Trócsányi László teljesen kiakadt! Feldühítette az EP-jelentés

Az Európai Parlament közvetlen jogalkotási jogköre szemben áll az uniós szerződések szellemiségével – hangsúlyozta csütörtöki közleményében Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője, reagálva arra, hogy plenáris ülésén az EP megszavazta, hogy közvetlen jogszabály-kezdeményezési jogot kérjen.

Rékasi Károly a Family Guy-ban - részletek a Fábry Sándor álhírei a Comedy Central Deserion Griffin híradójában

Megmutatjuk Fábry Sándor álhíreit a Comedy Central által sugárzott Deserion Griffin híradó című műsorból.

Szijjártó: „itt lenne az ideje, hogy az ukránok befejezzék a magyar emberek magyarországi inzultálását”

A külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben beszélt.

Szinte csak a Fidesz szavazta le: az EP teljes energiaembargót vezetne be Oroszország ellen

Az EP állásfoglalása szerint teljes embargót kell bevezetnie az orosz olaj-, szén-, nukleáris üzemanyag- és gázimportra.

Váratlan látogatás: Kijevbe utazott az EP elnöke, Zelenszkijjel találkozott

Mióta kitört a háború, még egy uniós intézmény vezetője sem látogatott el Ukrajnába. 

Az Európai Parlament azonnal elindítaná a jogállamisági eljárást Magyarország ellen

Az Európai Parlament (EP) szerint az Európai Bizottságnak az érintett tagállamok írásbeli értesítésével azonnal el kell kezdenie a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszer alkalmazását – közölte az uniós parlament csütörtökön.

Manfred Weber: "Orbán Viktornak el kell döntenie, melyik oldalon áll"

Ezt mondta az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetője az Euronews kérdésére. 

Felállva, vastapssal fogadták Zelenszkij beszédét az EP rendkívüli ülésén – videó!

Az ukrán elnök online videóközvetítéssel jelentkezett be az EP keddi ülésére, amelyet Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen indított háborúja miatt hívtak össze. 

"Éljen soká' Orbán", mondta a képviselő, majd egy náci karlendítéssel üdvözölte

Az eset komoly felháborodást váltott ki.

A fideszes Gál Kinga odaszúrt Cseh Katalinnak: "A képviselő uniós közpénzekkel kapcsolatos csalás ügyében érintett, ezzel kapcsolatban jelenleg is nyomozás folyik"

A korrupció aláássa az emberi jogokat és a társadalom fejlődésének lehetőségét, ez ellentmond az európai érdekeknek, ezért az Európai Unió számára kulcsfontosságú, hogy fellépjen ellene – jelentette ki Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos kedden Strasbourgban, az Európai...

Az EP senkit nem szokott így lehúzni – Orbánnal most kivételt tettek

A magyar miniszterelnök név szerint szerepel egy európai oligarchákról szóló EP-jelentésben.

Az biztos, hogy Dobrev Klára EP-képviselő marad, bármi is történik április 3-án

Bármi is történik az áprilisi választáson, európai parlamenti képviselő marad Dobrev Klára.

Ismét Járóka Líviát jelöli a Fidesz az Európai Parlament alelnökének

A Fidesz ugyan márciusban lépett ki az EPP-ből, de a függetlenek közé került Járóka a helyén maradhatott, a mandátuma most jár le.

Várhelyi Olivér szerepének kivizsgálását kérik az EU-tól európai képviselők Milorad Dodik szeparatista tevékenységében

Arra kérik, hogy vizsgálják meg Várhelyi Olivér EU bővítési biztos szerepét.

Dobrev Klárát leszavazták! Lemaradt egy fontos pozícióról

A 444 információi szerint a DK politikusa 66 szavazatot kapott, a legkevesebbet a jelöltek közül, így lemaradt az EP szocialista frakciójának frakcióvezető-helyettesi pozícióról. A Dobrev után második legkevesebb voksot kapó horvát Biljana Borzan 73 szavazattal jutott be a testületbe.

Gyurcsány fogadja azokat az EP-küldötteket, akikkel Orbán még beszélni sem akar

A hét második felében Magyarországra érkezik az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának tényfeltáró küldöttsége.

A Fidesz leszavazta a nők elleni erőszakkal szembeni hatékonyabb fellépést, mire Ujhelyi István keményen kiosztotta őket

„Hogy lehettek ilyen álszentek?!” – szól Ujhelyi közleménye.

Újabb brüsszeli őrültség, ideológiai ámokfutás, veszélyben a gyermekek: a Fideszes képviselők kiakadtak az EP új állásfoglalására

Varga Judit és Hidvéghi Balázs sem hagyták szó nélkül az EP  azonos neműek házasságáról szóló állásfoglalását. 

EP: az új magyar törvény sérti az uniós értékeket, elveket és jogszabályokat

Az Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban bírálták "a demokrácia és a jogállamiság lebontását" Magyarországon, és elítélték a nemrég elfogadott, sok vitát kiváltó gyermekvédelmi törvényt. Az állásfoglalás szerint az LMBT-ellenes szabályozás sérti...

Nyakunkon a negyedik hullám? - miniszteri bejelentés az EP vitáról és "egy álhírről" is

Kivételesen csütörtök helyett szerdán tartotta meg a kormányüléseket követő heti kormányzati sajtótájékoztatót Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Kik lépték át a "vörös vonalat"? - a csúcsra járatott szégyen

A NER szerint az EU "sorosistának", "liberálisnak", "baloldalinak" - csilicsalamádé, abrakadabra!

Az EP megszavazta a nők szexuális és reproduktív jogairól szóló jelentést

Az Európai Parlament csütörtökön 378 szavazattal, 255 ellenszavazat és 42 tartózkodás mellett megszavazta a szexuális és reproduktív jogokról szóló jelentést, amelyben a képviselők hangsúlyozzák, hogy garantálni kell, hogy a nők rendelkezésére álljon a biztonságos és legális terhességmegszakítás.

Nem támogatja az Európai Parlament, hogy a keleti vakcinákkal beoltottak könnyebben utazhassanak

540 szavazattal, 119 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett megszavazta az Európai Parlament saját tárgyalási álláspontját a digitális zöldigazolvány kapcsán – írta meg az EUrologus.

Levelet írtak az EP-képviselők von der Leyennek, hogy a Magyarországnak az uniós segélycsomagból járó pénz 20 százaléka eltűnhet

Levelet írt hétfőn nyolc európai parlamenti képviselő Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének.

Deutsch Tamás hazaárulás-vádja - az elkövetők: a magyar baloldali EP-képviselők

Az Európai Parlament (EP) baloldali többsége – az Európai Néppártot is beleértve – politikai nyomásgyakorlást folytat a „jogállamiságinak füllentett kérdésben” – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-delegációvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

Kikényszerítené az Európai Parlament a jogállamisági rendelet alkalmazását

Állásfoglalásban üzenné meg az EP az Európai Bizottságnak: ha nem büntetik a jogsértéseket, az uniós bírósághoz fordulnak.

Ukrajna sokszínűsége elvesztésével akar a sokszínű EU tagja lenni

Bocskor Andrea Fidesz kárpátaljai származású EP-képviselő - az ukrán nacionalizmusról ahogy Washingtonban, úgy Brüsszelben sem vesznek tudomást!

A kommunisták, a neonácik és egy viccpárt közé került a Fidesz az Európai Parlamentben

A Fidesz EP-képviselői vegyes társaságba kerültek az Európai Parlamentben. 

Az EP megfosztotta mentelmi jogától a katalán szakadár vezetőket

Az Európai Parlament képviselői a keddi plenáris ülésükön megszavazták három katalán szakadár politikai vezető, köztük Carles Puigdemont volt katalán elnök mentelmi jogának megvonását.

Bekeményít az Európai Néppárt! A Fidesz miatt készülnek módosításra

A 444 szerint megújítják az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciójának az alapszabályát, hogy könnyebb legyen eltávolítani tagokat a frakcióból.