Fidesz: provokáció az egész világ(uk)

szimbolikájában amúgy is elcseszett szobrot talán fel sem akarták állítani ténylegesen.

Lecsinált Gábriel és Turul-piszkozat

Talán a jelenlegi műtörténelmet Szakállyal hazudó hulladék-felállítást is csak egy szempontból sajnálja a kormányfő.

A nagy Szemét-díjas Gumicsont-Történész

a TV-műsorban megtehette volna, hogy a visszavonulását jelenti be.

Szélsőséges kampány-napok

Igen!

Rétvári: Marx volt az ősfasiszta

Talán már azt is kitalálta, hogy tulajdonképpen a kommunizmus ellen fellépő Horthy miként lehetett marxista.

Zsigó Róbert a szélsőjobbra kacsint

Mert azért nem árt tudni, hogy Magyarország egy többnemzetiségű ország. Állampolgárai felé az egyenlő elbírálással tartozó kormányzattal.

Deutsch és a demagógiai helyzetjelentés

Aki fellép a rasszizmus ellen – Kiáll a cigánybűnözők mellett

Amiben Jobbiknak igaza van

annak, akinek ellopják a termését, akit megvernek az utcán, akit meglopnak a buszon, akinek kifosztják a tanyáját, akinek megerőszakolják a barátnőjét vagy a lányát,... Annak nehéz megmagyarázni, hogy a közbiztonság annyira jó, amilyen jót el sem lehetne képzelni.

Nemzeti kétség

Álmomban két szélsőjobboldali voltam és játszottam egymással.

Könyvégető szabálysértők

könyvet égetni óriási hiba.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékére

Az orosz forradalomra visszalapozva talán a legfőbb tanulsága az lehet, az említett konvergens folyamatokat is figyelembe véve, hogy kár lenne elfeledni.

Az ifjú JFK különös napló-feljegyzései

John F Kennedy a németek között. Naplók és levelek 1937- 1945 címmel publikáltak Németországban egy kötetet, amely a későbbi amerikai elnök néhány, enyhén szólva, meglepő feljegyzését tartalmazza.

Hülyének nézés, motorizálva

Volt egyszer egy „Adj gázt!” elnevezéssel hirdetett motoros felvonulás.

Hülyének nézés, motorizálva

...A motorosok menetét azonban a rendőrség újra engedélyezte. A jogszabályoknak nyilvánvalóan teljesen megfelelő módon. Ahogy a jogszabályoknak, vagy a demokrácia szabályainak alig megfelelő megoldás az, amikor egy pártvezér szavára engednek, vagy tiltanak be valamit. Csapdahelyzet? Az. Velejéig becsapdásodott helyzet. Orbán Viktor...

Tovább lapoztunk a fasizmuson, anélkül, hogy megértettük volna

Bár Olaszországban látszólag a helyére tették a fasizmus történetét, a Mussolini-érával kapcsolatban még ma is sok a tisztázni való. Erről nyilatkozott a La Stampa című torinói lapnak Walter Veltroni volt olasz kulturális miniszter, Róma egykori főpolgármestere.

Bartus László: Visszaadom a Magyar Érdemrend középkeresztjét

...Széles Gábor megítélésében nem lehet enyhítő körülmény, hogy az elmúlt években szervezője volt a kormányt támogató “Békemeneteknek”. Ezek az Echo TV szellemiségében félemlítették meg azokat, akik Szaniszló Ferenc és Bayer Zsolt jegyzeteinek céltáblái voltak. A Széles Gábor által társrendezett gyűlöletmenetek...

A házi nácipálinka receptje

Egyszerű, olcsó, az alapanyagok minden nemzetállam háztartásában megtalálhatók. A recept a boldog békeidőkből származik, egyenesen a dédi vaníliaillatú konyhájából, ám kis találékonysággal ma is használható.

Fasiszta államról beszél a Gépnarancs is

Az Amerikai Népszava májusban írt először arról, hogy Orbán Viktor diktatúrát épít, és az Unió első fasiszta államát hozza létre.

Az LMP szerint a szlovák államfő a magyar nemzetet sértette meg

Az LMP szerint a szlovák államfő a magyar nemzetet sértette meg, amikor Esterházy Jánost a felvidéki magyarság két világháború közötti vezetőjét Hitler és a fasizmus hívének bélyegezte.

Tudományos fasizmus

A koppenhágai ENSZ konferencián készül támadást intézni az Obama-kormányzat klímapolitikája és a "tudományos fasizmus" ellen az amerikai republikánusok konzervatív szárnya.

Hitler kijelentette, hogy az utolsó emberig kiirtja a zendülőket

Berlin. 1934. július 1.

huszadikszazad.hu - Nyolc és félmillió választó Mussolinire szavazott

Vasárnap a fasizmus hatalomrajutásának tizedik évfordulóján népszavazás utján kérdezte meg Mussolini Olaszország népétől, hogy helyesli-e, vagy helytelelniti az ő uralmát.

Tóta W. Árpád - Igény, az volna rá

Na, kuss lesz itt a csattogó bakancsoknak.

Horvátország - fasiszta gyökerek?

Egészen ízléstelen dolog történt Horvátországban: usztasa egyesület alakult Zadarban.