Kövér László, Semjén Zsolt, Simicskó István és Kocsis Máté felszámolná az Európai Parlamentet

Javaslatot nyújtottak be erről a magyar parlamentnek.

Kocsis Máté bejelentette, a kormánytöbbség a vagyonnyilatkozati szabályokat is megváltoztatja

Szerintük ez így helyes, mert sok bírálat érte az elmúlt évtizedekben a magyar vagyonnyilatkozati rendszert.

A vallással szembeni védelem a vallásos emberek védelme helyett

Az Európai Parlament képviselői a május 3-i plenáris ülésen hivatalosan is elfogadták a „Kisebbségek hit vagy vallás alapján történő üldözése” című jelentést.

Szinte csak a Fidesz szavazta le: az EP teljes energiaembargót vezetne be Oroszország ellen

Az EP állásfoglalása szerint teljes embargót kell bevezetnie az orosz olaj-, szén-, nukleáris üzemanyag- és gázimportra.

EP-alelnök Magyarországról: hogy lehet egy gázszerelő milliárdos? A magyar és az európai emberek pénzét lopják

Katarina Barley német szocdem politikus, az Európai Parlament egyik alelnöke egy interjúban beszélt arról, hogy szerinte a miniszterelnöknek, családjának és barátainak köze van közpénzek eltüntetéséhez.

Lattmann Tamás:..és ez így jelent meg mindenhol.... - Sikerjelentés Cseh-jelentés ügyben és ami mögötte van

Kedd este jelentette örömittasan Cseh Katalin és Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, hogy az Európai Parlament elfogadta azt a Cseh Katalin által készített jelentést, amely a Főváros számára is rendkívül fontos.

Pegasus-ügy: a fideszes EP-képviselőnek erről is Gyurcsány jutott eszébe

Egy német liberális képviselő föl is tette a nagy kérdést Hidvéghi Balázsnak, hogy a magyar kormány a független újságírókat nemzetbiztonsági fenyegetésnek látja. Az egyik megfigyelt magyar újságíró szerint azt kellene kideríteni, hogy a korrupcióval gyanúsított Völner Pál kinek a nyomására írta alá a lehallgatások...

Súlyos betegsége után meghalt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke

December 26-án került be a kórházba Olaszországban.

Uniós küldöttség: a jogállamiság helyzete 2018 óta nem javult, inkább romlott Magyarországon

Az Európai Parlament szerint a magyar jogállamiság helyzete rosszabb állapotban van, mint korábban.

Az Európai Parlament megszavazta: a lengyel alkotmánybíróság illegitim

Így arra sem jogosult, hogy a lengyel alkotmányt sem értelmezheti.

Sok milliárd euróról szóló per indul Luxemburgban, hazánk is érintett

Magyar és lengyel beadványokat tárgyal az Európai Unió Bírósága, a keresetek megsemmisítenék a tagállamokkal szemben az uniós pénzügyi érdekeit védő rendeletet – ezt pedig az Európai Parlament nem szeretné, ők amellett kardoskodnak, hogy az Európai Bizottságnak meg kell büntetnie a renitenskedő, a jogállamiságra fittyet hányó...

Az EP tényfeltáró delegációjának vezetője szerint nem pécézték ki Magyarországot

Azt vizsgálják, hogy a Sargentini-jelentés nyomán elindult hetes cikkely-eljárás óta mi változott az országban.

Népszava: tényfeltáró delegációt küld az EP Magyarországra, Orbán nem fogadja őket

A lap úgy értesült, hogy a héttagú delegáció bejelentkezett Orbánhoz is, ám a miniszterelnök elutasította a megkeresést.

Az Európai Parlament négy frakciója jogszakértői elemzést készített a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban

Felkértek három szakértő jogászprofesszort, hogy a jogállamisági mechanizmus elindításához szükséges és a magyar kormánynak szóló hivatalos felszólító levelet megfogalmazzák.

Elszabadult az erőszak, se szó se beszéd, tarkón vágtak egy nőt - nők elleni erőszak az Európai Unióban

Néhányan elvesztették még a legminimálisabb képességüket is az együttélésre, egymás elviselésére, egyszóval az együttműködésre, és ennek az utóbbi hetekben szinte minden nap jelét is adja valaki.

Ujhelyi tagja lett az Európai Parlament működését megreformáló munkacsoportnak!

Magyar tagja is van azoknak az EP-képviselői munkacsoportoknak, amelyek az Európai Parlament működésének megreformálását készítik elő: a szocialista Ujhelyi István a plenáris ülések lebonyolításának újragondolását előkészítő csoportba kapott felkérést az EP vezetésétől korábbi magyar parlamenti alelnöki tapasztalatának...

Uniós főképviselő: meg kell védeni az információhoz jutás jogát és a sajtó szabadságát

Josep Borrell a május 3-ai sajtószabadság világnap előtt mondta el gondolatait az Európai Unió nevében.

12 EP-képviselő levélben figyelmezteti az Európai Bizottság elnökét: Ellophatja a magyar kormány az országba küldött forrásokat

Hétfőn 12 európai parlamenti képviselő levelet írt Ursula von der Leyennek. A három különböző frakcióba tartozó képviselők arra hívják fel az Európai Bizottság elnökének figyelmét, hogy a koronavírus-válsággal kapcsolatos helyreállítási alapból Magyarországra küldött pénzek körülbelül 20%-a nyomtalanul eltűnhet.

Megszólalt Ursula von der Leyen a sofagate-botrányról: "Azért bántak így velem, mert nő vagyok"

Az Európai Parlament hétfői ülésén is szóba került a nagy port kavart botrány.

Az Európai Parlament legnagyobb frakciói a jogállamisági kritériumok gyors alkalmazására szólítják fel a Bizottságot

Jobb- és baloldali összefogás valósulhat meg, a nagy pártcsaládok közösen kérik a határozott eljárást Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

Az LMBTI emberek "szabadságzónájává" nyilvánították az Európai Uniót

Az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott határozatában a LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transz- és interszexuális) emberek “szabadságzónájává” nyilvánította az Európai Uniót.

Jávor Benedek: az igazi kérdés, hogy az Európai Parlament még hány évig-évtizedig akar "súlyosan aggódni" cselekvés nélkül

Az Európai Parlament plenáris ülése ma délután a magyar, lengyel és szlovén sajtószabadság helyzetéről vitázik.

Megregulázza az Európai Parlament a közösségi médiaplatformokat

A tervek szerint egy platform a jövőben nem törölhet felületéről például politikai véleményeket, ugyanakkor köteles fellépni a jogellenes, mint például a terrorista, vagy pedofil tartalmakkal szemben.

A „lecsatlakozás joga”

A Európai Parlament törvényileg garantálná, hogy a munkavállalók a munkaidőn kívül hátrányos következmények nélkül távol maradhassanak az elektronikus munkahelyi hálózatoktól.

Deutsch Tamás lemondott minden európai parlamenti bizottsági tisztségéről

Ezzel végrehajtotta az európai néppárti frakció tavaly decemberben megszületett döntését.

Ez már az Unió tesztelése, vagy szimpla aljasság?

Az Európai Tanács azt ígérte Orbán Viktornak: amíg a bíróság nem dönt arról, hogy a jogállamisági törvény belefér-e az európai jogrendbe, addig Magyarország megkapja majd a részét a költségvetésből és a helyreállítási alapból, vagyis az esetleges (szokásos) jogsértések miatt egyelőre elmarad a botozás.

Blikk: ha Szájer kéri, kaphat még 40 millió forintot az EP-től

Szájer József sok mindenről lemondott egy hét alatt, megvált Európa parlamenti képviselőségétől, Fidesz-tagságáról, díszpolgári címéről, kuratóriumi tagságáról.

Jávor Benedek: "bizony Tomi, előfordul, hogy valaki nem csak azért jön Brüsszelbe, hogy szénné csapassa a lájfot tesó..."

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójában kezdeményezték Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő kizárását, mert “döbbenettel és növekvő türelmetlenséggel figyelik a Fidesz EP-képviselőinek radikalizálódását”.

EP-frakcióvezetők írtak közös állásfoglalást, miszerint az európai értékek nem eladók

Elfogadhatatlan, hogy egyesek készek túszul ejteni a koronavírus okozta károk helyreállítását célzó alapot saját érdekeik megvalósítására, és az, hogy továbbra is aláássák a jogállamiságot – hangsúlyozta az Európai Parlament (EP) négy frakciójának vezető tisztségviselője a Politico című brüsszeli hírportálon megjelent...

Financial Times: Itt az ideje, hogy az EU megfékezze Orbánt és Kaczynskit

Miközben egyre nagyobb a nyomás a tervezett jogállami mechanizmus meggyengítésére, nehogy a magyarok és lengyelek megvétózzák az uniós gazdasági mentőcsomagot, a brit üzleti lap szerint Brüsszelnek pont most kellene végre megálljt parancsolnia a két ország tekintélyelvű vezetőinek.