A Magyar Bankszövetség kéréssel fordult a kormányhoz

Versenysemleges szabályozást kér a Magyar Bankszövetség a kormánytól – tudatta az MTI.

Megint Orbánék győztek: az Alkotmánybíróság visszautasította a Ryanair panaszát

Az Alkotmánybíróság visszautasította a Ryanair alkotmányjogi panaszát, amit az extraprofitadó miatt tettek meg.

A Robin Hood adó soha nem ér véget

A Robin Hood adó története 2008 októberében kezdődött, a távhőszolgáltatás versenyképességének javításáról szóló javaslat parlamenti vitájával.

Varga boldogan jelenti: 300 millió forintos büntetést kapott a Ryanair az extraprofit-adó áthárítása miatt

Varga szerint a Ryanair megtévesztette a fogyasztókat.

Gulyás Gergely keményen nekiment a Ryanair-vezérnek: „Nyoma maradt a sok gyerekkori kocsmázásnak"

A Miniszterelnökséget vezető miniszter „észérveket” hozott fel egy, a közmédiának adott interjúban.

Mindegy, mit mond Németh Szilárd: nem büntethetőek a cégek, ha a lakosságra hárítják az extraprofit-adó összegét

Jogszabály ugyanis nem tiltja, hogy így tegyenek.

Ettől is drágul minden: Növeli az inflációt fogyasztókra áthárított extraprofitadó a GKI szerint

A gazdaságkutató szerint közel 500 milliárd forintot jelent a közvetlenül továbbterhelhető adó mértéke, és az érintett ágazatok élni is fognak ezzel.

Ezt is mi fogjuk megfizetni: brutális adóemelést tervezhet az Orbán-kormány

A kormány jövő évi költségvetéséből az látszik, hogy az ideinél 5500 milliárd forinttal több adót terveznek beszedni – ez pedig nem csak a cégektől fog érkezni.

Király Nóra: „pozitív, hogy a magyar kormánynak pontos elképzelése van, miként fogja kezelni a gazdasági válságot”

A Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt, ahol elsősorban a családtámogatások várható kiszélesítéséről beszélt.

Kamu az orbáni extraprofit-adó, a NER-közeli cégek kimaradnak belőle

A GKI Gazdaságkutató Zrt. különös ellentmondásokra mutat rá a kormány által kivetett extraprofit-adó kapcsán. 

Népszava: júliustól indulnak a megszorítások, félő, hogy sok különadót áthárítanak a lakosságra

A megszorítások az inflációt gerjesztik tovább.