Minden amit a 79 éve felszabadult budapesti gettóról tudni kell

Európa utolsó, egyben egyik legnagyobb gettója- létrehozásáról a nyilasok a rendeletek betartatására hivatott, zsidó vezetőkből választott Zsidó Tanácsot 1944. november 18-án értesítették, és a borzalom ismét szintet lépett.

Hetvenöt év után ismét: Budapest szabad!

Magyarországot a huszadik században a nácik oldalára sodorta az ostoba és felelőtlen "keresztény-nemzeti kurzus".

Április 5 lehet hazánk Fidesztől való megszabadulásának napja

Merész megfogalmazásokba bocsátkozott az Európa Blokk. A CEU körüli tüntetések kapcsán azt írják, hogy az a változás, amit régóta várunk, akár a mai nappal is bekövetkezhet.

Kunhalmi: Mindig újra lehet kezdeni

Az MSZP fővárosi elnöke szerint a magyar nemzet, a magyar szellem története az újrakezdésről szól, arról "a teremtő erőről", hogy akármilyen nehéz a helyzet, mindig újra lehet kezdeni, létre lehet hozni valami újat.

Gondolatvilágban: A Húsvét az Emberé, de nem apolitikus

Érthető tehát, ha a Fidesz fél.

Női kézilabda vb - Hajdu: már felszabadultan játszhatunk

Túl vagyunk a legfontosabb mérkőzésünkön, most már felszabadultan játszhatunk – vélekedett Hajdu János, a szerbiai világbajnokságon negyeddöntőbe jutott magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Felszabadulás, felszabdalódás.

Április 4.-e kapcsán tehát érdemes lenen azon is eltöprengeni, hogy miért kell kockáztatni egy hasonló történelmi helyzetet, mint amelyik 1945. április 4.-éhez vezetett.

Meg ne feledkezz róla, ma van: Felszabadulásunk ünnepe

Egy elmélkedés a "fasizmus alóli felszabadulásunk ünnepén" + tanár olvasónk írása

EFT-vel elmúltak a pánikrohamok

Saját sikertörténetemet szeretném megosztani a kedves olvasóval.

Lábaskúra (saját élmény)

A gondolat nagy úr.

Ruszkibaka - Éljen április negyedike! Hazánk felszabadulásának 64.-ik évfordulója!

a meleg költő megemlékezése az ünnepről