Nováknak le kell mondania a pedofíliát segítő bűnözőnek adott kegyelem miatt

Novák Katalin súlyosan visszaélt a kegyelmi jogkörével, amikor a magát "gyermekvédőnek" nevező fideszes kormány "fülbevalós" köztársasági elnökeként kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthonban történt pedofilügyben elítélt igazgatóhelyettest, aki megpróbálta az áldozatokat arra kényszeríteni, hogy vonják vissza a...

Kormányzati titkolózás - Reakciók a tengerentúlon és nálunk

Miközben nálunk, mint a hétköznapok része szinte elfogadott a kormányzati titkolózás az „Államokban” még egy látszólag banális egészségi probléma elhallgatása is komoly felháborodást kelt.

Hamis ígéretek és késleltetett beruházás Hévízen – a Fidesz közeli kivitelezőnek mondjuk kényelmes

Hévíz belvárosa évek óta építési terület, ami a helyiek szerint a Fideszhez közel álló kivitelező cég számára kedvező, ugyanakkor az egykori buszpályaudvar helyén kialakuló teret 2021 óta képtelenek befejezni – írta meg a Népszava.hu.

Megemelték volna a lengyel politikusok fizetését, a népharag miatt visszatáncolt a tervtől a kormánypárt vezetője

A nagy felháborodás hatására a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) vezetője, Jarosław Kaczyński nyilvánosan állt el pártja ötletétől.

ByeAlex reméli, hogy "még a buszbérletre valót" is leperlik Opitz Barbi exéről

Nemrég kikerült a netre a magyar énekesnőről egy intim videó, melyet volt barátja osztott meg. Több népszerű előadó szerint eléggé aljas dolog volt ezt tenni, köztük van ByeAlex is.

Brutálisan meggyilkoltak egy ukrán jogásznőt, tüntetnek miatta

Egy ukrán jogásznőt találtak holtan újév napján Kijev mellett, az ügy hatalmas botrányt okozott, mert a jogásznő korábban elérte, hogy egy befolyásos bíró rokonát megbüntessék a nő testvérének halálos közúti balesete miatt.

Elítélt háborús bűnösök oktathatnak a szerb katonai akadémián

Egy háborús bűnökért elítélt egykori tábornok lehet az egyik oktatója a belgrádi katonai akadémiának, a szerb közvélemény fölháborodott. Két másik, ugyancsak háborús bűnökkel vádolt oktató is érkezhet még az akadémiára.

Mindenki a BKK-n sír és nevet, beindult a mémgyár is

Mutatjuk a termést.

Ferenc pápa felháborodott minden bombák anyján

A pápa elfogadhatatlannak tartja, hogy az amerikai hadsereg „Minden Bombák Anyjának” keresztelte a legnagyobb nem nukleáris robbanóeszközét.

Elárasztották a dühös kommentelők Rétvári oldalát

Ahogy nemrég megírtuk , az Emmi KDNP-s államtitkára egy ismerőse Facebookon posztolt fotójával akarta bebizonyítani, hogy miért jó az embereknek a vasárnapi zárva tartás és miért nincsenek veszélyben a munkahelyek.

Videóra vette, ahogy 2 éves kislánya cigizik

Óriási felháborodást váltott ki az a videó, melyben egy apuka cigarettát ad 2 éves kislányának és a videón biztatja, hogy dohányozzon.

Homoszexuális válasz a rasszista botrányára

Múlt héten egy fehér bőrű főnöknőről jelent meg fotó, amint egy fekete női bábut használt széknek. Megjelent rá a válasz, férfi kiadásban.

Broki miatt osztottak sallert a nézők a BBC-nek

A brit alattvalókat sokkolta, hogy egy péniszt láttak jövendő királyuk fején a közszolgálati csatorna élő adásában. (Kép lentebb.) Ez persze nem akadályozta meg őket abban, hogy amikor a szemforgatásban kimerültek, látásuk visszatért, és a tiltakozó e-mailek megírásával is végeztek, Twitteren és Facebookon terjesszék a...

Kiverte a biztosítékot a divatcigi!

Új termék a dohánypiacon.

Megcsonkították a temető tujáit -

Ismeretlen tettesek legallyaztak tucatnyi tuját és pár díszbokrot a garabonci temetőben.

Pofon visszakézből

Vajon a fiatalok körében egyre népszerűbb site, egy újabb "humoros" weboldal vagy a személyiségi jogsértés melegágya?

Felháborodás egy brüsszeli kiállítás miatt

Hatalmas felháborodást váltott ki az uniós tagországok körében egy Brüsszelben megnyílt kiállítás.

Napi standolás: keserű korty a kocsmárosoknak

Egyszer már megkísérelte a kormány a napi standolás bevezetését, de a széles körű vállalkozói felháborodást követően csupán rövid ideig élt a szabály.