Szanyi Tibor: hajrá Mi!

Amikor egy padot szivárványosra festenek, az számomra ugyanolyan, mint a zöld-fehér, vagy a piros-fehér-zöld változat.

Jótékony úriemberek motorokon - Prosztatarák

Ahogy nők esetében a mell, illetve a méhnyakrák, a férfiaknál a prosztatarák tűnik a legfélelmetesebbnek ennek megelőzésére és a férfiak mentálhigiénés egészségre hívja fel a figyelmet ismét a világ legnagyobb motoros jótékonysági felvonulása vasárnap.

Aszex Pride - Budapesten rendezik a világ első felvonulását

2023. április 15-én, szombaton történelmi eseménynek ad otthont Budapest.

"Hagyják békén a gyerekeinket" – ezzel a felirattal jelentek meg az ellentüntetők a Pride-on

Két csónakos tüntető idézte Orbán Viktort.

Horthy Miklós miatt vonultak szélsőjobboldaliak Budapesten, Karácsony Gergely teljesen kiborult!

Nagyjából ezer Mi Hazánk-szimpatizáns vonul át vasárnap délután Budapesten, hogy megemlékezzenek a 65 éve elhunyt Horthy Miklós volt kormányzóra.

Kovács Zoltán "már megint állati jó voltam a milliárdjaitokból"-posztban ünnepelte magát - Nem kéne megvárni, hogy más mondja?

Még szinte füstös volt az ég a Duna fölött a tűzijáték-petárdáktól, amikor Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, -de most nem ez a fontos- aki erre a hosszú hétvégére átvedlett a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetőjévé közösségi...

Brávó Juronics Tamás! Ennél összeszedettebben még senki sem csinált hülyét az elv(baj)társakból - Sokba került, de megérte!

Le a kalappal Juronics Tamás  Kossuth-díjas magyar táncművész és koreográfus, színházi rendező, érdemes művész  előtt, aki mindenkit átverve lelkesen elfogadta a NER-felkérést és értő kezeibe vette a 2021-es "leg"-nek beharangozott augusztus 20-ai ünnepségsorozat várva várt szenzációját, az Andrássy úti monumentális...

Sámánok, koronában éneklő celeb és félmeztelen férfiak a turulmadár alatt – így zajlott a felvonulás Budapesten

Ilyen volt az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén tartott felvonuláson a budapesti Andrássy úton 2021. augusztus 20-án.

Szombaton jön a Pride, az új törvény miatt hatalmas botrány várható

Nagy balhé várható. 

Elmarad az idei Budapest Pride felvonulás

Helyette azonban több, kisebb programot tartanak a szervezők.

A parlament előtt is bulizott a Budapest Pride

Megkezdődött szombat délután a 24. Budapest Pride programsorozat záró rendezvénye, a felvonulás, amelyet idén "Van egy közös a történetünkben" szlogennel hirdettek meg.

Itt a dokumentumfilm az I bike Budapest bringás felvonulásról

Elkészült a dokumentumfilm az I bike Budapest bringás felvonulásról. A 40 perces filmről a készítők elmondták, hogy leginkább az I bike Budapest bringás felvonulásról szól, de ezen keresztül a város bringázhatóbbá tételéért végzett civil munkáról is.

Mintegy egymillióan vonulhattak föl Barcelonában a katalán nemzeti ünnepen

A helyi rendőrség ennyire saccolta a felvonuló tömeget.

Tömeges részvételt akar a katalán elnök a jövő heti nemzeti ünnepen

Tömeges részvételre szólított fel a jövő heti katalán nemzeti ünnepen Quim Torra katalán elnök kedden a barcelonai nemzeti színházban mondott politikai évnyitó beszédében.

Magyarország! Én nem így szeretlek….

A 2018-as Pride felvonulás extra atrocitás nélkül lezajlott - mondhatnánk, ha így lenne.

Budapest Pride – A társadalmi kirekesztés ellen, a jogegyenlőségéért demonstráltak a felvonulók

A társadalmi kirekesztés ellen, az azonos neműek házassághoz és gyermekvállaláshoz való jogáért demonstráltak a 23. Budapest Pride fesztivál felvonulói szombaton Budapesten.

Negyedmillióan vettek részt Tel-Avivban a meleg méltóság menetén

Negyedmillióan vettek részt Tel-Avivban a melegek méltóságának idei menetén – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.

Felvonulók kérték (reloaded), 2038. - Városi Kurír

Egy csak rá jellemező, a különös sírva-vigadó szatírával, melynek központjában korunk hőse a nertárs áll, lepte meg olvasóit május 1. tiszteletére Konok Péter. 

Az új bringás felvonulás négy hídon is átmegy majd

Ez lesz az útvonala az idei bringás felvonulásnak április végén.

A NANE felvonulásán Szél Bernadett is kiállt a nők mellett

A nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi világnapja alkalmából tartott NANE-felvonuláson többek között az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett is ott volt.  

A főpolgármester vezetésével 15 ezren vonultak a prágai Pride-on

Mintegy 15 ezren vettek részt szombat délután Prágában a melegek felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride 2017 csúcspontja.

Pride után...

Tegnap lezajlott a Pride. Aki az eredeti útvonalra készült, az megszívta. Azok is akik ott akartak beszólni a vonulóknak. De az is, aki a lezárások kapcsán azt az útvonalat vette volna figyelembe. A szervezők, akik egyik szószólója szerint minden rendezvénynek vannak kockázatai, megváltoztatták az útvonalat. Azért a felvonulás minden...

Kordonokat kezdtek el letenni a Kossuth tér környékén

A hétvégi Pride miatt.

Budapest Pride: nem hajlandók kordonok közt vonulni a résztvevők

Karlik Cintia, a Budapest Pride Fesztivál szóvivője a 24.hu -nak adott interjút.

Trump hívei megirigyelték a Békemenetet

Megelégelték a Trump-ellenes tüntetéseket az amerikai elnök hívei. Úgy döntöttek, ők is megmutatják magukat, hogy támogatásukat bizonyítsák.

Pokol lesz a budapesti közlekedés vasárnap

Tíz fővárosi kerületben is ideiglenes forgalomkorlátozásokat vezetnek be vasárnap egy kerékpáros felvonulás miatt, lezárják egyebek mellett a Margit hidat és a Lánchidat – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Város, Pride, Tolerancia

Egy évvel ezelőtt leírtak: "Van, aki magáénak tudja, és van, aki nem.

Orosz rulett, helyett kerékpár: Critical Mass volt Moszkvában + VIDEO

Megáll az ész, senki sem gondolta volna, de Moszkvát is elérte a kerékpáros kultúra!

Betett a taxis demonstráció a tömegközlekedésnek

Több fővárosi busz módosított útvonalon jár a taxis demonstráció miatt kedd reggel – közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán.

Hihetetlen a kormány: a melegjogok promotálása hazánk önállóságát sérti

Az Európai Bizottság az EU 27 tagállamának támogatásával először kíván részt venni egy hajóval a nyári amszterdami meleg büszkeség napján. Magyarország azonban nem hajlandó a kezdeményezés mellé állni – írja az ATV.hu .