„Ezeket a fideszes g*-ket nem akarjuk látni” – üzenték Eperjes Károlynak

A színész Veiszer Alinda műsorában jelent meg a Magyar Passió című filmrendezése kapcsán.

Eperjes Károly hite, művészete és a helyes út!

Kedvelem Eperjes Károly színészi játékát, művészetét, láttam néhány kiváló alakítását, ámbár úgy vélem, teljesítménye nem ér fel Csortos Gyuláéval.

Eperjes Károly: "Istennek hála, hogy van nekünk Viktor"

A színész a 24.hu-nak adott interjút, amelyben beszélt Orbán Viktorhoz való viszonyáról, és arról is, hogy korábban rendszeresen drogozott a filmfesztiválokon.

Bereményi Géza 75

“Én mindig olvasó ember voltam…” Ma ünnepli 75. születésnapját Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, Balász Béla-díjas filmrendező, Cseh Tamás barátja és alkotótársa.

Régi ismerősök játszanak együtt Szabó István új filmjében

Február végétől lesz látható a mozikban Szabó István új filmje, a Zárójelentés.

A Futball Éjszakája - Döntetlen az örökrangadón és a SZÚR-on

Kabát Péter és Balajcza Szabolcs újpesti búcsúmeccse, valamint az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lejátszott Színész-Újságíró Rangadó volt a pénteken első alkalommal megrendezett Futball Éjszakája két kiemelkedő eseménye.

Eperjes (szentfazék) Károly illetlenkedett a templomban - Városi Kurír

Eperjes Károly minden megnyilvánulásakor egyértelműsíti, hogy vallásos emberként éli életét.

Eperjes Károly: Ha nem ez a kormány van, már nincs az ország - Kis-színes Kötcséről

A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a hagyományos Polgári Pikniknek ismét Kötcse és a Dobozy kúria adott otthont.

Trokán Péter alaposan lehordta Eperjest

Trokán Péter telefonon hordta le Eperjes Károlyt, akiről hétfőn derült ki, hogy fontolgatja, ő is bead egy pályázatot a szombathelyi színház élére. 

Eperjes Károly is pályázhat a szombathelyi színház vezetésére

Eperjes Károly is pályázhat a szombathelyi színház igazgatói posztjára, erről ő maga beszélt az ATV egyik műsorában, ahol Jordán Tamással ketten vendégeskedtek – olvasható az ATV cikkében .

Távozik a Nemzeti Színháztól Eperjes Károly

Közös megegyezéssel távozik a Nemzeti Színház vezérigazgató-helyettesi pozíciójából Eperjes Károly augusztus 31-i hatállyal – közölte a teátrum kedden az MTI-vel.

Eperjes újra a színpadon

Veszprém - Visszatért a színpadra Eperjes Károly.

Jobban van Eperjes Károly

Eperjes Károly kimerült, kórházba ment kivizsgálásra, de már jobban van.

Elhagyja az Új Színházat Eperjes Károly

Elhagyja az Új Színház társulatát Eperjes Károly, noha a színművész baráti kapcsolatot ápol Dörner Györggyel, a színház igazgatójával, aki február elsején vette át az Új Színház vezetését, adta hírül kedden az egyik országos hírportál.

Eperjes Károly az Értékőrzőben

Ugyanez folyik most is az országban, mint ami annak idején Kossuth és Széchenyi között folyt.

Eperjes a várszínházban

Négy különböző produkció szerepel a Gyulai Várszínház februári programjában.

Riadókészültség a debreceni Csokonai Színházban is!

A Magyar Kardiológusok Társaságának "RizikóRiadó" programja a főváros határait túllépve Szeged és Budapest után Debrecenbe látogatott, ahol a Csokonai Színház társulata szűrővizsgálaton vett részt, ezzel is felhívva a figyelmet a szív- és érrendszeri betegségek okozta veszélyekre és a megelőzés fontosságára.

Nem realista, aki nem hisz a csodában: Eperjes Károly

Eperjes Károly színművész munkájában sikerként értékeli mindazt, amit művészeti tanácsadóként a nemrég elhunyt Bujtor Istvánnal, illetve a helyébe lépő Oberfrank Pállal eddig végzett a veszprémi Petőfi Sándor Színházban.

Eperjes Károly: Olyan sincs, hogy szocialista keresztény

Még mielőtt megérkezik, átrendeztetem a termet.

Vesztükbe rohannak a színészek

Egyetlen hónap alatt négy színész került kórházba szervezetük végső kizsákmányolása miatt.

Eperjes rajta van a cuccon

Az istenfélő színész szerint az lenne az igazi, ha dicsőséges I. Viktor narancs serege Bécs várát ostromolná.

VeszpremPresszo.hu - A kakukk leszállt

A sejtelmes cím nem egy klasszikus háborús kémfilm másodvonalas rimékjére utal, csupán siralmas szójáték a Ken Kesey regényéből készült Dale Wasserman-darabra, melynek bemutatója pénteken esett meg a Petőfiben.