Fejleszti a légvédelmi rakétarendszert a Honvédelmi Minisztérium

A Mistral légvédelmi rakétarendszer 2016 és 2018 közötti képességnövelő bővítéséről kötött szerződést a Honvédelmi Minisztérium (HM) Védelemgazdasági Hivatala az MBDA France képviselőivel kedden Budapesten.

Játék puskát fogtak a Parlamentre

Egy Kalasnyikovnak tűnő valamivel hajókázott a Dunán egy hatfős társaság. Éppen az Országház előtt haladtak, amikor felemelték az eszközt. "Megdöbbentem, amikor jelentették az esetet" – mondta a Zsaru Magazinnak Csepi László őrnagy, a Parlament biztonságáért felelős alakulat ügyeletese, hozzátéve: benne volt a pakliban, hogy...

Lőfegyverrel és karddal akart elégtétel venni Oroszlányon

2014. március 23-án (vasárnap) hajnalban Oroszlány egyik szórakozóhelyén egy férfi fegyvert nyomott egy ismerőse fejéhez, később pedig lakásánál jelent meg egy karddal - elégtételt akart venni. A rendőrségen kötött ki.

Így viseli meg a háború a gyerekeket

Kétség kívül az év legmegrázóbb videóját hozták nyilvánosságra a világon zajló háborús események kapcsán.

Százezer lőszert vettek a Parlament őreinek

Mostantól cirka 17 millió forintért gyakorolhatnak lőni az országgyűlési őrök egy éven át – írja a Blikk. A lap szerint százezer darab kiképzési lőszert rendeltek nekik, s október közepétől egy esztendőre kibéreltek számukra a IV. kerületben egy lőtermet. Az Országgyűlés Hivatalától megtudták, hogy évente átlagosan...

Meglőtte játszópajtását egy 12 éves gyerek

Légpuskával meglőtte 12 éves játszótársát egy gyerek a Komárom-Esztergom megyei Kecskéden – értesült a HavariaPress. Az elmúlt hétvégén történt a baleset egy kecskédi családi ház kertjében. Két gyermek játszott egy légpuskával, a kert fölött elrepülő madarakra lőttek. Mikor a 11 éves gyermek célra emelte a légpuskát, a...

Célegyenesben az új világrend

A nemzetközi pénzpiac nem használ egyezményes nyelvet.

A CIA megkezdte a fegyverek szállítását a szíriai felkelőknek

Lapértesülés szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megkezdte a fegyverek szállítását a szíriai felkelőknek.

Fegyverrel viccelődik a kisbabájával

Jó poénnak gondolta egy fiatal édesanya, hogy lefényképezi saját magát, amint ráfogja a pisztolyt a kislányára, aztán feltölti a fotót a Facebook-ra.

Videó! Élesített géppisztolyt, pisztolyt, lőszereket talált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei különféle fegyvereket és lőszert is találtak egy szerb kamionban Röszkénél; a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a szerb sofőrt őrizetbe vette és eljárást indított ellene.

Lelőtték az ámokfutót Szombathelyen (folyamatosan frissítve)

Fegyvernek látszó tárggyal kezdett ámokfutásba egy negyven év körüli férfi Szombathelyen a 11-es Huszár úton a pszichiátrián pénteken kora reggel.

Egyenjogúság és egyenkötelesség- Norvégiában a nőket is sorozzák

Norvégiában a nőknek is kötelező lesz a sorkatonaság- olvasom. Ezzel Európában az első és egyetlen olyan ország lesz, amely ezt a kötelezettséget az eddig gyengébbnek gondolt (még ha nem is mindenben, sőt, néhol egyenesen erősebbnek hitt) nemre is kiterjeszti.

Amerikai csúcstechnikai fegyverrendszerek terveihez fértek hozzá kínai hackerek

Kínai hackerek fértek hozzá a legérzékenyebb és legfejlettebb technikát képviselő amerikai fegyverrendszerek terveihez - közölte kedden a The Washington Post egy, a Pentagon számára elkészített jelentésre és washingtoni kormányzati forrásokra hivatkozva.

Hamis okmányokkal, fegyverrel próbálta átlépni a letenyei határt egy vecsési férfi

A férfi Porschéjének átvizsgálásakor a zalai rendőrök megtaláltak egy német állampolgár nevére kiállított mozgássérült igazolványt, egy gáz- és riasztófegyvert a hozzá tartozó lőszerekkel, melyhez a gyanúsított nem rendelkezett engedéllyel valamit egy teleszkópos viperát.

Szentendrei lövöldözőt keres a rendőrség

A rendőrség egy szentendrei férfit keres, aki többször is meglőtte az élettársát, aztán beült a Jaguárjába, és elhajtott.

Fegyverrel rabolt játékautót

A 35 éves férfi rátámadt egy 16 éves fiatalemberre, hogy elvegye távirányítós kocsiját.

Fegyvert találtak a baki óvoda padlásán

A baki óvoda egyik dolgozója tett bejelentést a rendőrségen, miszerint kábelezés közben egy fegyvert találtak a padláson.

Banglades milliárdos hitelt kap fegyvervásárlásra Moszkvától

Banglades egymilliárd dolláros hitelt kap Moszkvától, amelyen orosz fegyvereket vásárolhat - jelentette be kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután fogadta a dél-ázsiai ország kormányfőjét.

Elképesztő fegyverek, melyek nem jutottak fel a repülőgépekre

Amerikában nem veszik félvállról a légi járatok biztonságát.

Könnyebben védhetjük magunkat

Szigorítás - főleg ez a tendencia jellemzi a büntető törvénykönyv jövő nyártól tervezett változtatásait.

Fegyveres rabló [képi humor]

Bezárva is félelmetes

Fegyveres rablóval szálltak szembe a boltosok - Videó!

Fegyverrel a kezében hadonászott a rabló, de a leicesteri bolt dolgozói nem ijedtek meg tőle, egy bottal védekeztek.

Négyéves fiú megölte apját, mert nem kapott meg egy játékgépet!

Egy szaúd-arábiai négy éves kis fiú lelőtte édesapját annak pisztolyával, miután a szülő hazaért a bevásárló körútjáról, és nem vitte haza azt Playstation-t, amiért gyermeke könyörgött.

Fegyvertörvény: a fegyverhez jutás nem lett könnyebb

Nem liberalizálták a fegyvertartást Magyarországon: a 2004-es fegyvertörvény márciusban elfogadott módosítása csupán az adminisztrációs, bürokratikus terheket enyhíti – cáfolta a törvénymódosítás kapcsán felmerült téves értelmezéseket lapunknak Székely István, az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar...

VV5: Fegyverrel fenyegette meg Péter Attilát (videó)

Péternek elege lett, hogy Attila pimaszul visszaszól neki, és nem fogad szót.

A pénztárosnak táska helyett véletlenül pisztolyt adott a rabló

Táskája helyett véletlenül a pisztolyát nyújtotta oda a pénztárosnak egy bankrabló akciója során Londonban.

Megátkozta a bíróságot a féltékeny, roma-gyűlölő asszony

Az ítélethirdetés után megátkozta az őt elmarasztaló bíróságot egy 72 éves nő.

A rendőrség nem tervezi Brad Pitt kihallgatását

Jelenleg nincs olyan adat, amely indokolttá tenné Prad Pitt kihallgatását a lefoglalt fegyverekkel kapcsolatban - jelentette ki az MTI-nek Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője pénteken, cáfolva a Blikk információját.

Elpuskázott szünidő Miskolcon? - Közös felelősségünk gyermekeink biztonsága!

Súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy fiatalkorú fiúval szemben, aki légfegyverrel lövéseket adott le a napokban Miskolcon.

Ezért NE pózolj fegyverrel a Facebook-on!

Ha nem szeretnéd, hogy az NNI kommandósai törjék rád az ajtót, mint ahogy az tették P. Mártonnal, akkor a közösségi oldalakon való fegyverrel pózolást érdemes átgondolni.