Fekete István: A koppányi aga testamentuma

„Fogd meg a földet, mert az az ország.” Az idén 53 éve elhunyt Fekete István, József Attila-díjas író műveit mindannyian szívünkbe zártuk.

Vers a hétre – Fekete István: Ünnep után

“és tiszta, mint a szálló, szűzi hó, / mint az imádság, a legutolsó…

A bereki ember, Fekete István

Szeretni csak azt tudjuk, amit ismerünk.

40 éve Vuk a kedvenc rókánk

Fekete István Vukjának megformálásánál nem volt egyszerű dolga Dargay Attilának, hiszen a róka a legtöbb történetben negatív figura, s korábban nemigen jelent meg rajzfilmekben, pláne nem kölyök korú.

Titkos kalendárium Fekete Istvánnal

Fekete István születésének 120. évfordulója alkalmából Titkos kalendárium címmel vándorkiállítást indított útjára a Móra Könyvkiadó.

Fekete István: Jó lenne hinni

Bogáncs, Tüskevár, Téli berek, Hú, Vuk, Kittenberger Kálmán élete és sorolhatnánk.

Fekete István Matula-kunyhója

A tájleírás alapján szinte teljesen pontosan azonosítható, hogy hol állt egykor az a nádkunyhó, majd később téglaház, amely Fekete István Tüskevár és a folytatásaként megírt Téli berek című regényének “főszereplője”, de legalábbis fő helyszíne volt.

Fekete István az Édesapám volt…

“Édesapámat mindig rajongva szerettem és bálványoztam.

21,5 milliót kóstált Fekete István Tüskevár (Matula iskolája) című regényének kézirata

A kikiáltási ár többszöröséért, 21 és fél millió forintért kelt el Fekete István: Tüskevár című regényének eredeti, tintával írt kézirata a Múzeum Antikvárium 33. árverésén pénteken Budapesten.Az aranyfestékkel, vászonkötéssel ellátott szöveget az író 1956. június 29-én kezdte írni.

118 éve született Fekete István

1900. január 25-én született Fekete István író, vadász, halász, egy letűnt, régi világ hírmondója.

“A remény nem törött szárnyú madár”

Bogáncs, Lutra, Kele, Köd, Vuk, Téli berek vagy Tüskevár?

Dallamos Villamos- „Egy délután, amikor a magyar daltól hangos a körút”

Külföldi videófelvételeken gyakran láthatunk random megmozdulásokat metrón vagy egyéb tömegközlekedési eszközön: fiatal zenészek hangszert ragadnak és így szórakoztatják az utasokat.

Fekete István füveskönyve

Műveit, kristálytiszta, pihentető prózáját, humorát felnőttek talán még jobban élvezhetik, mint az ifjabb olvasók.

Tudta, hogy ez lett volna az eredeti címe a Tüskevárnak?

Egy fotót rakott ki a Pesten Hallottam Facebook csoportba Cser Anikó Panni, aki a kép mellé szöveget is írt.

A Tüskevár Matula bácsija

Ő játszotta Matula bácsit a Tüskevárban és Koncz bácsit az Indul a bakterházban.

Fekete István nyomában

Fekete István népszerűsége máig töretlen, a természettel együtt élő és érző, annak titkait jól ismerő ember volt, írásaival új műfajt teremtett.

111 éve született Fekete István

Éppen száztizenegy éve született Fekete István író, aki úgy szerette a természetet, ahogy azt kell.