1,2 milliárdot mutyizott el a roma önkormányzat, vissza kell fizetnie

1,2 milliárd forintot kell visszafizetnie az Országos Roma Önkormányzatnak, mert az Emmi nem találta jelét annak, hogy a Híd a munkába foglalkoztatási szövetkezet-projekt keretében, uniós forrásokból vásárolt ingatlanokban valós szakmai munka folyt volna. A kormány ezért felmondja a 2013-ban kötött szerződést – írja az Index .

Szétlophatták a romák szövetkezetét

Újabb botrány van a Híd a munka világába nevű foglalkoztatási szövetkezetnél: tizenkét gyanúsnak tartott ügyben vizsgálódik az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A túlzónak tartott bérkifizetések például jócskán meghaladják a 700 millió forintot – írja a Népszabadság .

Diploma és kilövés

Farkas Flórián politikai napjai a jelek szerint meg vannak számlálva. Nem azért, mert esetleg csibészségen fogták. Ez nála nagyobb csibészekkel is előfordul ebben az országban.

Félrevezette a parlamentet Farkas Flórián

Valótlan adatokat közölt a parlamenttel Farkas Flórián, Orbán Viktor megbízottja, aki az Országos Roma Önkormányzat elnöke volt. A cigány politikus életrajzában azt állította, az ELTE jogi karán szerzett diplomát, ám kiderült, ez nem igaz, amit végül a képviselő is elismert tegnap.

Flóri a Diplomacsaló, Indigó-elvtárs előlép

Nem mintha egy érettségit, egy diplomát odahazudni a moralitás csúcsa lenne.

Gyanús kifizetések Farkas Flórián ORÖ-jánál

Az Országos Roma Önkormányzat kifizetési listáin 2011 és 2013 között 150 millió forint értékben találhatók háttértanulmányok és szakértői feladatok. Az új vezetés a – ÖRO-t a gyanú szerint bedönteni akaró – kormánytól tartva sorban teszi a feljelentéseket. A kifizetési listákhoz az atv.hu jutott hozzá.

A Fidesz elengedheti Farkas Flórián kezét

Beáldozná Farkas Flóriánt a Fidesz, erre már forgatókönyvet is készítettek – írja a HVG a Balog Zoltán miniszter környezetét ismerő forrásaira hivatkozva.

A kormány megvonta a pénzt Farkas Flórián programjától

Az EMMI szakmai okokra hivatkozik, de közben a NAV mellett már az OLAF is vizsgálódik a botrányos projekt miatt.

Orbán haverját már a Csalás Elleni Hivatal vizsgálja

Az Országos Roma Önkormányzat által koordinált, botrányos Híd a munka világába nevű, ötmilliárdos költségvetésű uniós foglalkoztatási program támogatási összegét a felével, közel két és fél milliárd forinttal csökkentették, írja a RomNet . A lap a Magyar Közlönyben fedezte fel a döntést.

Rászabadítják az EU-t Farkas Flóriánra

Farkas Flórián kifizetései miatt az EU csalás elleni hivatalához (OLAF) fordul a DK, mert úgy vélik, a roma fiatalok iskolában maradását és szakmaválasztását szolgáló támogatásokat másra használták fel.

Három képviselő mandátumát megszüntette az Országos Roma Önkormányzat közgyűlése

Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) vezetője az MTI-nek elmondta: az ORÖ elnöke által összehívott közgyűlés Orbán Gyula (RPM), valamint Balogh Pál és Tóth Pál (Lungo Drom) képviselőt fosztotta meg mandátumától a közgyűlés méltatlanság miatt, az elhangzottak szerint azért, mert köztartozásaik vannak.

Mégsincs Farkas Flóriánnál a luxusvilla kulcsa?

Farkas Flórián azt állítja, hogy soha nem használta és most sem használja azt a budai, állami tulajdonú luxusingatlant, amelyet az Országos Roma Önkormányzat szerint a fideszes képviselő a mai napig használ , a kulcsait pedig – állítólag – nem adta vissza – tudósít az Origo .

Sajátjaként használ egy állami luxusvillát Farkas Flórián?

Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos megtartotta az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) budai, Széchenyi-hegyen található 160 milliós luxusvillájának a kulcsát, s feltehetően azóta is sajátjaként használja, noha egy éve nincs köze az ÖRO-hoz – írja a RomNet .

Még várják Farkas Flóriántól a százmilliós luxusvilla kulcsait

„Egy közel százmilliót érő, 160 négyzetméteres luxusvillája is van az Országos Roma Önkormányzatnak a budai Széchenyi-hegyen, amelyet a szervezet volt elnöke, Farkas Flórián miniszterelnöki biztos a mai napig is feltehetően sajátjaként használ annak ellenére, hogy több mint egy éve hivatalosan semmi köze nincs, és nem is lehet...

Országos Roma Önkormányzat? - Na ne!

Vannak ügyek, ahol a vak is látja, hogy teljesen mindegy, kivel hozható kapcsolatba egy témakör, az mindenképp balhés. Ilyen esetekben nem is érdemes körülszemlélni, hogy hátha lapul valami nemes szándék a háttérben, hanem a leghatározottabban kell távol maradni az ügytől, vagy épp az ellenkezőjét tenni: megreformálni azt.

Orbánnal fenyegetik Farkas Flóriánt

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke szerint távoznia kell a politikai közéletből Farkas Flórián Lungo Drom-elnöknek, miniszterelnöki biztosnak, mert ő az akadálya a roma integrációs folyamatnak. Hegedüs István (Lungo Drom) ORÖ-elnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ma az integráció egyetlen...

Iratokat foglalt le a NAV az Országos Roma Önkormányzat székházában

Iratokat foglaltak le péntek reggel a NAV bűnügyi adónyomozói az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székházában – írja a Romnet.hu .

Magyarázkodik az ORÖ Farkas Flórián több tízmilliós elnöki keretének felhasználásáról

Egy dátum és aláírás nélküli, úgynevezett összefoglaló jelentésben magyarázkodik az Országos Roma Önkormányzat a Farkas Flórián elnökségi ideje alatt felhasznált mintegy 53 millió forintos elnöki keretről, amely állításuk szerint szabályszerűen lett felhasználva. Az ORÖ Alternatív vizsgálóbizottsága szerint Farkas...

Tízmilliókkal támogatta saját szervezetét Farkas Flórián az ORÖ költségvetéséből

Tízmilliókkal támogatta saját szervezetét Farkas Flórián az ORÖ költségvetéséből Az ORÖ állami működési támogatásából finanszírozta éveken át Farkas Flórián saját szervezete, a Lungo Drom iroda-fenntartási költségeit, pedig a civil szervezet nem tartozik az ORÖ intézményeihez.

A NAV parádésan próbált rájönni, hova tűntek a roma önkormányzat pénzei

Hadházy Ákos LMP-s politikus volt az, aki feljelentést tett mert visszaélést gyanított a Farkas Flórián vezette  Országos Roma Önkormányzat munkaprogramjával kapcsolatban.

A Puskás Akadémiáig érhetnek az ORÖ-botrány szálai

Dagad a botrány az Országos Roma Önkormányzatnál. Korábban az LMP-s Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet arra, hogy az ORÖ a "Híd a munka világába" nevű projekt keretében indokolatlanul költ el százmilliókat. Bár a NAV nemrégiben elutasította , hogy nyomozzon ellenük a program  visszásságai kapcsán, most újabb csalásokra derült...

A NAV szerint nem csalt az Országos Roma Önkormányzat

Befejeződött a "Foglalkoztatási Szövetkezet – Híd a munka világába" című projekt ellenőrzése, találtak néhány szabálytalanságot, de ezek nem befolyásolják a program folytatását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

Hova tűnt Farkas Flórián 287 milliója?

Az Országos Roma Önkormányzat elnökeként 300 millió forintos kerettel rendelkezett, de nem tartott beszámolókat, így az sem derült ki, hogy mire költötte a pénzt – írja az Index .

Elutasították az LMP feljelentését

A fővárosi főügyészség elutasította a Lehet Más a Politika feljelentését, amit a roma önkormányzat költekezése miatt tett – hangzott el az RTL Klub híradójában. A párt arra gyanakszik, hogy a romák munkához juttatására szánt uniós pénzt felelőtlenül használták fel. Például 300 millió forintért irodaházat vettek a...

Egy „sikeres” beilleszkedésről

Talán nem túl cinikus dolog azt állítani: ma nincs nagyobb akadálya a cigányság integrációjának, mint hogy néhány vezetőjének túl jól sikerült az asszimilálódás.

Farkas Flórián levelet küldött a szenátornak

Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, a Lungo Drom elnöke szerdán levelet küldött John McCain amerikai szenátornak, amelyben visszautasítja a republikánus politikus Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatos szavait.

Miniszterelnöki biztossá nevezték ki Farkas Flóriánt

Miniszterelnöki biztossá nevezték ki december 3-i hatállyal Farkas Flóriánt – tették közzé a pénteken megjelent Hivatalos Értesítőben.

Orbán: ez volt az elmúlt négy év legnagyobb jótéteménye a romáknak

A közmunka volt a legnagyobb jótétemény a roma közösség számára az elmúlt négy évben – mondta Orbán Viktor csütörtökön, miután megbeszélést folytatott az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökével, Farkas Flóriánnal.

Farkas Flórián tudott a készülő roma-kitelepítésről

Az Országos Roma Önkormányzat elnökét a polgármester tájékoztatta a rendeletről, aki azóta sem szólalt meg az ügyben.

Farkas Flórián arra kéri a romákat, a Fidesz-KDNP listájára szavazzanak

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke szerint a hazai cigányság legfőbb szövetségese a magyar kormány, ezért levélben arra kérte a roma nemzetiségi önkormányzatok képviselőit, hogy mozgósításukkal és szavazatukkal a Fidesz-KDNP listáját támogassák vasárnap az európai parlamenti (EP) választáson –...