Kimi versenyzője és társtulajdonosa is lehet a Saubernek 2019 után?

Kimi Räikkönen akár a Sauber vezetésébe is kerülhet 2019 után, legalábbis ezen dolgoznak a csapat részvényesei.

Vettel: Nem celeb vagyok, hanem sportoló! • Racingline.hu

Az, hogy 2018-ban egy Forma-1-es versenyző jelen van a közösségi médiában az természetes, kivéve Sebastian Vettel esetében.

Mauro Forghieri szerint Kimi maradjon és Vettel helyére jöjjön Leclerc!

Nagyon csalódott Mauro Forghieri, Sebastian Vettel versenyzése miatt, ahogy azt tette az Olasz Nagydíjon.

Csütörtökön bejelentik Räikkönen távozását a Ferraritól? • Racingline.hu

Az olasz sajtó szerint Kimi Räikkönennel már közölték, hogy jövőre a Ferrari már nem tart igényt a szolgálataira, ezt pedig az sem változtatja meg, hogy Monzában jól szerepelt és a második helyen zárt Lewis Hamilton mögött.

Räikkönen szerint nem kéne kifütyülni az ellenfeleket • Racingline.hu

A múlt hétvégi Olasz Nagydíjon sokáig Kimi Räikkönen állt az élen, végül azonban Lewis Hamilton át tudta venni a vezetést, így a Ferrari versenyzője csak a második lett végül, a Tifosi bánatára.

Hamilton nem érti, hogy miért fütyülik ki • Racingline.hu

Lewis Hamilton nem érti a negatív véleménynyilvánítást a tegnapi Olasz Nagydíjon aratott győzelme után, hogy miért fütyülik ki az egyes versenyzőket.

Hamilton: Hihetetlen karrier van Kimi mögött, hiányozna az F1-nek • Racingline.hu

Ahogy arról a Racingline.hu korábban beszámolt, német hírek szerint a Ferrari az év korábbi részében már megállapodott Charles Leclerckel, aki Sebastian Vettel csapattársa lehet a Ferrarinál.

Leclerc már Spában beülhetett volna Räikkönen helyére • Racingline.hu

Kimi Räikkönen tegnap némileg meglepetésre pole poziíciót szerzett, ráadásul mindezt a Ferrari “otthonában”, Monzában.

Mick Schumacher is szeretne Ferrari versenyző lenni • Racingline.hu

18 év után először fordult elő, hogy Monzában a Ferrari versenyzői meg tudtáj szerezni maguknak az első rajtsort.

Vettel soha nem vécézne az autóba, de Räikkönennel már megesett

A Forma-1 egy humoros „igaz-hamis” játékra invitálta a Ferrari versenyzőit, Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent.

Amire senki nem számított: Visszatérhet Daniil Kvyat? • Racingline.hu

Daniil Kvyat korábban már a Red Bullt is megjárta, azonban később “visszafokozták” Toro Rosso versenyzővé.

Milánói demón koccolta le autóját Vettel • Racingline.hu

Sebastian Vettel picit megtörte a Ferrarit tegnap, egy milánói bemutatón.

Különleges festésű magyar Maserati az idei European Prestige Race-en!

Az European Prestige Race egy európai túra mely minden évben más útvonalon ad lehetőséget a kontinens szépségeinek megismerésére, akár egy különleges, de magyar Maserati volánja mögött is.

Massa: Alonso van annyira jó, mint Schumacher • Racingline.hu

Fernando Alonso ugyanazon a szinten áll, mint Michael Schumacher, csak nem olyan sikeres mint a német, mert megosztja a csapatait, állítja Felipe Massa.

A Ferrari vásárlók 10-15 évvel fiatalabbak idehaza, mint Európában

Az exkluzív luxusautók piacán sosincs nagy tolongás, pont elég az a néhány vásárló, aki ha besétál, akkor komolyan gondolja, hogy kitesz két-háromszázezer eurót egy paripáért.

A ferrarisok minden médiakötelezettségüket lemondták • Racingline.hu

Az FIA hivatalos közleményt adott ki, mi szerint a Ferrari versenyzői, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel, valamint a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene sem áll a sajtó rendelkezésére semmilyen formában a Magyar Nagydíj csütörtöki és pénteki napján.

Elhunyt Sergio Marchionne, a Ferrari korábbi elnöke • Racingline.hu

A Ferrari és a Fiat korábbi elnöke, Sergio Marchionne elhunyt, adta hírül közleményben az olasz autógyártó.

Kómában van a Ferrari eddigi elnöke, Sergio Marchionne! • Racingline.hu

Két napja jelentették be, hogy Sergio Marchionne távozik a Ferrari és a Fiat elnöki posztjáról, “gyenge egészségügyi állapota” miatt.

A Ferrari és a Fiat is kijelentette, Marchionne távozik az elnöki posztjairól • Racingline.hu

A Fiat és a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne, lemondott elnöki posztjáról a Ferrarinál és a Fiatnál is a gyenge egészségügyi állapotára hivatkozva.

Kimi mehet vissza a Sauberbe, állítja a svájci Blick • Racingline.hu

Egyre több jel mutat abba az irányba, hogy a Ferrarinak új pilótája lesz 2019-ben, így Kimi is szedheti a sátorfáját.

Bridgestone gumikkal kerül forgalomba a Ferrari Portofino sportkocsi

A Bridgestone szállíthatja a defekttűrő abroncsokat a Ferrari új, 2+2 üléses, 600 lóerős, lenyitható tetejű Ferrari Portofino sportkocsijához. A Potenza S007 defekttűrő abroncsokat a Ferrari maranellói gyárában szerelik a sportautóra 245/35ZRF20 (91Y) és 285/35ZRF20 (100Y) méretben.

A Ferrari készen áll: Leclerc válthatja Räikkönent • Motorsportmania

A Ferrari csapata készen áll Charles Leclerc előreléptetésére, a monacói F2-es bajnok Kimi Räikkönen helyét veheti át 2019-től.

Ajánlatokkal bombázza Ricciardót a McLaren? • Motorsportmania

Daniel Ricciardo még nem hosszabbított szerződést a Red Bullal, és a korábbi pletykák szerint eséllyel pályázhat a Ferrarihoz, vagy a Mercedeshez.

Felfoghatatlanul sokat fizettek a Ferrarik szent gráljáért

Hetvenmillió dollárért (19,3 milliárd forintért) kelt el egy New York-i árverésen egy 1963-ban készült Ferrari 250 GTO sportautó, amely 1964-ben megnyerte a Tour de France autóversenyt.

Räikkönen akár a WRC-be is visszatérhet jövőre • Racingline.hu

A napokban ismét az lett az egyik legnépszerűbb téma, hogy vajon meghosszabbítja-e a Ferrari Kimi Räikkönen szerződését.

Újabb okból gyanítják azt, hogy illegális a Ferrari • Racingline.hu

Idén már több alkalommal megpróbálták a riválisok bebizonyítani, hogy a Ferrari autója nem felel meg a szabályoknak, legutóbb pedig a Halóra helyezett visszapillantótükreik felett található extra szárnyelemet találták illegálisnak, így annak Monacóra már le is kell kerülnie.

Monacótól illegális a Ferrari szárnyas halója • Racingline.hu

A Ferrari halóra csatolt és szárnyakkal felszerelt tükre heves szabályértelmezési vitát váltott ki az olasz csapat és az FIA között, azonban a Ferrari húzta rövidebbet.

Badoer rendszeresen látogatja Schumachert • Racingline.hu

Luca Badoer, a Ferrari egykori tesztpilótája azt álítja, hogy ő rendszeresen látogatja Michael Schumachert 2013-as balesete óta.

Vizsgálat alatt a Ferrari • Racingline.hu

A spanyol Marca sportnapilap számolt be a hírről, miszerint az FIA technikai delegáltjai vizsgálódást indítanak a Ferrari 2018-as autójának legalitását illetően.

Az FIA változtat a boxkiállások módján • Racingline.hu

2018-ban eddig a 3 másodperc alatti boxkiállások tekinthetők átlagnak, ennek eredményeként azonban több incidens is történt, abból kifolyólag, hogy a csapatok különféle technikák, technológiák segítségével próbálják a lehető legrövidebb idő alatt végezni a kerékcserékkel.