A nagy háború újrarajzolta a térképet

109 éve, 1914. július 28-án, egy hónappal Ferenc Ferdinánd trónörökös és feleségének szarajevói meggyilkolása után üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának, ezzel kitört a négy éven át tartó, Európa térképét újrarajzoló első világháború.

Wittelsbach Erzsébet 185 éve született

“Mindig Magyarországon szeretnék élni – mondá hallgatólag a császárné.

Brutális, több kilométeres sorok állnak II. Erzsébet ravatalánál

Rengetegen állnak sorba.

Nagy lehet a baj Erzsébet királynő körül: a közvetlen hozzátartozói Balmoralba utaztak

A 96 esztendős brit uralkodó londoni hivatalának szóvivője rövid tájékoztatásban közölte: értesítették a fejleményről a királynő közvetlen hozzátartozóit, akik csütörtökön Balmoralba utaztak.

Amikor megkoronázták Ferenc Józsefet

Ferenc József jelmondata: Viribus unitis (Egyesült erővel) lett uralkodása alatt.

A kiegyezéshez vezető út

155 éve, 1867. május 29-én fogadta el a magyar országgyűlés a “közösügyi törvényt”, és ezzel létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia.

Magyarország első bölcsődéje

170 éve, 1852. április 21-én nyílt meg Pesten Magyarország első bölcsődéje “józan és becsületes szülők csecsemőinek ellátására, míg azok a munkájukat végzik, így családi jobblétüket előmozdítja”. Továbbiak a Cultura.hu oldalon...

Sisi – Királyné feketén-fehéren

Sisi, a „magyarok királynéja” életéről nyílt kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.

Tíz hónap börtönre ítélték II. Erzsébet unokatestvérét szexuális zaklatás miatt

Tavaly februárban erőszakoskodott egy kastélyban. 

Hogyan halt meg Rudolf főherceg?

132 éve annak, hogy 1889. január 30-án a Bécs melletti mayerlingi vadászkastélyban holtan találták a 31 éves Habsburg Rudolf főherceget és szerelmesét, Vetsera Mária bárónőt.

Előkerült a budai Vár oroszlánszobra

Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben, a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely egykor Erzsébet királyné pihenőházát díszítette.

Sisi fotógyűjteménye a királynő emancipált felfogását tükrözi

Mint a legtöbb felsőosztálybeli nő, Erzsébet királyné azaz Sisi is gyűjtötte a fotókat, főként divatból hogy tanulmányozza a nők külsejét, megjelenését. A kölni Ludwig Múzeumban nyílt tárlat a királyné 18 fotóalbumba rendezett közel 2000 fotóját mutatja be. Ezeken láthatjuk Sisit kutyáival és családjával, nemeseket,...

Erzsébet-kilátó a város felett

Budapest legmagasabb pontján, a Budai-hegységbe tartozó a János-hegy 529 méter magas csúcsán álló Erzsébet-kilátót 110 éve, 1910. szeptember 8-án avatták fel.

Andrássy Gyula, a "szép akasztott" gróf

130 éve, 1890. február 18-án halt meg Andrássy Gyula gróf, a kiegyezés korának vezető politikusa, miniszterelnök, akadémikus, akit az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepéért halálra ítéltek és jelképesen felakasztottak.

Falk Miksa, Erzsébet királyné tanítója

“…aki uralomra vágyik, vagy a már megnyert uralmat szilárdul akarja megmarkolni, az nagyon is hamar megtanulja, hogy ne nagyon válogasson az eszközökben…” 190 éve született Falk Miksa, a modern magyar újságírás egyik megteremtője, Erzsébet királyné tanítója.

Sissi csodálatos világa

Sissi születésének közelgő, 180. évfordulója jó apropót szolgáltat arra, hogy fejet hajtsunk a királyné élete előtt.

„...sokkal könnyebb lenne az életem, ha nem lenne császár...” - Impressziók a 2009-ben készült Sissi filmről II. rész

Sissi születésnapjának évfordulóján közzétett filmelemző írásának folytatásában Vér Eszter Virág, Erzsébet királyné kultuszának kutatója, a királyné egyéniségére és a királyi család magánéletére vonatkozó epizódok történelmi hitelességét vizsgálja.

A gyászoló Sisi

A szépségéről ismert, nyúlánk, mai kifejezéssel élve sportos alkatú, lázadozó természetű Sisi élete második felét gyászban töltötte.

Fentről, az Erzsébet-kilátóról lenézve

Tetején sokáig csak egy fatorony állt, innen gyönyörködött Erzsébet királyné is a panorámában.

A világ legmenőbb kisfiúja: kalapot emel Erzsébet királyné előtt és hercegekkel barátkozik

A szombati Epsom Derby legstílusosabb fiatalembere kétség kívül Mohammed bin Ahmed Jaber Al Harbi volt, aki a fél világot levette a lábáról azzal, ahogy odasétált II. Erzsébethez, illedelmesen levette a kalapját, majd kezet nyújtott a királynőnek – számol be róla a Dailymail . A videó, melyet az Instagramra töltöttek fel,...

Mese vagy valóság? – Gondolatok a Romy Schneider-féle Sissi-filmekről

Erzsébet, osztrák császárné-magyar királyné életét sok filmben feldolgozták, azonban a legnépszerűbb változat minden kétséget kizárólag a Romy Schneider és Karlheinz Böhm főszereplésével 1955 és 1957 között bemutatott Sissi-trilógia. Az osztrák rendező, Ernst Marischka nem először választotta a színészcsaládból való,...

Ő volt akkor a világ legszebb asszonya, mégsem élt boldogan

Erzsébet 1837. december 24-én született, és hét testvéréhez hasonlóan az udvartól távol, Münchenben és nyaranta a családja birtokában lévő Possenhofen kastélyban nőtt fel.

Gyászba borult ország -Sissi halála után 2,7 millió facsemetét ültettek a királyné emlékére

Az egész ország gyászba borult, amikor 1898 szeptemberében megölték Erzsébet királynét.

Erzsébet királyné verandája – Újjáépítések Gödöllőn

Az elmúlt időszakban sem merült feledésbe ez a szép, Erzsébet királynét idéző részlete a kastélynak.

Ahova érdemes ibolyaszín ruhában érkezni

A Gödöllői Király Kastély április 4-én – tisztelegve Erzsébet királyné előtt – Ibolya Napot tart.