Átadták a Károlyi-kastély felújított lovardaépületét

A kastély építtetője, Károlyi György a reformkor egyik legfontosabb szereplője volt. Az 1838-as pesti árvíz idején evezősökkel csatlakozott Wesselényihez, az árvízi hajóshoz, és körülbelül kétszáz ember lelt menedékre a Károlyi-palotában.

Fehérvárcsurgó vadaspark - Pe-Ki Apartmanok

Az ősember, kelták, rómaiak, Szent István később Hunyadi Mátyás, majd Ferenc József is tudták, hogy nagy és kisvadban bővelkedő erdő, mely sikeres vadászatot ígér.

Melléképület égett Fehérvárcsurgón

A tűzoltók hét vízsugárral oltották el a tüzet.

Baleset történt a 81-es főúton Fehérvárcsurgó térségében, ketten megsérültek

Fehérvárcsurgó térségében forgalomkorlátozásra kell számítani.

fmc.hu - Máté Péter slágerektől lesz hangos Fehérvárcsurgó

Augusztus 14-én, vasárnap este fél 9-kor kerül sor az Egy darabot a szívemből című előadásra, melyen Máté Péter-slágerek követik majd egymást.

A nyár végéig lezárul a Károlyi kastély fogadóközpontjának felújítása

Folyamatosan figyelemmel kísérjük  a Móri Járás (egyben Magyarország) egyik legszebb műemlékének, a fehérvárcsurgói Károlyi - kastélynak felújítási munkálatait. Új hírekről számolhatunk be:

Jó ütemben halad a Károlyi kastély fogadóközpontjának felújítása Fehérvárcsurgón

Korábban már hírt adtunk a fehérvárcsurgói Károlyi - kastély fogadóközpontjának valamint parkjának felújításáról, azok elkezdéséről.

Teljesen megújul Fehérvárcsurgón a Károlyi kastélykert a tóval

Alig egy hete olvashatták lapunkban, hogy elkezdődött a turisztikai fogadóközpont építése a Fehérvárcsurgói Károlyi - kastélyban.

Turisztikai fogadóközpont épül a Fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban

Kezdetét vette a fehérvárcsurgói Károlyi kastély turisztikai fogadóközpontjának fejlesztése.

10. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, 2014. Fehérvárcsurgó

2014-ben már tizedik alkalommal rendezik meg a Károlyi kastélyban, Fehérvárcsurgón az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat - idén május 30. és június 1. között.

Átadták a megújult Gaja-völgyi tájcentrumot

Átadták az összesen mintegy 100 millió forintból megújított Gaja-völgyi tájcentrumot csütörtökön: a tulajdonos Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. felújította a Kelet-Bakonyban az Országos Kéktúra útvonal erdőgazdasági területen futó szakaszát, vadasparkját Szent Istvánról nevezte el, valamint létrehozta a...

10. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, 2014. Fehérvárcsurgó

2014-ben már tizedik alkalommal rendezik meg a Károlyi kastélyban, Fehérvárcsurgón az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat - idén május 30. és június 1. között.

Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok 2014., Fehérvárcsurgó, Károlyi-kastély

2014. május 30 - június 1. (péntektől vasárnapig) a Károlyi - kastélyban.

Hová tűnt az ígért 2000 liter gázolaj ?

Fehérvárcsurgói gyanúsítottja, magyaralmási kárvallottja van annak a bűncselekménynek, melynek elkövetőjét március 26-án állította elő a rendőrség.

240 millióból megújul a fehérvárcsurgói Károlyi

Jó hírt kaptunk: a térség egyik kedvelt, gyönyörű (sokak szerint a legszebb kastély a régióban) műemlékének, kirándulóhelyének, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélynak a kertjét jelentős ráfordítással felújítják - mindannyiunk örömére. Itt olvashatja az idei fehérvárcsurgói Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok...

Kétméteres harcsát fogott

A minap nagyszerű fogást könyvelhetett el a fehérvárcsurgói víztározónál egy szerencsés horgász.