Balog Zoltán nagyon megdicsérte Farkas Flóriánék munkáját

Az emberi erőforrások minisztere nagyra értékeli a Lungo Drom munkáját, mert a szervezet mindig szót emelt a magyarországi cigányságért és képviselte őket.

Újabb megbízási szerződésekkel vásárolnák meg az ORÖ képviselőit

Újabb megbízási szerződésekkel vásárolnák meg az ORÖ képviselőit Ismét hónapokra visszamenőlegesen, havi kétszázezer forintos fizetéssel kötnek szerződéseket az ORÖ képviselőivel, hogy megőrizzék a nyugalmat – derült ki a RomNet birtokába került dokumentumokból.

Négyezer forint közpénzért szerveznek tapsolókat a Lungo Drom kongresszusára

A Lungo Drom – híven szövetségeséhez, a Fideszhez – minden erejével és a mi pénzünkön készül a hétvégén esedékes kongresszusára.

Farkas Flórián önéletrajza

Kedvenc álhírcsatornánk, a Hircsatttttt ismét remekelt. Állítólag előkotorták a Farkas Flórián életrajzát, amit annak idején az OCÖ elnöki pályázatához kapcsolt. A Zárójel az alábbiak egyetlen szavának se ad hitelt, de mit tegyünk ha tetszik, és akár igaz is le-het-NE. Az OCÖ elnöki pályázatának 1. sz. melléklete

Farkas Flórián a "szavazatszállító" - erről szól az ÖRO?

Én nem tudom ezt mire vélni: Ügyetlen fogalmazás, végtelen cinizmus, vagy az országra jellemző rezignáltság egyik legszélsőségesebb és legelkeserítőbb megnyilvánulása? Arról beszélek, hogy az ORÖ-nek már a többedik megszólalójától hallom ugyanazt, hogy Farkas Flóriánnak már csak azért is mennie kell, mert már nem képes

Jávor Benedek: Nem a tolvajlás itt a bűn, hanem arról beszélni - Farkas Flórián a nagy mágus

Farkas Flórián körül állandóan varázslatos dolgok történnek!

Elkeveredett Jávor Benedek Farkas Flóriánt érintő adatigénylése

Hiába kérte ki Farkas Flórián korábbi kegyelméről az információkat Jávor Benedek politikus, furcsa mód elkeveredett az adatigénylés. 

Strómanok strómanja lett Farkas Flórián soförje – de ki a maffiafőnők?

Az állami vagyon értékesítésére nincs uniós jogszabály, amely nem engedné meg, hogy mindössze két hét alatt döntsenek milliárdos adásvételekről.

A cigánykérdés megoldása

Száz éve rendezetlen probléma a magát joggal magyarnak tekintő cigányság szociális integrálása a többségi társadalomba, mégpedig úgy, hogy közben mindannyiunk javára megőrizze ezeréves kultúráját.A kormány most úgy döntött, hogy felhagy elődei üres szócséplésével,

A cigányság kérdését feladatként kell kezelni, nem problémaként

Bogdán László, Cserdi polgármestere büszke arra, hogy cigány származású magyar ember.

Néhány rövidhír a még fel nem épített hegyeket összekötő üveghídról és más csacska hidakról

Ahhoz, hogy közpénzből kacsalábon forgó híd épülhessen Európa Uniós támogatásból, előbb fel kell építeni - szigorúan ugyanebből a forrásból - a hozzá tartozó hegyeket.

Miniszter Flóri családja nyomorog

Farkas Flórián Szolnokon egy 182 négyzetméteres családi házban él, melyet 2002-ben vásárolt. Vagyonnyilatkozata szerint megtakarítása nincs, ellenben mintegy 12,5 millió forint adóssága van.

Roma vircsaft – Orbán dísz-cigánya sérthetetlen?

A Zárójel több alkalommal foglalkozott az Országos Roma Önkormányzat körüli tisztázatlan ügyekkel. Farkas Flóriánról mindez lepereg. Mit tudhat? Nézzük!

Miért nem megy Farkas, a Fidesz dísz-cigánya a lecsóba?

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták országgyűlési képviselője a közelmúltban két írásbeli kérdéssel fordult Balog Zoltán miniszterhez.

Csődbe ment az Országos Roma Önkormányzat

Közel egymilliárd forintos adósságuk miatt azonnal csődöt jelentettek.

Farkas Flórián fenyegetőzik, de már neki is fonják a selyemzsinórt

Megtámadják a döntést, amellyel újra a Lungo Drom elnökévé választották.

"Farkas Flóri csak egy a sok kidobandó lom közül" - nagytakarításra hívunk téged is!

Ráférne az országra egy össznépi szemétszedés. Egy nagytakarítás, ami leszedné a pókhálót a végtagokról, a többéves port a szemekről, és kihajítaná a kukába a rohadó, penészes narancsot. Évek óta elmaradásban vagyunk. Így továbbra is ülünk a szemétdomb alján, és nézzük, ahogy a fejünk felett öntelten kukorékolnak a...

Nekünk Farkas Flórián kell

A Lungo Drom cigány szervezet kisújszállási tisztújító kongresszusán, újabb öt évre, ismét Orbán Viktor embere Farkas Flórián lett az elnöknek.

Ma újraválasztották Farkas Flóriánt - a Vajda tiltakozó levelet írt Orbánnak!

Hónapokra eltűnt a nyilvánosság és az újságírók elől, pénzek tűntek el a keze alól, mindenki pontosan tudja, hogy mekkora gazember, mégis újraválasztották Farkas Flóriánt a mai napon, így újra ő lett a Lungo Drom elnöke.

Töretlen a bizalom, Farkas Flórián maradt a Lungo Drom elnöke

Ismét Farkas Flóriánt választotta elnökévé a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség – tájékoztatta a szervezet szombaton az MTI-t.

Az Anonymous fogságában a Lungo Drom

Túszul ejtette" a Farkas Flórián romaügyi miniszterelnöki biztos által vezetett Lungo Drom szervezet domain nevét az Anonymous magyarországi csoportja.

A Dísz-cigány

Sváby András pünkösd vasárnapi műsorában egy szék volt az interjúalany.

Jobbik: "10-12 ezret ér egy cigány" + videó!

A jobbikos Apáti István belső információra hivatkozva kijelentette, hogy a Fidesz választási rasszizmust követ el, megvásárolja a cigány szavazatokat.

Ült börtönben? Kemény kérdéseket kapott Farkas Flórián az ATV-ben - Videó!

A Heti Napló Sváby Andrással interjút készített Farkas Flóriánnal.

Sváby András Farkas Flórián (székének): Ült ön börtönben?

Egy üres széket faggatott Sváby András Farkas Flórián roma politikus helyett a Heti Naplóban.

Farkas Flórián nagyinterjút adott az őt körülvevő ügyekről

Hosszú-hosszú idő után kilépett a fényre a Lungo Drom vezetője. Mondjuk pompás díszletet választott: a Fidesz felújított székházát és fellépő társnak Kövér László házelnököt és Balog Zoltán minisztert. De ez a látványos körítés sem feledteti a közelmúltat: megválaszolatlan kérdések garmadája. Farkas Flórián a...

Fut a fideszes, ha riportert lát

Nem újdonság az az alapvetés, hogy fideszes narratíva írja elő: “riporterrel ne beszélj!”.

Farkas Flórián ciki a Fidesznek, de mégis kell

Több órával a meghirdetett esemény előtt, titokban írta alá Kövér László fideszes választmányi elnök és Farkas Flórián Lungo Drom vezető és romaügyi miniszterelnöki tótumfaktum a 2018-as választásokra szóló megállapodást.

Ismét szövetségre lép a Fidesz és a Lungo Drom

Megújította választási együttműködési megállapodását pénteken a Fidesz és a Lungo Drom.

A Fidesz továbbra is szövetségesként tekint Farkas Flóriánra

Megújította választási együttműködési megállapodását pénteken a Fidesz és a Lungo Drom.