"Isten, áldd meg, isten, a magyart"

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

’Múzeumlátogatás’ az Operaházban

Múzeumlátogatás az Operaházban 2022. március 15-én több szempontból is unikum.

Amikor felcsendült a Hazám, hazám

160 éve, 1861. március 9-én mutatták be Pesten a legnagyobb magyar történelmi operát, Erkel Ferenc Bánk bán című alkotását.

A Himnusz regényes történetéről

A magyar Himnusz regényes története a költemény, majd az ének keletkezése óta mind a mai napig folyamatosan íródik.

Erkel Ferenc, a Himnusz komponistája

“A tehetség veleszületik, de hogy a művészetnek miféle terére jut, oda véletlenség löki” – vallotta Erkel Ferenc, a Himnusz zenéjének szerzője, a magyar nemzeti opera megteremtője, a magyar zeneélet fáradhatatlan szervezője, kiváló sakkozó.

"Jó kedvvel, bőséggel"

„Isten, áldd meg a magyart, / Jó kedvvel, bőséggel,” Kölcsey a korai reformkor politikai és kulturális életének egyik legtekintélyesebb egyénisége volt, az 1823. január 22-én befejezett Hymnus című költeménye Magyarország nemzeti himnusza lett.

A Himnusz új kötése

Mostantól fogva Erkel Ferenc Himnuszának két kéziratos forrása együtt, egyetlen díszkötésben egyesülve pihen a nemzeti könyvtár Zeneműtárának legértékesebb legértékesebb kincseit őrző páncélszekrényben.

A Bánk bán sikere

“A szép zene olyan, mint a gyönyörű táj: ezt látni, amazt hallani kell, hogy bájait élvezhessük.” 155 éve, 1861. március 9-én mutatták be Pesten a magyar dráma- és operairodalom legfontosabb darabját, Erkel Ferenc Bánk bán című alkotását.

Évtizedek óta rosszul játsszuk a Himnuszt, íme a helyes változat – videó

Kontor Tamás zenész szerint évtizedek óta rosszul, hibásan olvassuk és játsszuk a Himnusz kottáját, azért tűnik lassúnak és vontatottnak. Kontor videójában meg is mutatja, hogy hogyan hangzik nemzeti imádságunk az eredeti Erkel-kotta szerint.

Erkel Ferenc a cenzúra árnyékában

Zeneszerző, karmester, zongoraművész, zenepedagógus és sakkmester, a Pesti Sakk-kör első elnöke volt a Himnusz zenéjének szerzője volt. 205 éve született Erkel Ferenc, aki

Mosonyi Mihály nyitánya

Mosonyi Mihály sokoldalú zeneszerző és zeneíró, a 19. századi magyar zene kiemelkedő képviselője 200 éve, 1815. szeptember 2-án született.

Erkel Ferenc operája

A magyar operatörténetben a Bátori Máriának a leghosszabb az előélete.

Erkel László, Bartók tanára

Erkel Ferenc harmadik fia, a kiválóan zongorázó, ám testvéreinél kevesebb zeneszerzői tehetséget öröklő Erkel László zongoratanárként dolgozott, a fiatal Bartók Béla is az ő tanítványa volt.

Erkel Isván királya a Margitszigeten

Erkel Ferenc utolsó befejezett operáját, az István királyt tűzik műsorra a Budapesti nyári fesztiválon augusztus 20-án abból az alkalomból, hogy idén van az uralkodó halálának 975. és szentté avatásának 930. évfordulója.

Erkel Ferenc leszármazottja az új elnök

Tisztújító közgyűlését tartotta estébe nyúlóan a gyulai székhelyű Erkel Ferenc Társaság, amely szerte országban és külföldön élő tagsággal is rendelkezik.

201 éve született Erkel Ferenc

Hétfő délután 2 órakor megszólaltak a németvárosi katolikus templom harangjai, és kezdetét vette a megemlékezés az Erkel háznál.

Gyula új gyöngyszeme

Méltó módon állít emléket Erkel Ferenc, a nemzeti opera megteremtője, a Himnusz zeneköltője számára a gyulai szülőházában működő, felújított múzeum.

Mit jelent a diákoknak a Himnusz?

Erkel Ferenc zeneszerző 200 éve született.

Premier: a hiszékenység tragédiáját viszik színre

Helyi születésű rendező, Szabó Máté állította színpadra Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját a Csokonai Színházban.

Erkel-emlékév, kettős irodalmi pályázat

A Cédrus Művészeti Alapítvány Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából kettős pályázatot hirdet meg.

Erkel Ferenc és kora országos történelmi vetélkedő

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány az emlékév keretében az általános iskolások számára hirdet országos vetélkedőt, melynek célja méltó módon emlékezni Erkel Ferencre és a romantika korára.

Hazám, hazám, te mindenem…

A Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 2010-ben pályázatot hirdet képzőművészek számára "Hazám, hazám, te mindenem…"

Kistérségi zenei és vizuális nevelés

A pályázat célja: lehetőséget teremtsen Erkel Ferenc személyének és tevékenységének megismerésére, elősegítse a pályázaton résztvevő gyerekek és fiatalok közösségi, személyiségfejlődését, értelmi, együttműködő, kommunikációs képességeik fejlődését, alkotó, kreatív kompetenciájuk erősödését.

Erkel-leszármazottak találkoznak Gyulán

November 7-én Erkel-bált rendeznek Gyulán, a Hunguest Erkel Hotelben.