Jordán Tamás 80

“Madách nagyszabású felismerése mára már ósdinak tűnik.

Orvosi műhiba miatt vesztette el újszülőtt gyermekét Enyedi Ildikó

Bár sok csodálatos emberrel találkozott a magyar egészségügyben, összességében a rendszerről nincs sok jó tapasztalata. Szerinte csak megszületni és meghalni ne kelljen ebben az országban.

Enyedi Ildikó, a megérzés az intuíció fontosságáról (is)

Enyedi Ildikó a 24.-nak adott interjújában sok más egyéb mellett arról is beszélt, mennyire fontos a művészi intuíció: "Ha most visszaemlékszem azokra az alkalmakra, amikor jelzett a vészcsengő, és én mégis a racionalitás irányába mentem, azt mindig megszívtam."

Miskolc a fesztiválok városa - Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 2021. szeptember 10 - 18.

A Cannes-i világpremier után Magyarországon először a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon fogják vetíteni Enyedi Ildikó új, A feleségem története című filmjét.

„Volt már a huszadik században néhány szerencsétlen kísérlet arra, hogy hivatalokból irányítsák a költők, festők, művészek kezét”

„Születtek is művek. Nem emlékszünk rájuk.” Enyedi Ildikó, rendező levele a Színház- és Filmművészeti Egyetem bekebelezése ellen tiltakozó diákokhoz.

Nincs még egy ilyen állat - Csak erős idegzetűeknek! - Lapzsemle

Embert próbáló összeállítást készített a HVG Dosszié rovatában Gergely Márton lapszerkesztő, aki a Népszabadság botrányos bezárásáig a napilap főszerkesztő-helyettese volt.

Csütörtökön kerül a mozikba a Guerilla! - Ismert emberek nyilatkoznak a filmről

Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla (12) március 7-én kerül a hazai mozikba a Mozinet forgalmazásában.

Enyedi Ildikó filmje nyerte a II. Hét Domb Filmfesztivál fődíját

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte el a fődíjat a II. Hét Domb Filmfesztiválon, amelynek záróeseményét szombaton tartották Komlón.

Arany Boltív Enyedi Ildikónak - Városi Kurír

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Oscar-jelölt filmjét is díjazták a hétvégén a Kelet-Nyugat: Arany Boltív Filmdíjak első átadásán Moszkvában.

Életműdíjat kapott Enyedi Ildikó

Filmrendezői munkássága elismeréseként életműdíjjal tünteti ki Enyedi Ildikót a lecce-i filmfesztivál, és műsorra tűzi a rendező szinte összes filmjét.

Enyedi Ildikó az Oscarról: "Nagyon nagy kaland volt!"

Nagyon nagy kaland volt, és ami a filmmel történt, bizonyítja, hogy jól dolgoztunk – nyilatkozta az Oscar-díjátadó után Enyedi Ildikó a közmédiának.

Akik nyertek a 90. Oscar-gálán

Idén 90. alkalommal osztották ki az amerikai filmakadémia kitüntetéseit, az Oscar-díjakat.

Testről és lélekről kritika

Közeledés és szétválás örvénylésében vízválasztónak számít Endre szomorú önvallomása Máriának a szerelmi életéről, majd pedig Mária öngyilkossági kísérlete.

Ezerötszáz vendéget várnak a Kormányzók báljára - Városi Kurír

Sürögnek, forognak a szervezők Hollywoodban, ahol a 90. Oscar gála előtt talán nagyobb az izgalom a szokottnál.Egy fénykép erejéig már a helyszínről jelentkezett be az Oscarra jelölt Testről és lélekről című film női főszereplője Borbély Alexandra.

Újra játsszák a mozik Enyedi Ildikó első játékfilmjét

Márciusban újra mozivásznon lesz látható Az én XX. századom, Enyedi Ildikó 1989-ben készült és a cannes-i filmfesztiválon Arany Kamerával díjazott első játékfilmje.

Reménykedik a filmszakértő, hogy Oscart kap Enyedi Ildikó filmje

Dudás Viktor filmszakértő reméli, hogy ismét Oscar-díjnak örülhet az ország március 4-én, az Oscar-gálán, amelyen Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje is ott van az öt jelölt között a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

New Yorkban vetítik Enyedi Ildikó Oscar-díjra esélyes filmjét

Exkluzív vetítésen tekinthetik meg az amerikai filmakadémia tagjai Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Oscar-esélyes filmjét vasárnap New Yorkban, a New York-i Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ és a Netflix szervezésében – tájékoztatta az MTI-t Janzsó Viktor New York-i konzul.

Magyar film az Oscar-díjra jelöltek között - újra!

Ebben az évben kerül megrendezésre a 90. Oscar díjátadó.

Enyedi Ildikó szerint a filmakadémia nyitottságát mutatja az Oscar- jelölés

Enyedi Ildikó az amerikai filmakadémia nyitottságát látja abban, hogy filmjét Oscarra jelölték.

Így tudta meg Enyedi Ildikó, hogy Oscarra jelölték a filmjét – videó

Enyedi Ildikó filmje is bekerült az Oscar-díjra jelölt alkotások közé, a rendezőnő és a stáb így örült a hírnek.

Bekerült az Oscar-díj várományos filmek szűk listájára Enyedi Ildikó filmje

Bekerült az Oscar-díjra esélyes külföldi filmek szűkített listájára Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről.

Enyedi Ildikó: A kultúra most, a ki nem szarja le kategóriába esik

Enyedi Ildikó úgy véli: hogy a kultúra a hatvanas években nagyon fontos volt, stratégiai terület volt, most meg ki nem szarja le kategóriába esik.“„Ezek a mi mindennapjaink.

Az első magyar film a Netlixen Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje lesz

Az Egyesült Államokban az online műsorszolgáltatón lesz majd látható az Arany Medve-díjas Testről és lélekről.

Enyedi Ildikó, Baló György és Bálint gazda is az idei Prima Primissima-jelöltek közt

Idén 15. éve rendezik meg a Prima Primissima díjátadót, melyet már ötödik éve támogat az OTP Bank. Az idei, jubileumi díjátadót követően már összesen 450 díjazottat számlál majd azoknak a kiemelkedően tehetséges művészeknek, újságíróknak, tudósoknak, sportolóknak és oktatóknak a száma, akik példát mutató...

Testről és Lélekről – kívül csúnya, belül szép? – Enyedi Ildikó filmje

Kontrasztot halmoz, szimbólumokat dobál, életszaggal fest és sasszemmel célozza nézőinek lelkét Enyedi Ildikó filmje. Akárhogy is, rendkívüli munka született, amire jó érzés büszkének lennünk.

Mindenki, dalra fel!

A Filmhéten Deák Kristóf Mindenki és Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje mellett a Filmarchívum által restaurált, digitalizált filmeket is bemutatnak.

Enyedi Ildikó Deutschnak: hagyják békén a filmemet!

Sajtótájékoztatót tart a Berlinálén a fődíjat a Testről és lélekről című filmmel elnyerő Enyedi Ildikó és csapata. 

Enyedi Ildikó: Ez volt a célunk

Enyedi Ildikó szerint a Testről és lélekről "szerény film akar lenni", amelyben az alkotónak nem az a szándéka, hogy "szózatot intézzen a nézőhöz"...

Deutsch Tamás nagyon megmondta a magáét Enyedi Ildikónak, aki szerint Magyarországon van korrupció

Enyedi Ildikóval, a Berlinálén Arany Medve-díjjal jutalmazott Testről és Lélekről című film rendezőjével készített interjút a német Deutschlandradio.

Díjeső az Enyedi-filmnek Berlinben

Halálos szerelem a vágóhídon címmel a minap írtunk kritikát Enyedi Ildikó új filmjéről.