Horroranya: 14 évesen szült, aztán a fagyasztóba rakta kisbabáját

Rettegett, mit szólnak majd a szülei.

fagyasztószekrény, fagyasztóláda, fagyasztó, fagyasztószekrény választás

Ebben az írásban, amellett, hogy szeretnék azoknak segíteni, akik még nem tudtak dönteni a két fagyasztó kategória között (fagyasztószekrény, fagyasztóláda), azoknak is célom hasznos információkat adni, akik a kategórián belül keresik a számukra legmegfelelőbb készüléket.

A kávét fagyasztóban kell tárolni?

Olvasónktól kérdésként merült fel, hogy a kávét fagyasztóban kell e tárolni?!

Félelem és reszketés Karcagon: étkezési utalványt és fagyasztott húst lopott

Egy karcagi lakos tett bejelentést a rendőrségen, miszerint 2017. december 4-én ismeretlen betört a házának alsóépületébe, ahonnan étkezési utalványt, valamint a fagyasztószekrényből különböző hentesárukat tulajdonított el.

Hogyan ne folyjon ki semmi a fagyasztóba? -

Valószínűleg már veled is megtörtént, hogy kinyitottad a fagyasztót, és miután kivetted belőle, amit szerettél volna, észrevettél egy hatalmas foltot a fagyasztó alján.

Mire jó még a fagyasztó? -

Ha azt mondom, fagyasztószekrény, a legtöbb embernek az ugrik be, hogy hosszabb ideig lehet benne tárolni. Azonban a fagyasztót rövidebb időre is lehet hasznosítani. Például a lisztet, cukrot lefagyasztani...

Fagyasztóba dugta a 2 hónapos kiscicát a pécsi férfi

Állatkínzás miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy pécsi férfi ellen, aki még októberben minden előzmény nélkül többször megkínozta lakótársa alig két hónapos macskáját – írja Magyarország Ügyészsége honlapja.

A fagyasztás előnyei -

Az embereknek régóta jelent kihívást a különböző alapanyagok és élelmiszerek tartósítása, illetve eltarthatóságának növelése, ugyanis a friss élelmiszerek rövid időn belül romlásnak indulnak. Napjainkban az egyik legnépszerűbb tartósítási módszer a fagyasztás, és a gyorsfagyasztás, hiszen így tudjuk a...