Vádat emeltek a volt fidelitasos ellen, nyolc évet is kaphat

Pénzhamisítás miatt vádat emeltek V. Áron ellen. A Fidelitas korábbi tagjára az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a bíróságtól – tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség. A hatóság jelezte azt is, hogy a vádlott jelenleg szabadlábon védekezik, s a vád tárgyává tett bűncselekményért a törvény szerint...

Kósa Orlandóról: Migránsok tehetnek róla

Kósa ugyanis ismét bebizonyította, hogy mindenről ugyanaz jut az eszébe. Vagy mindenről ugyanazt juttatják az eszébe, és elég kritikátlan talpnyaló ahhoz, hogy ne vizsgálja felül a szájába adottakat. Így megragadta az alkalmat, hogy migránsozzon egy adagot. Mondván, hogy az orlandói merénylet mögött is a szerinte ellenőrizetlenül...

Egy állatmenhellyel kóstolgatja a Fidelitas a Jobbikot

Egy jobbikos politikus által üzemeltetett sárospataki állatmenhely áldatlan állapotai kapcsán a Jobbik "cukiságkampányának" hiteltelenségére hívta fel a figyelmet a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezete budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap.

„Soros Gyurkó zsoldosait megszüntetni, és akkor nem lenne Magyarországon ilyen probléma!”

Körmenden két nap alatt két lakossági fórumot is tartottak a május elején megnyitott befogadótábor miatt. A másodikon, a Fidesz és a Fidelitas helyi szervezeteinek gyűlésén volt, aki a személyes tapasztalatai mellett megoldási javaslatokkal is előállt.

Gúnyosan leszólta a Fidelitas az Együtt politikusát

A Fidelitas közleményben reagált Szigetvári Viktor és Németh Szilárd ATV-s szópárbajára – olvasható az atv.hu-n.

Ráugrott a Fidelitas az ELTE-s balhéra

A Fidelitas azonnali vizsgálatot követel az ELTE Lágymányosi Eötvös Napokon történt bántalmazások ügyében – reagált a Fidesz ifjúsági szervezete vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében arra az interneten megjelent hírre, hogy három fiatalt, köztük egy egyetemista lányt is megvertek a biztonsági őrök a Lágymányosi...

Durván nekiment a Fidelitas a bíróságoknak

Nevetségesnek tartja Böröcz László, a Fidelitas országos elnöke, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében felmentette Hiszékeny Dezső szocialista politikust a vesztegetés vádja alól.

Lopott képpel ment Juhásznak a Fidelitas

Durván beégette magát a Fidelitas. Posztoltak egy képet a Facebook-ra, amiben azt firtatják, vajon Juhász Péternek miből telik Iphone 6 Plusra. Íme:

Nézegessen huszáregyenruhás fidelitasosokat!

Bónusz Bencsik András-fotóval.Belehúztak a kormánypártok az idei március 15. megünneplésébe.

Fidelitasosok huszár- és menyecskeruhában vonultak végig a Váci utcán

Böröcz László, a Fidelitas elnöke után dr. Varga-Bajusz Veronika budapesti elnök mondott ünnepi beszédet, majd végigsétáltak a Váci utcán, kokárdát osztogattak, és Kossuth nótákat énekeltek – olvasható a fidelitas.hu-n. (Érdemes tudni, hogy a Váci utcán az átlagosnál jóval nagyobb a külföldi turisták aránya.)

Belebukott a verekedésbe a Fidelitas-vezér

Lemondott megbízatásáról Kurucz Dániel, a Fidelitas budapesti szervezetének elnöke, és ki is lépett a szervezetből – tudta meg a Hír TV.

Az IDE bokszkesztyűvel lepte meg a Fidelitast

Az elmúlt napok egyik legviccesebb hírét egy wellness-disznóvágásnak köszönhetjük, ahol a Fidelitas tagjai – nyilván nem kevés bambi hatására – egymásnak estek.

Megszólalt a részegen verekedő volt Fidelitas-vezető

Much nemzeti, so fideszes, very férfi! Verekedésbe torkollott a Fidelitas disznóvágása a múlt héten, írtuk korábban a 444.hu nyomán.

Betonba öntve találták meg a vállalkozót, akit egy fideszes képviselő ölhetett meg

Maffiafilmes klisé-részletet tudhattunk meg G. Roland dunaújvárosi fideszes (most már ex-)képviselő gyilkossági ügyéről.

"Fejbe b*szlak!" – Összeverték egymást a fidelitasosok

Verekedésbe fulladt a múlt hétvégi füzesgyarmati "wellness disznóvágás" nevű Fidelitas-buli – derült ki egy zárt Facebook-csoportban elejtett beszámolóból, ami a 444.hu-hoz jutott el.

Verekedésbe fulladt a Fidelitas hétvégi wellness disznóvágása

Törött sörösüveg, fojtogatás, fej fölé emelt fogas. „Olyan dolgok történtek, amelyek nemhogy Magyarország polgári pártjának ifjúsági szervezetében, de egy sarki kocsmában sem történhetnek meg.”

Ezek is a szarból jönnek

Tegnap este félálomban tanulmányoztam a felcsúti Fidelitas Facebook-oldalát, ahol – mint már bizonyára értesült róla az internetes társadalom színe-java – egy beteg kisfiúnak gyűjtenek adományokat, igen sajátos módszerrel.

Beteg kisfiú képével vadász lájkokat a felcsúti Fidelitas

Nem fekszik a kormányimádóknak a közösségi média, erre céloztunk már Habony Árpád lapjainak vergődése kapcsán is. Most a Fidelitas is alámerült, és beteg kisfiú fotójával hajkurásszák a Facebook-lájkot.

Cseresnyés: Ma többen dolgoznak, mint öt éve

Ma többen dolgoznak, mint öt éve, a fiatalok foglalkoztatottságának aránya is javult – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Fidelitas Tatárszentgyörgyön tartott háromnapos ifjúságpolitikai konferenciájának vasárnapi zárónapján. 

A Fidelitas feljelenti az MSZP-t a "feketekassza" miatt

Feljelentést tesz az ügyészségen a Fidelitas a MSZP VIII. kerületi szervezetének gazdálkodása ügyében – közölte a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kiakadó Fidesz-prüntyőkék: Ne olvass, ne gondolkozz! Fidelitas-tagnak még jó leszel

egy lendülettel leszólták Soros Györgyöt is, amiért a civil mozgalmakat támogatja.

A Fidesz-prüntyőkék kiakadása

A Fidelitas háza táján a jelek szerint a kerítésekkel különösen nagy baj van.

Az Európai Bizottság bontsa fel a szerződését az Altus Zrt.-vel!

A Fidelitas azt várja az Európai Bizottságtól, hogy bontsa fel a szerződését a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tulajdonát képező Altus Zrt.-vel, és fizettesse vissza a céggel az eddig felhasznált összeget – mondta Böröcz László elnök vasárnapi fővárosi sajtótájékoztatóján.

A Fidelitas-elnök nem tudta, mit jelent a "provokátor" szó

Nemrégiben robbant a hír: a Fidelitas "provokátorfigyelőt" alapít , hogy leleplezze azokat az ellenzéki tüntetőket, akik szerintük civilnek adják ki magukat. Most a 168 Óra interjújából kiderült, a szervezet elnöke, Böröcz László nem tudja, mit jelent a "provokátor" szó.

A Fidelitas legnagyobb örömére naponta feljelentik önmagukat

Nem is oly rég keltett felháborodást, hogy a Fidelitas úgynevezett "provokátorfigyelőt" hozott létre.

Ismét beindult a Fidelitas provokátorfigyelője

Annak ellenére, hogy a Facebook a felhasználók feljelentései nyomán törölte a Fidelitas Provokátorfigyelő oldalát és az adatvédelemi hatóság is egyértelműen azt mondta, törvénytelen a kezdeményezés, mégis folytatódik a "provokátornak" titulált ellenzékiek listázása – számolt be a Kettős Mérce .

Provokátor vagyok

Az Önök vezetői nem rendelkeznek semmilyen, a valós feladathoz mérhető jövőképpel, a politikát a "közösség feladatain való gondolkodás" helyett egy játszmának tekintik, ahol első a hatalom megtartása/megszerzése, majd utána lesz valahogy.

A Fidelitas elnökének kínos, hogy testvérének öt trafikja van

Böröcz Lászlóval, a Fidelitas új elnökével készített interjút a Mandiner .

Világszerte felfordulást okoznak a zűrös bolygóhatások

Akcióban az Uránusz és a Plútó: terroristák, bandaháború, füstbombák és provokátorok

Vigyázat, hamisítják!

Kérem szépen, ha tetszik, ha nem, szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a Fidelitas egy komoly brand lett.