Tovább folytatják a polgári engedetlenséget a budaörsi Illyés gimnázium tanárai

Kedd reggel 8 és 10 óra között az intézmény 26 tanára a az iskola előtt tartózkodik, ezzel tiltakozva a kormányzati és tankerületi megfélemlítés ellen.

Semjén Zsolt fontos feladatot kapott, ő készíti elő a 2023-as pápalátogatást

Még csak tervben van Ferenc pápa látogatása, de a kormány máris intézkedni kezdett. Semjén általános miniszterelnök-helyettesi jogköreit ugyanakkor egy kicsit megnyirbálták.

Pintér Sándor belügyminiszter átírta az abortusz szabályozását

A jó húsz éve hatályban lévő végrehajtási rendelet mellékletén módosított a belügyminiszter, megváltoztatta a terhesség megszakításához szükséges kérőlapot. 

Három éve nem veszik át az oroszok a periratokat a metrókocsik ügyében

Nagyon kellene a BKV-nak az orosz metrókocsikat gyártó cégtől a 14 milliárd forintra rúgó kötbér, ám az orosz fél semmit sem tett még az ügyben, hiába indult el a per ellenük már három éve. Az Orbán-kormány sem sokat segít.

Korrupciós hatóságot hoz létre az EU nyomására a kormány

Az erről szóló tervezetet Varga Juditnak, Pintér Sándornak, Rogán Antalnak, Gulyás Gergelynek, Varga Mihálynak és Navracsics Tibornak kell előkészíteniük.

A faluházba költöztetik az időseket: gondban vannak az önkormányzatok

Jánoshidán például az öregek napközi ellátását biztosító épületet fogják bezárni, és a faluházba költöztetik a szolgáltatást. 

LMP: a kormánynak kellene intézkedési tervet kidolgoznia a rezsiemelés miatt bajba jutott önkormányzatoknak

Tetlák Örs szerint Érden két önkormányzati intézmény elszállt rezsiköltségei csődbe juttathatják a 75 ezres várost.

Egyelőre senki nem akar áramot eladni a BKV-nak, a kormány pedig még nem válaszolt a főváros ártámogatási javaslatára

December 31-ig van a BKV-nak áramszerződése, de a jövő évi árambeszerzésre kiírt tenderen eddig rendre érvénytelen ajánlatok érkeztek be csak. Azt mindenki elképzelhetetlennek tartja, hogy januártól leálljanak az elektromos meghajtású kzlekedési eszközök, de ha jön is állami segítség, annak ára lehet.

Népszava: júniusban kétmilliárd forinttal többet fizetett a gázért a magyar kormány Oroszországnak, mint a tőzsdei ár

A lap becslése szerint szeptemberben és októberben még durvább gázköltségek várhatóak. 

Gulyás Gergely 800 ezres bruttó átlagbért ígért be a tanároknak – 2027-re

A hétvégi Tranzit Fesztiválon beszélt erről a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Orbán Viktor elfáradt, ezért üdült jó három hetet Horvátországban

Egy politológus arra jutott, hogy Orbán nélkülözhető volt az elmúlt hetekben, nélküle is mentek az ország dolgai.

30-40 százalékkal is drágulhatnak a nyelvtanfolyamok ősztől

A nyelviskolákat a katatörvény és a felsőoktatási nyelvvizsgaszabályok átírása érinti érzékenyen. 

Válaszolt az Európai Bizottságnak a magyar kormány a jogállamisági eljárásban

A kormány olyan javaslatcsomagot dolgozott ki, amely az Európai Bizottság minden aggályát orvosolni tudja – állítja az igazságügyi miniszter.

Bayer Zsolt el akar távolíttatni egy magyar bírót a helyéről

Az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa továbbra sem tért napirendre afelett, hogy Vasvári Csaba bíró nemrég azt nyilatkoztat, hogy a bíróságokon folyamatos a Fidesz-kormány nyomulása.

Diáktüntetéssel indulhat a tanév

A Diákok a Tanárokért csoport szeptember másodikára a Bazilikához szervez tüntetést, mivel szerintük semmi sem változott az oktatásban. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy a tanévnyitókon kockás ingben jelenjenek meg, hogy mutassák, szolidárisak a tanárokkal.

Péntek este még Horvátországban volt Orbán Viktor, a horvát kormányfővel vacsorázott

Nem tűnik úgy a fotók alapján, hogy hivatalos megbeszélés lett volna a Pakleni-szigeten.

Szabad Európa: párizsi konzul lesz Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő 24 éves unokaöccséből

Mindössze nyolc hónapnyi minisztériumi munka után jelölték konzulnak Deutsch Domonkost. 

Megszólalt a Kúria az elnök feleségének furcsa kinevezése kapcsán

A legfőbb magyar bírósági fórum szerint a Kúria elnökének nincs köze a felesége tanácselnöki kinevezéséhez, akit annak ellenére neveztek ki a pozícióra, hogy alulmaradt a másik jelölttel szemben.

A helyettes államtitkár szerint télen elég a 20 fok az iskolákban

Ha ezt a hőmérsékletet elérik, akkor utána nem szükséges tovább fűteni az intézményekben Kisfaludy László helyettes államtitkár meglátása szerint. Egy tanárszakszervezet szerint a kormány télen elrendelheti a digitális oktatást, erre lehetőséget ad a több hetes csúszással nyilvánosságra hozott ezévi tanév rendje. 

Mégsem tudnak hatósági áron tankolni mezőgazdasági gépeket a gazdák, tovább drágulhat az élelmiszer

Elvileg a mezőgazdasági gépekre továbbra is vonatkozik az ársapkás üzemanyagár, de a gyakorlat eléggé más képet mutat. 

Petícióval tiltakozik az LMP a fakitermelés fokozása ellen

Kiállnak az országos, minden közösségi közlekedési eszközre jó, ötezer forintos klímabérlet bevezetése mellett is.

Márki-Zay szerint lehallgathatták az ellenzék "főhadiszállását"

Erre utaló nyomokat találtak az iroda informatikai hálózatának bontásakor. 

Népszava: májusban a tőzsdei árnál is drágábban kaptuk a földgázt az oroszoktól

Rezsicsökkentés meg olcsó orosz gáz, hát persze.

Elszálló kenyérár, rezsicsökkentés csökkentése, katás adózás eltörlése – ezek változnak augusztustól

Nem lehet azt mondani, hogy az idei nyáron uborkaszezon lett volna, a kormány több intézkedéssel is alaposan borzolta a lakosság kedélyállapotát. A kedvezményes árú üzemanyagokból egyre kevesebben vásárolhatnak, augusztustól pedig a rezsicsökkentés is csökkentett üzemmódban működik, ami miatt sokak fognak egyre többet fizetni. A...

A szociális szakmát is megszorongatja a megemelt rezsi, ősszel már bezárhatnak egyes intézmények

A szociális szakma több szervezete is attól tart, hogy ősztől több szociális szolgáltató nem fogja bírni az őket is érintő rezsi-áremelkedéseket és az üzemanyagok árának növekedését, emiatt pedig bezárások lehetnek.

Visszatérhetnek a nyugdíjas pedagógusok az állami iskolákba, annyira nincs tanár

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ez annak a beismerése a kormány részéről, hogy nincs elég tanár az országban. A rendelkezés ugyanakkor csak évre szól, a szakszervezet nem érti, hogy miért.

Jelentősen csökkentheti a kormány a közmunkások létszámát szeptembertől

Idén januárban még 79 ezren dolgoztak közmunkásként, szeptembertől viszont jóval alacsonyabb létszámmal számol a kormány lapértesülések szerint.

Ujhelyi: a rezsiszámlákon nyerészkedik a kormány

A szocialisták EP-képviselője egy vasárnapi posztjában írt arról, hogy az Orbán-kormánynak lenne lehetősége csökkenteni az áram és a gáz árának áfatartamán, de ezt nem tették meg eddig, mert "nyerészkednek" ezen is. 

Diplomás bérminimum bevezetését sürgeti az LMP-s politikus

Orbánnak is üzent Hohn Krisztina, aki szerint óriási hiba volt "lenarkósozni" a kata-törvény elleni tiltakozókat.