Videó a tegnap esti Néma Tanúk felvonulásról

Az elmúlt egy évben családon belüli erőszak során meggyilkolt áldozatokra emlékeztek a Néma Tanúk elnevezésű felvonulás résztvevői. Az eseményről az Introblog készített videót.

Gyülekeznek a Budapest Pridera érkezők az Operánál

Szigorú biztonsági intézkedések mellett szombat délután elkezdtek gyülekezni a Budapest Pride Fesztivál felvonulásának résztvevői az Andrássy úton, az Operánál. 

Város, Pride, Tolerancia

Lesznek olyanok is, akik nem értenek egyet a megmozdulással, a felvonulással, az azon részt vevőkkel. Ha a tetszőleges felvonuláson részt vevők, vagy a velük szimpatizálók a többiek kirekesztésével, a véleményükhöz való joguk akár informális megtagadásával reagálnak, addig pont az nem következhet be, ami a legfontosabb lenne. A...

Megmozdulás az esélyegyenlőségért, avagy II. Rehab Critical Mass

„A mi dolgunk megmutatni magunkat, hogy vagyunk, mások vagyunk, de ugyanolyan szerves része vagyunk a társadalomnak, mint akárki más, aki két lábon jár vagy érthetően tud beszélni” – fogalmaz Kiss Csaba, a Rehab Critical Mass elindítója. Az esélyegyenlőség érdekében 2015. május 17-én ismét kritikus tömeget alkothatunk Budapesten.

Putyin apja portréjával menetelt a győzelmi felvonuláson

Saját apjának portréját tartva kezében haladt szombaton délután a Vörös téren Vlagyimir Putyin elnök, mintegy 250 ezer felvonuló élén a náci Németország felett az európai hadszíntéren aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából.

Ilyen volt az első Rehab Critical Mass

A fogyatékossággal élő, valamint a velük szolidáris, őket segítő emberek tartottak együtt felvonulást és pikniket vasárnap Budapesten, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a problémákra, amelyek megnehezítik a mindennapjaikat.

Első Mentőmotoros Nap - Fotók+videó

A Magyar Mentőmotor Alapítvány az Országos Mentőszolgálat támogatásával „Első Mentőmotoros Nap” néven figyelemfelhívó rendezvényt szervezett a mai napra.

Felmentési kérdések a Pride után

...Ha menet közben senki nem fogja le, és ilyen tábla nincs, akkor szabad-e benzines-palackkal dobálózni? Vajon köteles-e tudni a biztosítást végzőnek, hogy egy illetéktelen behatolónak van-e egy kis C4 a zsebében vagy nincs? Megengedheti-e a kockázatot, vagy az illetéktelenül ott tartózkodót köteles-e mérlegelés nélkül mielőbb...

Nem engedték a melegkukkolókat a felvonulók közé furakodni

Elindult a 19. Budapest Pride, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség hagyományos fesztiválja keretében szervezett felvonulás szombaton délután az Alkotmány utcából. Mivel több helyen is megpróbáltak ellentüntetők bejutni a rendezvényre annak kezdetekor, a rendőrök több környező utcát lezártak az...

Pride-licit

Gyanítom, hogy Szivárvány Misszió Alapítvány aktivistája éppen úgy nem érdeklődött arról, hogy „ugye téged is kell ott képviseljelek?”, mint ahogy magam sem vágyok HVIM-re, hogy engem képviseljen.

Mindenki vonuljon mindenfele

Egyébként persze lehet fordítva is kezelni az ügyet. Tegyük a városlezárást permanenssé. Szervezzünk futóversenyeket, kirakodóvásárokat a főutakon. Kockadobással eldöntött véletlenszerű helyen. Aztán szervezzünk felvonulást a kancsaloknak, és a távollátóknak. A távollátó kancsaloknak külön szekcióval. A...

Május 1. Oroszlányon: "A Retró bűvöletében"

A retró jegyében telik a majális Oroszlányon - 2014. május 1-én (csütörtökön) 15.00 órától május 2-án 02.00 óráig. A programok:

Május 1. Oroszlányon: A Retró bűvöletében

A retró jegyében telik a majális Oroszlányon - 2014. május 1-én (csütörtökön) 15.00 órától május 2-án 02.00 óráig. A programok:

Villámok előtti átvonuló állapotok

Alkalmasint a szervezők szerint ezzel minden rendben is van, mivel nem a betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselik.

Fischer Iván: Nincsen semmi bajom a heterókkal addig, amíg nem akarják rákényszeríteni saját életmódjukat másokra!

Zsúfolásig telt teremben, közéleti szereplők, művészek részvételével nyitották meg a 18. Budapest Pride Fesztivált.

Motoros sakk a hatalommal

Orbán Viktor tulajdonképpen tényleg sikeresen csapdába ejtette önmagát a motorosokkal való huzakodásban.

Üdv néked, Macbeth…

…Glamis thánja, üdv! Üdv néked, Macbeth, Cawdor thánja üdv! Üdv néked, Macbeth, végül… végül csak lesz belőled valami. Vagy király, vagy nem, de valami. Nincs olyan Shakespeare-dráma, amiben annyi hazugság, ámítás, képmutatás és álorcás gazemberség lenne egy rakáson, mint amennyi az április 21-i motoros vonulás kapcsán...

Motorblokk

Kérem, fejlemény van.

Baljós árnyak

Minden jóérzésű magyar állampolgár felhorkant, mikor megtudta pár napja, hogy motoros felvonulást szerveznek az Élet Menetével egy időben, ráadásul azzal több helyen azonos útvonalon – sőt, a jobboldali radikális motorosok a Dohány utcai zsinagóga előtt is demonstrálni kívánnak.

Felvonulás a hagyományos házasság védelméért

Több százezer résztvevőt várnak Párizsba a hagyományos házasság védelméért vasárnapra szervezett felvonulásra, amelyet Francois Hollande francia köztársasági elnök "házasságot mindenkinek" javaslata ellen tartanak.

Betiltott egyenruhában masíroztak, rasszista beszéddel uszítottak

Tűrnie kellett a rendőrségnek a törvénysértéseket a Hősök terére szervezett, a betiltott Magyar Gárda alapításának ötödik évfordulójára emlékező felvonuláson.

Aki pofán rúgta a rendőrkutyát

Előd kiábrándult mindenből, de főleg a közéletből.

1km az Egészségért felvonulás - 1km, 3 város, több száz résztvevő

Október 15-16-án lesz a Gyaloglás Világnapja, és ez alkalomból kerül megrendezésre ismét az ingyenes "1km az egészségért" felvonulás.

Országos fánkrekord Nagykanizsán!

A Muramenti Fúvósok felvezetésével, gólyalábasok, néptáncosok, népdalkörök és lovas kocsik részvételével indult a maszkás farsangi felvonulás szombaton 11 órakor Nagykanizsán az Erzsébet térről.

A melegfelvonulás mégsem marad el!

A Szivárvány Misszió Alapítvány honlapján olvasható közleményben a június 18-ára tervezett Meleg Méltóság Menetét mégis megtarthatják, mert a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság ’jogerősen’ tiltott határozatát.

Szüreti Felvonulás

A régi hagyományokat őrizve és ápolva évről évre felelevenül a szüreti felvonulás Kecelen, amely minden évben a kistérségi települések szüreti fesztiváljainak első programja.

Forma Zero - Elektromos autók felvonulása a fővárosban

Idén második alkalommal kerül megrendezésre a FORMA ZERO®, az elektromos üzemű, „zéró emissziós” gépjárművek bemutatója és felvonulása 2010. július 31-én.

Képek a meztelen biciklis felvonulásról

Az írországi Cork utcáin színesre festett, meztelen kerékpárosok hívták fel a figyelmet a közlekedés környezetkárosító hatásaira

Húshagyókedd: a városok lakói is maszkázással temetik a telet

Az idén február 16-ra eső húshagyókedd nem csak a falvakban nevezetes dátum: többek közt Zalaegerszegen és Lentiben is vidám programot rendeznek e napon.

Nem lesz neonáci felvonulás a hétvégén Budapesten

A rendőrség tájékoztatása szerint szerda reggelig nem kaptak a "becsület napja" rendezvénnyel kapcsolatos bejelentést, így idén a hétvégén a fővárosban nem emlékeznek a budavári kitörésre neonáci szervezetek.