Szerettem a Dunát, mármint a Duna TV-t - Városi Kurír

Bevallom egy nagy gyengeségemet: valaha szerettem a Dunát.

MKP: minél több magyarnak szavaznia kell a novemberi szlovákiai választáson

A Magyar Közösség Pártja elnöke, Menyhárt József szerint minél több magyarnak el kell mennie szavazni november 4-én, mert sok múlik a dolgon.

Szili Katalin visszatért és próbált valami okosat mondani, kár hogy nem sikerült

Szili Katalin miniszterelnöki megbízottként először találkozott a felvidéki magyar párt tavaly megválasztott új vezetésével.

Orbán is megszólalt a tüntetések után

Tízmilliárdokat ígért gazdaságfejlesztésre a Felvidékre.A közoktatásban és a felsőoktatásban is jelentős magyar források szükségesek, hogy a magyar nyelv megmaradhasson, és ezeket az elköteleződéseket, valamint a gazdaságfejlesztési programot a magyar gazdaság képes finanszírozni – emelte ki Orbán.

Olyan felvidéki szervezetnek adtak 220 milliót Lázárék, ami látszólag nem is létezik

Január végén írta meg a Napi.hu , hogy a Miniszterelnökség 220 millió forintot adott az ismeretlen hátterű és működésű szlovákiai Libertate nevű szervezetnek, a felvidéki magyarság identitásának erősítésére.

Egy rejtélyes, Libertate nevű szlovákiai szervezetnek adott 220 milliót a Miniszterelnökség

De nem világos, kihez került a pénz, mert sem az Országos Bírói Hivatalnál, sem a szlovákiai jegyzékben nem szerepel ilyen nevű civil szervezet – írja a Napi.hu.

Jó hírek nyár előtt: nyugodtan fröccsözhet a Balatonnál

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrzéseinek tapasztalata szerint megfelelőek a Balaton-felvidéki borok élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból.

Utólag lett kiemelt fontosságú rendezvény a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja

A visszaható hatályú jogi aktusok közismerten közel állnak a Kormány jelenlegi jogfelfogásához, azonban ezek között is akad már-már bizarrnak tűnő megoldás is.

A magyar kormány a dolgozik a felvidéki kitelepítettek kárpótlásán

A magyar kormány ismét napirendre vette a felvidéki kitelepítettek kárpótlását – jelentette be Völner Pál, a Igazságügyi Minisztérium államtitkára a felvidéki kitelepítettek emléknapján Komáromban. Völner beszélt arról is, hogy a kormány számára nagy kihívást jelent, hogy miként lehetne a kárpótlást méltányosan...

Túl kevés magyar ment el szavazni, ezért maradt ki az MKP a szlovák parlamentből

A szombati parlamenti választáson a felvidéki magyarok jelentősen alacsonyabb arányban mentek el voksolni, mint a szlovákok, ez okozta a magyar voksokra számító pártok és közülük leginkább a Magyar Közösség Pártja (MKP) korábbinál gyengébb szereplését – elemezte a választás eredményeit Öllös László politológus.

Egymilliárd forintot kap a magyar kormánytól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Balog Zoltán és Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke szombaton a felvidéki Révkomáromban aláírta azt szerződést, amellyel a magyar kormány az egyház magyar gyülekezeteinek egymilliárd forint támogatást irányoz elő.

Már a határon túl is hódít a Fidesz kvótaellenes csodafegyvere

Már meghaladta a belügyminisztériumi konzultációhoz szükséges limitet az aláírások száma annak a petíciónak az ívein, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP) a menekültkvóták elutasítása ügyében indított – jelentette be Berényi József, az MKP elnöke révkomáromi sajtótájékoztatóján szombaton.

Felvidék Himnusza

A Felvidék történelmi eredetű tájnév, amelynek a múltban többféle jelentése is volt. Ma Szlovákia területének szinonimájaként használatos – egyrészt a szlovákiai magyarok („felvidéki magyarok”) vonatkozásában, másrészt az 1918 előtti magyar történelem kapcsán, amikor a mai Szlovákia területe a Magyar Királyság szerves...

Megújul a kassai székesegyház

okozatosan újítják fel a Szent Erzsébet-székesegyházat.

Kulcsár Ferenc szlovákiai magyar költő

Rövid életpálya

75 éve Magyarország jól teljesített? Felvidék visszatért!

A nagy belpolitikai csatározások közepette elfeledkezünk fontos évfordulókról: pontosan 75 éve, hogy az első bécsi döntés után Felvidékre bevonultak a magyar csapatok.

Egy felvidéki skizo ovis története

Már az oviban is két csoportra voltunk osztva: magyarok versus szlovákok.

Felvidék, én így szeretlek

Az a bizonyos reklám....szinte már kultusz

Nagy-Magyarország nem mennyország

Most, hogy kiderült, nem minden jobbikos veti meg a melegfelvonulást, felcsillant a remény, hogy nem is lesz annyira irredenta és homofób a következő Országgyűlés, és talán a lényeggel foglalkoznak majd a nem túl tisztelt politikusaink a Tisztelt Házban.

Antal Árpád: a székelyek kifizetik a felvidéki magyarság nyelvtörvény-bírságait

A Székelyföldön összegyűjtik a szükséges összeget arra az esetre, ha a szlovákiai magyarságot megbírságolják a magyar nyelvhasználat miatt – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád.