Vége! Hatalmas változás a Telexnél: kulcsember távozik, minden tisztségéről lemond

Dull Szabolcs közösségi oldalán magyarázta meg döntését. 

Kijöttek a számok: ennyi tanár mondott fel az iskolakezdés óta

Itt a júliust követő második hullám.

„Inkább lennék ausztriai mosogatófiú, mint idehaza lehajtott fejű tanár” – felmondott a vasalódeszkás pedagógus

A státusztörvény miatt felmondott Vezsenyi László, a híres vasalódeszkás tanár, aki 32 évig tanított a makói József Attila Gimnáziumban – írta meg a hvg.hu.

Eldurvult a poloskahelyzet: felmondtak az ápolók, és kirúgták az igazgatót

Augusztus elején több videófelvétel mutatta be, hogy ágyi poloskák elárasztották a szentgotthárdi pszichiátriai betegek otthonát – írta meg az Index.

Olyan jól sikerült az egészségügyi szakdolgozók béremelése, hogy van, aki 50 ezerrel keres kevesebbet

Máshol az okoz gondot, hogy a 18 százalékos emelés nem vonatkozik minden pótlékra – Debrecenben ezért 200-an mondták fel az önként vállalt túlmunkát.

Lassan kifogyunk a határvadászokból: eddig 394-en mondtak fel

Hiába a toborzós kampány, egyre kevesebb a határvadász.

Távozótanár-számláló indul a fideszes kormány hazudozása ellen

A fideszes kormány által a pedagógussztrájkok elleni bosszúként összerittyentett státusztörvényt a jövő héten fogadják el a Fidesz képviselői.

„Meg szeretnék élni a fizetésemből, ezt szívesen kipróbálnám” – otthagyják munkahelyüket a rangos iskola pedagógusai

Az ország egyik vezető gimnáziumában további tanárok nyújtották be felmondásukat – közölte a Telex.

Gyűlnek a letétbe tett felmondások a státusztörvény miatt, a Tanítanék egyik alapítója is csatlakozott

Mint ismert, az új szabályozás minden eddiginél nagyobb felháborodást váltott ki.

Egyre riasztóbb a helyzet! - Mire készülhet Putyin Európa ellen?

Hivatalos képviselőjének nevezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettest abban az eljárásban, amelynek keretében Oroszország fontolóra veszi, hogy kilépjen-e az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésből (CFE).

Hogyan mondjunk fel?

Manapság talán nincs is olyan, aki nem mondott volna fel már legalább egyszer a munkahelyén.

Elegük van: tömegesen mondhatnak fel az orvosaink

A Magyar Orvosi Kamara rendkívüli küldöttgyűlésén úgy döntöttek, hogy nem várnak tovább, letétbe helyezik a felmondásukat, mert nem javul a helyzet.

Ámokfutók miatt veszti el a munkáját két tiltakozó tanár

A budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanárai eddig bírták az oktatásért felelős politikusok ámokfutását.

Népszava: az utolsó dolgozókat is elküldik a Tungsramtól

A lap információi szerint mindössze 30-40 munkavállaló marad a februárban országosan még 3000 főt foglalkoztató gyárnál.

200 tanár radikális megoldást jelentett be, ha újabb retorziók érik kollégáikat

A Tanárok a Tanárokért Csoportnak a hvg.hu-hoz eljuttatott közleménye alapján mintegy 200 pedagógus vállalja, hogy ezentúl bármilyen, a kollégáikat érő súlyos retorzióra azonnali munkabeszüntetéssel válaszolnak mindannyian.

10 szülésznő felmondott a Szent Imre kórházban – Ezért

Már tíz szülésznő adta be a felmondását a budapesti Szent Imre kórházban, írta meg az RTL Híradó .

Több mint két éve nem mondhatnak fel a katonák, pedig sokan mennének a seregből

Még azokat sem engedik el, akiknek már lejárt a szerződése.

Élő adásban mondott fel a debreceni rádiós: bejelenteni senki nem szeretné, pedig szerinte ez nem kérdés, ha Magyarország leggazdagabb emberének dolgozik

Molnár Gina, a debreceni Best FM rádió műsorvezetője élő adásban jelentette be, hogy távozik a rádiótól.

Hegedűs Zsuzsa: az okafogyottá válás nem jelenti azt, hogy visszavonnám a felmondásom, már ki is költöztettek az irodámból

Hegedüs Zsuzsa alaposan felkavarta az állóvíznek korántsem mondható politikai helyzetet, pénteken nyilvánosságra hozott levelében lemondott posztjáról.

Az Egyesült Államok felmondja a Magyarországgal kötött 1979-es adóegyezményt

Magyarország vétót emelt az EU által bevezetni tervezett 15 százalékos globális minimumadó ellen, erre lépett az amerikai pénzügyminisztérium, amely már évek óta hangoztatja aggályait az egyezménnyel kapcsolatban.

A tanárok azért nem mondanak fel, mert a rossz gazdasági környezet

Érvelés a fideszből: most rosszul megy a gazdaság.

Felmondási idő: Mikor mennyi jár és mik a kötelezettségek?

A felmondási idő egyszerre biztosítja a munkavállaló nyugodt munkakeresését, illetve lehetőséget ad a munkaadónak arra, hogy legyen ideje pótolni a kieső munkaerőt.

Hihetetlen felmondási hullám a kormánymédiánál

Ezúttal nem az Index, hanem a testvéroldal, az ugyancsak a kormánymédia fontos tagjához az  Indamediához tartozó Dívány szerkesztőségének nagy része távozik.

Akár egy órán keresztül is tarthat a kritikus betegek útja a kórházba, miután Zalaegerszegen hét traumatológus is felmondott

Nagykanizsára, Szombathelyre, vagy akár a kaposvári kórházba is szállíthatják a betegeket a mentők, miután a zalaegerszegi kórházban nemrég hét traumatológus mondott fel.

Nagy a baj a zalaegerszegi kórházban, csak sok tíz-kilométerekkel odább van ellátás – Kásler vizsgálatot indított az ügyben

A Zala Megyei Szent Rafael Kórházban hét traumatológus mondott fel, Kásler Miklós soron kívüli vizsgálatot indított. 

Indul a felmondási hullám? Héttől újra felmondhatnak az egészségügyisek, és a rendőrök

A hrportal.hu számolt be arról, hogy eddig egy november végén megjelent rendelet tiltotta meg az egészségügyi és rendvédelmi dolgozóknak, hogy éljenek a rendes felmondás lehetőségével.

Burul a bili: Kiderült, miért mondott fel a lélegeztetőgépeken óriásit kaszáló cég könyvelője

A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben felfüggesztette egy, a tavalyi lélegeztetőgép-beszerzésben erősen érintett cég, az OTT-One Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését — a hírről mi is beszámoltunk.

15-ből 3 orvos írt csak alá, leáll az egyik osztály működése egy fővárosi kórházban

A kórház így nem tudja vállalni a gasztroenterológiai és vérző ellátást, és a peremterületek mellett a XVIII. kerület általános belgyógyászati ellátását sem.

Sok egészségügyis még most sem ismeri, mi lesz az új munkaszerződésében

Emiatt sokan fontolgatják, hogy otthagyják a pályát.

Winkler Róbert felmondott a Totalcarnál - "...te vagy a Totalcar, nem tudsz felmondani!..."

Winkler Róbert augusztus elején az egyik videójában arról beszélt, hogy miután az Index szerkesztőségének nagy része felmondott júliusban, neki is fel kéne mondania az Indamedia-csoporthoz tartozó Totalcarnál.