Ferenc pápa egyik fő üzenete az ukrajnai béke szorgalmazása lesz az MKPK sajtóreferense szerint

Az ukrajnai béke szorgalmazása lesz az egyik központi témája Ferenc pápa magyarországi beszédeinek Török Csaba esztergomi plébániai kormányzó, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense szerint, aki olasz és külföldi újságíróknak tartott előzetest tájékoztatást kedden.

Aki a XII. kerületi Gyimes utca felé lakik, saját bőrén érzi majd a pápalátogatás körüli ramazurit

Emlékeznek még a történetre arról, hogy ha az átkosban egy katonai tótumfaktum ellátogatott egy laktanyába, ott "kisecsettel festették a bakák még a fűszálakat megfelelő zöldre", hogy az akkor regnáló lássa: a honvédségnél minden rendben zajlik?

Rétvári Bence: Ferenc pápa legtöbb útja Magyarországra vezet

Az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt Semjén Zsolt (KDNP) kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a közelgő pápalátogatást.

Ilyen lesz Ferenc pápa trónusa a magyarországi látogatáson

Mutatjuk a részleteket.

Ferenc pápa látogatásának és a szentszéki diplomáciának kulisszatitkai

Az Evangélium+ videós podcast sorozatunk harmadik részében Bese Gergő atya Érszegi Márk Aurél Vatikán-szakértővel, a Vasarnap.hu “Vatikáni figyelő” rovatának vezetőjévől beszélget Ferenc pápa magyarországi látogatásának hátteréről és a szentszéki diplomáciának kulisszatitkairól.

Ferenc pápa áprilisi látogatásához külön dal is készült – itt meg is lehet hallgatni!

A Camino – Krisztus, a jövőnk című szerzemény Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos dala – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata kedden az MTI-vel.

Mi történhetett Ferenc pápával éppen húsvétkor?

Korábban a Vatikán azt közölte, hogy a teljes húsvéti ütemtervet végrehajtja Ferenc pápa, ám egy váratlan helyzet miatt kénytelek voltak az egyházfő egészsége érdekében változtatni a dolgokon.

Egyedi szettben misézik Ferenc pápa Budapesten

Egyedi miseruha-kollekciót varrnak, kifejezetten Ferenc papa látogatása alkalmából.

Láthatatlan Krisztusokról beszélt Ferenc pápa a virágvasárnapi misén

A mai világban szenvedőket hasonlított Krisztushoz az egyházfő. 

Ennyi volt? Lemondólevelet írt Ferenc pápa

Ferenc pápa az olasz-svájci RSI-nek adott interjúban beszélt arról, hogy ha fáradt lesz ahhoz, hogy ellássa a feladatait, lemond a pápaságról.

Ferenc pápa: a cölibátus „ideiglenes, átmeneti előírás..."

Ferenc pápa elképzelhetőnek tartja a papi cölibátus eltörlését – derült ki abból az interjúból, amit a katolikus egyházfő az argentin Infobae hírportálnak adott.

Ferenc pápa a III. világháború eljöveteléről és a lemondásáról beszélt

Ismét lehetséges lemondásáról beszélt Ferenc pápa egy interjúban, melyből a La Repubblica című olasz napilap közölt részleteket pénteken.

Ferenc pápa elárulta, hogy mikor fog lemondani

Ismét lehetséges lemondásáról beszélt Ferenc pápa egy interjúban, melyből a La Repubblica című olasz napilap közölt részleteket pénteken.

Ferenc pápa az emberkereskedelem feltartóztatását sürgette vatikáni beszédében

A katolikus egyházfő a dél-olaszországi Calabriában történt hajókatasztrófa miatt tért ki az emberkereskedelem ügyére.

Krisztus a jövőnk - jelmondattal, logóval és részletes programmal várja Magyarország Ferenc pápát

A Vatikán hétfőn jelentette be, hogy Ferenc pápa április 28-30 között Magyarországra látogat.

Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett – Itt vannak a részletek!

Ferenc pápával kapcsolatban.

Érszegi Márk Aurél: Tíz éve mondott le XVI. Benedek

Tíz évvel ezelőtt, 2013. február 11-én valósággal sokkolta a Katolikus Egyházat XVI.

Ferenc pápa vesperással zárta le az ökumenikus imahetet

Ferenc pápa a keresztények egységéért tartott imahét végén január 25-én este vesperást vezetett a falakon kívüli Szent Pál-bazilikában.

Ferenc és Benedek is a valaha volt legidősebb pápák között szerepel

Január 5-én temették el XVI.

Ferenc pápa a békét és a háború lezárását sürgette

A katolikus egyházfő szerint az ukrán háború a távolabbi országokban is élelmiszerválságot okoz, pedig az élelemnek nem fegyvernek, hanem a béke eszközének kellene lennie.

Hurrá! Megalakult a legújabb operatív törzs

Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár főszereplésével új operatív törzs alakult.

Ferenc pápa szerint a mostani karácsony a háború karácsonya

Az egyházfő úgy látja, fel kell készülni a háborúval járó jelenségek, mint az infláció és mások hatásaira, és jelenleg egy harmadik világháború zajlik már, csak darabokban. A korrupciót is elítélte, szerinte az elrohasztja a lelket.

"A ti fájdalmatok az én fájdalmam..." - Ferenc pápa levele az ukrán népnek a háború kilencedik hónapjában

Elismerését fejezte ki a háború tragédiájával bátran és méltósággal szembenéző ukrán népnek Ferenc pápa olaszul és ukránul pénteken közölt levelében, melyben a téli időszakban még erősebb szolidaritásra szólította fel egyházát és a világ egészét.

Ferenc pápa köszönetet mondott a békéért rendezett futballmérkőzés résztvevőinek

Futballistákkal találkozott Ferenc pápa a római olimpiai stadionban rendezett mérkőzés előtt.

Ferenc pápa szerint a mai világ nem hallja meg a szegények fájdalomkiáltását

Az ukrajnai háború és az energiaválság is témája volt a szegények idei világnapjának, melynek alkalmából ezerháromszáz rászoruló vett részt a Ferenc pápa bemutatta misén és az azt követő közös vatikáni ebéden vasárnap.

Perintfalvi Rita: miért lesz egy katolikus pap orosz propagandistává?

"Vajon mit szólna a valódi béke és nem az orosz béke - Русский мир /Russzkij Mir – pártján álló katolikus egyházfő, azaz Ferenc pápa, ha megtudná, hogy a zuglói Kassai téri templomban egy igazi, orosz propagandista a lelkipásztor, aki a Kreml legelképesztőbb összeesküvés-elméleteit terjeszti?"

Ferenc pápa ismét felszólította Vlagyimir Putyint

Ferenc pápa Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fordult, hogy vessen véget az „erőszak és halál spiráljának”. A pápa a Szent Péter téren tartott beszédében hozzátette: abszurd, hogy a világnak nukleáris fenyegetéstől kell félnie.

Ferenc pápa üzent Putyinnak: "Állítsd meg a pusztítást"

Először intézett közvetlen üzenetet Ferenc Pápa Vlagyimir Putyint, mióta Oroszország februárban lerohanta Ukrajnát, és immáron több mint hét hónapja véres háborút folytat Európa keleti határain.

Érszegi Márk Aurél: V. Celesztin üzenete

Ferenc pápa 2022. augusztus végi L’Aquila-i látogatásával ismét a figyelem középpontjába került Szent V. Celesztin pápa személye és szerepe.

Semjén Zsolt fontos feladatot kapott, ő készíti elő a 2023-as pápalátogatást

Még csak tervben van Ferenc pápa látogatása, de a kormány máris intézkedni kezdett. Semjén általános miniszterelnök-helyettesi jogköreit ugyanakkor egy kicsit megnyirbálták.