

Külföldön futtatta a magyar lányokat

Elfogtak Budapesten egy férfit, aki egy bűnszervezet vezetőjeként Magyarországon toborzott nőket, akiket aztán Franciaországban prostituáltként dolgoztattak.

Kutyatelepen tartották fogva a magyar prostituáltakat

Magyarországon "vásárolt" nőket kényszerített prostitúcióra egy őrizetbe vett olasz férfi és magyar élettársa Szardínia szigetén – jelentette a RaiNews24 olasz közszolgálati televíziós hírcsatorna pénteken.

Magyar lányt raboltak el emberkereskedők

A 22 éves magyar lány bébiszitternek jelentkezett Angliába. Mikor útnak indult, még Budapesten elfogta három férfi, akik megfenyegették és elvették a mobiltelefonját. Ezt követően Szlovákián keresztül az angliai Manchesterbe vitték – írja a Manchester Evening News.

Emberkereskedelemmel gyanúsítanak egy csincsei férfit

Emberkereskedelem miatt indított eljárást a rendőrség egy csincsei férfi ellen, aki a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített külföldön két nőt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Külföldi munkavállalás: Hogyan ne légy szexuális áldozat?

Az ember, ha strichelő lányokat lát, nem sajnálja őket.

Orális szexel keresett 300 ezer eurót

Hátborzongató emberkereskedelem ügyében hallgattak ki egy nőt Iaşi megyében, akiből pár éve alatt a bűnvádi eljárás alatt álló kereskedők 300 ezer eurót kerestek.

A gyerekeit is eladta a válás után

Olyat már hallhattunk, hogy valaki bérbe adta a babáját, hogy az ismerősi köre gyakorolni tudja a gyermekvállalást.

Embercsempészek és határsértők

A Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség eljárást kezdeményezett egy 47 éves gyáli, és egy 46 éves budapesti férfival, illetve 4 koszovói állampolgárral szemben.

Vélemény: Magyar romák emberkereskedők karmaiban – kanadai lap leleplezése

Emberkereskedelem gyanújával folyik a vizsgálat Kolompár Attila (máshol József) Karádi Ferenc és Dömötör Ferenc ügyében, akik legalább hat embernek azt „tanácsolták”, hazudjanak a bevándorlási hatóság alkalmazottjainak.

Feleségekkel kereskedtek, de lebuktak

Halálra ítélték annak a kínai emberkereskedő bandának a vezérét, amelynek tagjai Kína-szerte fiatal nőket raboltak el és adtak el feleségnek.

A megasztárok és az emberkereskedelem

A Placebo elvállalta az december 6-i MTV EXIT koncert-sorozat fő fellépőjének szerepét.