Zebrán gázolt gyereket, kilenc másodperc múlva lelépett. Szerinted?

Tavaly február negyedikén este egy sofőr Esztergomban zebrához érkezett.

Esztergomban indul a MOHU országos hulladékudvar-építési programja

A vállalat által kiadott sajtóközlemény szerint elsőként Karcagon, Tiszaföldváron és Veresegyházán épülnek hasonló létesítmények, ezt követően évente mintegy 10 hulladékudvar előkészítése, majd kivitelezése valósulhat meg.

Fogyatékossággal élő embereknek épültek lakóházak Esztergomban

A társaság 2021-ben 1,4 milliárd forint ráfordításával épített 11 lakóházat és egy szociális szolgáltatóközpontot Esztergomban, az elmúlt négy évben 2,5 milliárd forintot fordított fejlesztésekre a városban és Kesztölcön.

Esztergomi robbantás: Még minidg az intenzíven van az egyik sérült TEK-es

Három terrorelhárítót ápolnak még kórházban.

Magyar György: miért kell ámokfutó őrültek miatt rendőröknek meghalniuk?

Nem hivatalos személy elleni erőszak – más források szerint becsületsértés – miatt rendelték el annak az ámokfutó férfinak a körözését, aki szerdán Esztergomban felrobbantotta a házát, és halálba vitte magával a Terrorelhárítási Központ egyik fiatal munkatársát is.

"Mindenkinek irtani kellene őket, mert ezek maguktól soha nem állnak le!" – Az esztergomi robbantó már egy éve a rendőrök likvidálását ígérte Facebookon

Már egy évvel ezelőtti Facebook-bejegyzésében arról fantáziált az esztergomi robbantó, hogy egy nap annyi kommandóst fog megölni, amennyit csak tud.

Egy robbantás utóhangjai - Pszichológusok vitáznak

A robbantásba torkollott esztergomi túsztárgyalás megmozgatta nemcsak a közbeszédet, de a pszichológus társadalmat is.

Esztergomi robbantás: a rendőrök 8-10 métert repültek, a TEK helyesen járt el

Megszólalt az esztergomi robbantás kapcsán Hajdu János, a TEK főigazgatója.

Átadták az esztergomi görparkot

Hernádi Ádám, a város fideszes polgármestere elmondta, hogy 2021-ben kezdeményezte az esztergomi gördeszkás közösség a pálya építését.

Jáger Gyula Esztergomban forgatott - Dúdold velem

Jáger Gyula legújabb dalához, a Dúdold velem -hez forgatott videoklipet Esztergomban. Az egyik rajongó barát házaspár ott él, ők szerezték a helyszíneket.

Brutálisan meggyilkolta szomszédját egy fiatal férfi Esztergomban – Az udvaron hagyta meghalni

Megölte szomszédját egy férfi Esztergomban pénteken, a rendőrök a bejelentést követő fél órán belül elfogták a gyanúsítottat – írja az MTI.

Több intézményt is bezár az eszergomi önkormányzat, de az egyik fürdő nyitva marad – az ellenzék fideszes szálakat sejt a háttérben

A sajtónak nyilatkozó ellenzéki képviselő szerint azért marad nyitva az egyébként veszteséges Élményfürdő – miközben a diákok és sportolók által használt strandfürdő bezár –, mert a környékén olyan szállodák vannak, amelyek mögött ilyen-olyan érdekeltségeken keresztült a Fideszhez köthető ember állhat. Aki...

Misével köszöntötték Esztergomban a 70 éves Erdő Pétert

Az esztergomi bazilikában misével köszöntötték hétfőn az Esztergom-Budapest főegyházmegyét 20 éve vezető Erdő Péter bíborost 70. születésnapja alkalmából, az ünnepségen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint a Magyar Püspöki Konferencia tagjai.

Misztériumok évada az Esztergomi Várszínházban

A misztériumok évada várja a közönséget az Esztergomi Várszínház 2022-es nyári programsorozatában, amelyben többek között Szent Ferenc életéről, Árpád-házi Szent Erzsébet történetéről, Noé bárkájáról tartanak előadásokat a műfaji sokszínűség jegyében zenés játékként, musicalként, rockoperaként, operaként.

Orbán szerint Esztergom országos jelentőségű város, minden magyarnak otthona

Május elsejével Esztergom és Baja is megyei jogú város lett, a miniszterelnök Esztergomban beszélt azon a szentmisén, amit a megyei jogú várossá válás alkalmából tartottak a bazilikában.

Járműipari kiállítás Esztergombam

A múlt és jelen autóit, motorkerékpárjait, kerékpárokat és hajókülönlegességeket bemutató kétnapos kiállítás nyílik.

Három volt diákja is bejelentést tett egy esztergomi szerzetes ellen molesztálás miatt

Az egyikük Pion István slammer, a Pesti Hírlap volt főszerkesztője. Árpád atya 12 évig nem taníthat, és nem misézhet.

31 millió forintból ülésezett a Fidesz Esztergomban

De legalább Hernádi Zsolt érdekeltségeinél hagyták a pénzt.

Az összekötő Mária Valéria híd

Az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria hidat 1895. szeptember 28-án avatták fel.

Egy forintot sem fizettek: ingyen használhatta Esztergom belvárosát a kormánybarát MCC fesztivál

A kormányközeli MCC Feszt egy friss polgármesteri rendeletnek köszönhetően használhatta Esztergom belvárosát a rendezvény lebonyolítására – írja a hang.hu a Szabad Európa információi alapján. 

2 esztergomi szálloda újult meg 12 milliárd forintból - bemutatkozik a Grand Hotel Esztergom és a Hotel Portobello - Spabook

A Grand Hotel Esztergom elkészülésével és a szemközti Hotel Portobello felújításával 12 milliárd forintos szállodafejlesztés valósult meg, amely 150 új munkahelyet teremt Esztergomban.

Amerikai emberünk, Tucker Carlson agymenése Esztergomban: "Amerika nem szabadabb mint Magyarország

Az Egyesült Államok nagyszerű ország, de hazudik, aki azt mondja, hogy szabadabb Magyarországnál - mondta Tucker Carlson, a Fox News amerikai konzervatív televízió műsorvezetője szombaton Esztergomban.

Irtsd a szúnyogot! – Sportalshow helyett kicsi banzáj!

Az esztergomi Sportalsó klub fesztiválja, a Sportalshow idén is elmarad. A szervezők inkább egy kisebb rendezvényt tartanak, legalább akkora lelkesedéssel!

Bakócz Tamás, akit majdnem pápává választottak

“Egy századnegyeden át nemcsak Magyarország kormányzása vett tőle irányt; több ízben világrészünk nagy eseményeire is befolyást gyakorolt.” 500 éve, 1521. június 15-én halt meg Bakócz Tamás esztergomi érsek, bíboros, akit csak egyetlen szavazási forduló választott el attól, hogy pápa legyen.

Egészen nevetséges, hogy miért kellett 2 és fél órát várakozni az esztergomi oltóponton

Ilyen nincs, és mégis van.

Két ház is kigyulladt az éjjel az országban

Esztergomban és Debrecenben oltották a háztüzeket a tűzoltók, Pásztón pedig egy szén-monoxod-mérgezéshez riasztották őket.

Nem mondhatjuk, hogy megszívta éppen ellenkezőleg - húszmilliónyi csempész cigi lakás szerte

Az Esztergomi Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett orgazdaság miatt emelt vádat egy nő ellen, aki lakásában húszmillió forint értékű, cigi, bújt meg a lakásán,anyagi ellenszolgáltatásért cserébe.

Üzent az esztergomi érsek: A járvány különösen jó alkalom a megtérésre

Ezt üzeni Erdő Péter bíboros.

Felháborító: ellopta a betegeknek szánt pénzt a kórháztól az esztergomi vállalkozó

Sikkasztás miatt indult eljárás.

Hernádi Zsolt: Nagy baj lenne, ha én nem lennék jómódú

Hernádi Zsolt MOL-vezér szerint semmi baj nincsen azzal, hogy az adófizetők pénzéből épít luxusszállodát Esztergomban – derült ki a Régió TV Esztergomnak adott interjújából.A Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást adott...