Így még nem látta Orbán Viktort drukkolni Felcsúton

 Az állami televízió nem tudta kivárni, hogy lemenjen a Puskás Akadémia – Debreceni VSC bajnoki mérkőzés első perce, és máris a VIP-szektorra irányította a kamerát, pontosabban Orbán Viktorra, aki pár órával korábban a szomszédos Bicskén kampányolt a Fidesznek.

A szomszéd leugrott meccset nézni Felcsúton

Orbán Viktor fagypont körül.

Mészáros Lőrinc, aki Orbán Viktor vagyonát gyűjti - Városi Kurír

Gazdasági csodafegyver lett Mészáros Lőrinc.

Vasárnapi Orbán-kabaré - Városi Kurír

A végén még azért is hazaáruló leszek, mert most a románoknak gázügyben inkább hiszek, mint a felcsúti pávatáncosnak!

Rákérdeztek Mészárosnál a magángépre, itt a válasz

A felcsúti polgármester azt mondta, ő is csak bérli a gépet.

Mit kevesell a focista? Autó, lakás, havi nettó két milliós fizetés... - Városi Kurír

Döbbenetes közleményben magyarázza az Újpest FC, hogy miért nem utazott a csapat edzőtáborába a 25 éves középpályás, Windecker József.

Mészárosné "fentről" kapja az ihletet - nem Orbántól, még feljebbről - Városi Kurír

Hiába, a nép egyszerű gyermekében szunnyadó őstehetség utat tör magának, ha akarja a szentem, ha nem.

Soros György és Mészáros Lőrinc titkos találkozója - Városi Kurír

December 28-30 között bizalmas megbeszélésre került sor Soros György és Mészáros Lőrinc között Felcsúton.

Csöves kezdet: kéne még pár gázszerelő ebbe az országba

Politikai kapcsolatok nélkül aligha vár fényes pálya a gázszerelőkre, pedig most hiányszakma – mondják a HVG által megkérdezett mesterek. A legtöbben mégsem irigykednek Mészáros Lőrincre, sőt a bukását is elképzelhetőnek tartják.

Lendvai Ildikó: Hajrá teakonyhák! - Nemzeti TAO-lélektan - Városi Kurír

A TAO egyedülálló tündöklése és ….

Hír TV: minimálbér alatt keresnek a felcsúti akadémia dolgozói

A Hír TV szerint a takarítók és a karbantartók bére nem éri el a hivatalos minimálbér szintjét sem.

5,4 milliárdnyi taopénzt kaphat a felcsúti akadémia

A korábbi hírekkel ellentétben nem 2,3, hanem 5,4 milliárd forint taopénzt kaphat a felcsúti fociakadémia – derül ki az MLSZ adatbázisából.

Mészáros gazdagabb, mint a Horthy-korszak két grófja és hercege volt

Nagy fába vágta a fejszéjét az atlatszo.hu. Megpróbálta összehasonlítani a Horthy -korszak leggazdagabb uraságainak és Mészáros Lőrincnek, a NER  teremtményének a vagyonát. 

Többféle Mészáros Lőrinc van.

Többféle Mészáros Lőrinc van.

Felcsút és Mészáros Lőrinc fejet hajtott a gender előtt

A település elkötelezte magát a genderpolitika végrehajtása mellett, egyelőre csak papíron.

Most kapaszkodjon meg! Kiderült, ki is valójában Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc olyan mint a foci. Mindenki érteni, tudni véli, mi is a lényege. Üdítő a változatosság: végre megvan az ember, aki megfogta a lényegét.

Alaposan kitömte a Videoton a Mezőkövesdet, 4-0 lett a meccs

Felcsúton alig ezerkétszáz ember előtt tömte ki a fehérvári Videoton a Mezőkövesd csapatát, a Videoton ráadásul még a tabella élére is állt a győzelemmel.

A kormány kedvenc arab családja korábban nem a Fideszt támogatta

2010-ben még a Jobbik környékén tűntek fel Naffáék, akik mostanra a kormánypárt keleti kulcsemberei.

Kinek áll érdekében rettegésben tartani az országot? – kérdezi a Migration Aid

„A fejétől bűzlik a hal – foglalja össze évszázadok népi bölcsességet a mondás. Ha Őcsény a hal, mit árul el ez nekünk a politikai elitről? Kinek állhat érdekében félelembe és szorongásba taszítani egy egész országot? Milyen tervről akarja elterelni a figyelmet a sorosozás?” – írja a Migration Aid menekültsegítő...

Jávor Benedek: folytatjuk az ellenőrzést

Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának delegációja ellenőrző látogatása során információkat gyűjtött az uniós pénzek magyarországi felhasználásáról.

Iskoláslányokkal takaríttatták fel a Felcsúti állomást

Megerősítette lapunknak a felcsúti jegyző, hogy általános iskolások szedték a szemetet.

Orbán mindent bevetett: gyerekmunka Felcsúton

Nagy volt a sunnyogás a felcsúti kisvasút EU-s ellenőrzése körül, mindent bevetettek, hogy kihozhassák a szellemvasútból, amit lehet.

EP képviselők a magyarra ferdített Disneyland kisvasútján

Igazi, hamisítatlan magyarra ferdített disneylandi hangulat.

Ma érkeznek az uniós ellenőrök, akik Orbánék kisvasútját is megnézik

Szerdáig vizsgálódik Magyarországon az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának delegációja, amelynek vezetője politikailag semleges látogatást ígér. A kilenc európai parlamenti képviselőből, az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság munkatársaiból álló delegáció nem csak a felcsúti kisvasutat...

Őszinte beszélgetés Mészáros Lőrinccel

Kötetlen beszélgetésre hívta meg az újságíró társadalom elitjét, az Echo tévé, a Karc FM, a Magyar Hírlap és a megyei napilapok vezető munkatársait Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester. Az oldott hangulatról a házi főzésű sertéspálinka gondoskodott

Mészáros Lőrincet nem érdekli Felcsút jövője?

Orbán Viktor szülőfalujában vizsgálódna az Európai Unió Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága.

Orbán Viktor királyként kormányoz - a Die Zeit beszámolója

Steffen Dobbert, a Die Zeit újságírója szerint Orbán hét éves kormányzása alatt úgy megváltoztatta az országot, ahogyan előtte egyetlen választott politikus sem.

Gábor György: Naná, hogy Lázár János őrjöng - Tahó bunkók ezek mind!

Érthető, hogy nem smakkol Lázár Jánoson keresztül a magyar nemzeti kormánynak, hogy az Európai Unió illetékesei szeretnék tudni, mi újság az ország szintúgy nemzetinek mondott igencsak kis vasútjával.

Fideszes emléktúra Felcsúton – Rónaszékiné kampánycsapata egyik ámulatból a másikba esett

Ugyan vége a nyárnak, de Rónaszékiné és a fideszes kampánycsapat bősz örömmel arcán vette be Felcsút dimbes-dombosnak ugyan nem mondható, de kies táját.