Üvegdarabbal szurkálta össze fiát egy apa Kiskunlacházán, életveszélyes sérülést okozott

Emberölés kísérlete miatt kell felelnie, ugyanis fiánál az egyik szúrás következtében légmell alakult ki, életmentő műtétet hajtottak végre rajta. 

Házilag barkácsolt sokkolóval, majd késsel támadt rá feleségére egy pilisvörösvári férfi

A férj elmondása szerint az utolsó emléke egy pálinka a kezében, a következő meg az, hogy a rendőrök megbilincselik.

A vita hevében szúrta meg fiát az apja Pásztón

Emberölés kísérlete miatt folyik az eljárás.

Emberölés kísérlete miatt őrizetbe vettek egy férfit Bátonyterenyén

Több alkalommal megszúrta nőismerősét egy késsel, majd segítségnyújtás nélkül otthagyta.

Betört a házba, majd a tulajt is megszúrta kétszer – percek alatt elkapták

Egy ócsai házba tört be egy román állampolgárságú férfi pénteken késő este, ám összetalálkozott az ott lakó nővel, akit kétszer is megpróbált megszúrni, a nő sérüléseket szenvedett. A menekülő rablót néhány perc múlva elkapták, emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítványozták a...

Kaszával, vasvillával, láncokkal és botokkal hatan mentek rá kettőre Nyírbátorban

Hatan mentek rá felfegyverkezve egy apára és fiára, az apa életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Fiatalkorúak ütöttek és szúrtak meg egy férfit Győrben – emberölés kísérletével gyanúsítják őket

Egy szemetesedénnyel és ököllel vertek, illetve késsel meg is szurkált két fiatalkorú Győrben egy padon alvó férfit, a rendőrség emberölés kísérletével gyanúsítja őket.

Elfajult a buli Letkésen, majdnem halálos gázolás lett belőle

Három férfi előbb a biztonsági feladatokat ellátó személyt bántalmazta egy letkési rendezvényen, majd meg is próbálták elütni, azonban egy másik férfit gázoltak el, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Filmbe illő fejlemény – a 11 éve eltűnt Koncz Judit élettársa akarta megölni a jegyzőt

A fiatal nő kisgyermeke mesét nézett egyedül, amikor rokonai bejutottak a házba. Juditról azóta sem tudni semmit. Aznap, amikor eltűnését jelentették, gránát robbant egy erkélyen.

Életveszélyesen megkéselte barátnőjét egy férfi Győrben

Megkéselte barátnőjét egy férfi Győrben hétfőn, a nő életveszélyes sérüléseket szenvedett – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Vádat emeltek a kislányát az ablakon kilökő tatabányai nő ellen

Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azzal a 38 éves tatabányai nővel szemben, aki márciusban kilökte ötéves kislányát az ablakon.