A Republikon felmérése szerint erősödött a Fidesz, de még vezet az ellenzéki összefogás

A teljes népesség körében 3, míg a pártválasztók között 5 százalékos az előnye az ellenzéki összefogásnak. 

Hoppá: megvan az első fideszes országgyűlési képviselőjelölt, nem is akárki

Sára Botond indul a kormánypárt színeiben a Józsefvárost is magába foglaló fővárosi 6-os választókörzetben, ahol az egyesült ellenzék közös jelöltje Jámbor András lesz.

A Fidesz-KDNP beleáll Karácsonyba: rendkívüli közgyűlést kezdeményeznek a Városháza ügyében

A pártok frakcióvezetője, Láng Zsolt ezt egy Faceboo-videóban közölte.

Semjén Zsolt: Márki-Zay Péter "Gyurcsány és Gyurcsányné marionettbábuja"

Az 1998-as országgyűlési választás óta önállóan nem induló keresztény-konzervatív párt elnöke úgy látja, a Fidesz-KDNP együttműködés európai és magyar szinten is a legsikeresebb politikai közösség.

Hollik szerint a kormány benzinár-befagyasztása is a rezsicsökkentés része

A Fidesz kommunikációs igazgatói posztját betöltő KDNP-s politikus szerint Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt nem rögzítette volna a benzin árát. 

Tisztújítás lesz a Fideszben, Orbánnak nincs miért aggódnia

Ő az egyetlen jelölt ugyanis a pártelnöki posztra. Rajta kívül a négy alelnök személyéről is szavaznak a küldöttek.

Két oltás után kapta el a koronavírust a fideszes képviselő, nagyon rosszul van, mindenkit buzdít, hogy oltassa be magát

Arról beszélt a Facebook-oldalára feltöltött videóban, hogy az elmúlt 54 évben még ilyen nehezen nem viselt egy betegséget sem, pedig két oltása van.

A vásárhelyi Fidesz lemondásra kéri Márki-Zayt a polgármesterségről, mert anno Lázár János is ezt tette

Szerintük át kellene adnia a város vezetését az alpolgármesternek, és időközi polgármester-választást kellene kiírni 2022 áprilisára. 

Felmérés: egyre növekvő előnyben van a hatpárti összefogás a Fidesszel szemben

A Republikon úgy mérte, hogy a Fidesz stagnál, míg az ellenzéki mozgósítás jobban megmozgatta az embereket, a hatpárti összefogás a pártválasztók körében nyolc százalékpontot erősödött a kormánypárttal szemben.

Hollik szerint több mint egymillióan akarják Gyurcsányt megállítani, aki "házibajnokságot" szervezett magának

A Fidesz kommunikációs igazgatója kitért a az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának látogatására is.

Nem befolyásolta érdemben a Fidesz és az ellenzék támogatottságát a két oldal kampánya

A szeptemberi összesítés szerint a biztos szavazók táborában a Fidesz 53, míg az összefögött ellenzék 45 százalékon áll.

Ismét csak fideszes vezetésű kerületek kaptak pénzt a kormánytól a fővárosban

Nyáron is volt már egy hasonló osztogatás, ősszel is csak a kormánypárti, vagy fideszes támogatottságú vezetőkkel bíró kerületek kaptak pénzt.

Felmérés: vezet az ellenzék, de a Fidesz-szavazók fegyelmezettebbek

A friss közvélemény-kutatás rámutatott, hogy bár a teljes népesség körében az ellenzék, a biztos szavazóknál a Fidesz–KDNP vezet – foglalja össze a 24.hu.

Kifestették a civilek a gyermekorvosi rendelőt, kiakadt a fideszes vezetésű önkormányzat

Egy civil szervezet festette ki az egészségház rendelőjét, az önkormányzat eléggé kiakadt ezen. A kommentelők pedig az önkormányzatra akadtak ki.

Schmitt Pál plagizálása tett be a mostani ellenzék államfőválasztási reményeinek

Miután Schmitt bukása felborította a menetrendet, az ellenzék jövő évi választási győzelme esetén sem számíthat arra, hogy saját jelöltje legyen a köztársasági elnök, utóbbiról ugyanis még a mostani ciklusban kell dönteni.

Nacsa: a baloldal tönkretette az országot, míg a Fidesz-KDNP a válságban is segíti az embereket

A KDNP frakciószóvivője, Nacsa Lőrinc szerint a baloldal a válságot adóemeléssel és megszorításokkal kezeli, de a Fidesz-KDNP a válságban is segíti az embereket – írja az MTI. 

Jogosulatlan adatkezelésen hörög a Fidesz újpesti szervezete

A kormánypárt újpesti lerakata szerint az újpesti polgármesteri hivatal jogosulatlanul kezelte 22 ezer helyi nyugdíjas személyes adatait, és az ezért kapott büntetést az ellenzéki polgármesternek és alpolgármesternek kellene kifizetnie.

Fidesz: a baloldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet

A kormánypárt szerint a baloldal kormányzása alatt az egészségügy az összeomlás szélén volt, de a Fidesz-KDNP törekedik arra, hogy minden jó legyen.

Ezek mennek mostanában - Közismeret és közvélemény - Oltásellenesség és büntetőjog

Amint 3,5 millió ember megkapta az első oltását, (vagyis a tervek szerint a jövő hét szerda-csütörtök táján) megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai.

Felmérés: a Jobbik felzárkózott a DK és a Momentum mellé

A Fidesz-KDNP támogatottsága kismértékben gyengül márciusban.

Ujhelyi: ez lenne a nemzeti értékrend?

Sok támadást, nem egyszer életveszélyes fenyegetéseket kellett elviselnem az utóbbi években; egy alkalommal még a bábumat is felakasztotta a kormánypárti oldal egyik fizetett provokátora.

Szájer-ügy: Nem adta ki a belga bíróság az orgia körözött házigazdáját - Furcsa iratokat küldött a Blikknek David Manzheley

Három évvel ezelőtt már kérte David Manzheley kiadatását Lengyelország, de a belga hatóságok ennek nem tettek eleget.

Börtönzsúfoltság: a Fidesz a baloldalra kenné a kártérítési ügyeket, az MSZP szerint a kormánypártok szavazták meg a törvényt

Nagy vita volt a börtönzsúfoltsági kártalanítások felfüggesztésének meghosszabbításáról kedden a Parlamentben.

Trócsányi szerint a brüsszeli elit szó szerint vergődik!

A volt igazságügyi miniszter úgy látja, a magyar kormány szeretné lezárni az ügyet, de válaszra se méltatják.

Szijjártó Péter szerint kezdjük megközelíteni Németországot!

Legalábbis ezt jelentené, ha elfogadnánk a külügyminiszter azon kijelentését, hogy hazánk 6,5 milliárd dollárt veszített a nyereségéből az Oroszországot sújtó szankciók miatt.

A Frontexre hivatkozva hazudik a Belügyminisztérium, holott a Frontex arról adott tájékoztatást, hogy nincs migráció

Rendkívüli rendőrfőkapitányi értekezletet tartott Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Bácsalmáson, a Magyarország schengeni határszakaszán felerősödött migrációs nyomás miatt – közölte a tárca kedden az MTI-vel.

Már politikusok is belerongyoltak Schobert Norbiba

Immár politikusok is beszálltak az össznépi Norbi-vitába, amelynek kiindulópontja az volt, hogy Schobert Norbert egy, a saját termékeit reklámozó posztban a szülés utáni túlsúllyal küzdő nőket ekézte, és arról beszélt, hogy a férfiak csak a nők testét, külsejét kívánják, úgyhogy amikor meghízik a nő, akkor a férfi...

Üvegkalitkát építenek Felcsúton!

Kiírták a közbeszerzést a Postás Sport Egyesület tornaakadémiájára, a megrendelés alapján pedig egy nagyon modern épület terveit várják a pályázóktól.

CÖF: Retardált, hataloméhes fiatalok lephetik el az országot!

A Fidesz szellemi holdudvarának egyik meghatározó alakja szerint azok a jó fiatalok, akik “kevésbé” foglalkoznak politikával.

"Börtönbiznisz" - új szitokszó sorakozott fel a többi mellé

Nem azt tartja a regnáló kormány aggasztónak, hogy az elítélteket embertelen körülmények között tartja fogva a magyar állam, hanem az a gáz, hogy mindez kiderül és szankciókat von maga után.