„Mert mondták, hogy az injekciótól meg lehet halni” - Az oltásról kérdezték a szegény Borsod megyei faluban élőket - videó

Négy utca, kétszázötven gyerek – ez Fügöd, ahol a házakban nincs vezetékes víz, nincs játszótér, nincs munka.

Itt volt a majdnem lincselés - irány a három szegregátum (video)

Minden azzal kezdődött, hogy…, nem, nem is azzal kezdődött.

Lakatlan ház teteje omlott két emberre Encsen, egyikük meghalt

Lakatlan ház tetőszerkezete omlott két emberre Encsen, egyikük a helyszínen meghalt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Egymásba futott egy kisbusz és egy autó Encsnél a 39-es főúton

Encsnél forgalomkorlátozásra kell számítani.

Az Encsen elütött kislány rokonai teljesen más sztorival álltak elő, mint amit a rendőrség állít

Továbbra is sok a kérdőjel az Encs-Fügödön történt gázolás ügyében. Térfigyelő kamera felvétele oszlathatja el a kételyeket.

Megszólalt a nő, akit majdnem meglincseltek Encsen

Az aggódó rokon azzal kezdte, hogy szájba vágta Évát – ekkor tört ki a nő foga.

Kiverték a gázoló nő fogait Encsen – majdnem megismétlődött az olaszliszkai lincselés

Autójával elsodort egy takarásból előbukkanó kislányt a sofőr. A helyiek nagyon megverték.

Halálos motorbaleset történt Borsodban

Halálos balesetet szenvedett egy motorkerékpáros a 3-as úton, Borsodban csütörtök este – tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t. 

Halálos baleset történt Borsodban

Összeütközött egy személyautó egy kamionnal szerda este a 3-as főúton Encs és Méra között, egy ember meghalt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

Meztelenül, baltával kergette a családját

Encs, Miskolc - Mostanában főleg a távoltartás megsértése miatt kérték a rendőrök segítségét.

Uzsoranaptár: Tetten ért "kamatosok" Encsen

Az encsi kistérségbe is eljutott az „Uzsora elleni naptár”, s talán ennek köszönhető, hogy egy sértett jelentkezett az Encsi Rendőrkapitányságon.

Fantom terepjárók tartják rettegésben a szabolcsi romákat?

Különös, elsötétített terepjárók járják Piricse, Nyírbéltek és Encsencs települések környékét?